20. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok

20. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok
Nyíregyháza–Ungvár, 2013. szeptember 26–27.

Ezúton invitáljuk Önöket a 20. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napokra, amelyet 2013. szeptember 26-27-én rendeznek meg Nyíregyházán és Ungváron. A jubileumi ülésen a leggyakrabban kutatott iratokról, az anyakönyvekről hallhatnak előadásokat az érdeklődők.

A programok szeptember 26-án 10 órától kezdődnek a Levéltár kutatótermében (Nyíregyháza, Széchenyi utca 4.) Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott, Dr. Gyimesi Endre miniszteri megbízott, Dr. Fülöp Tamás MNL főigazgató-helyettes, valamint Tóth István, hazánk beregszászi főkonzuljának köszöntőjével. Az eddigi évek hagyományaihoz hűen az idén is a Pro Archivo-emléklapot nyújtanak át az intézmény szakmai munkáját segítőinek, majd a Levéltár, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a Nyíregyházi Főiskola Történettudományi és Filozófia Intézete, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület közösen kiírt helytörténeti pályázatának eredményét hirdetik ki.

A „Matrikulakutatás határon innen és túl” című konferencia első előadását Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetője tartja Matricula-Historia-online. Internetes kutatói szolgáltatások Kalocsán címmel. Ezt követően Varsányi Attila, az MNL Csongrád Megyei Levéltárának főlevéltárosa a Hódmezővásárhelyen végzett anyakönyvi mikrofilmezési és digitalizálási tevékenységről, Hunyady László, a Magyar Családkutatók Egyesületének volt elnöke pedig az egyesület adatbázisairól szól. A blokk utolsó előadója, Vegera József, aki a Megyei Levéltár mintavételező anyakönyvi adatbázisának terveit vázolja.

A délelőtt zárásaként Henzsel Ágota mutatja be a megyei, valamint a nyíregyházi evangélikus és görög katolikus levéltárakban őrzött legszebb, legérdekesebb anyakönyvekből általa összeállított, Anyakönyvek a levéltárban c. kamarakiállítást.

A konferencia 15 órától a városháza Krúdy termében folytatódik. Dr. Kovács Ferenc polgármester üdvözlő szavai után a szekció nyitóelőadója Torben Engbjerg, a FamilySearch.org régiós képviselője lesz. A mormon egyház a 20. század elején kezdte mikrofilmezési akcióját Nyugat-Európában, majd a hatvanas években tevékenységük elért Magyarországra is. A hatvanéves együttműködésről és a jövőbeli célokról szól majd előadásában. A szomszédos országok anyakönyvi kutatási gyakorlatáról is hallhatnak az érdeklődők: Novák Veronika a szlovákiai, Lucian Cucuiet és Dudas Laurentiu Tibor a romániai kutatásokba nyújtanak bepillantást.

A külföldi előadókat követően az egyházi levéltárak képviselői az egyes felekezeti anyakönyvi sajátosságokra irányítják rá a figyelmet. Szabadi István, a Debreceni Református Egyházmegyei Levéltár igazgatója a református, Nyirán János görögkatolikus püspöki kancellár a görögkatolikus, Belyus Beáta, a nyíregyházi evangélikus gyülekezet levéltárosa az evangélikus, Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Levéltár igazgatójának ppt-je pedig a zsidó anyakönyvezés jellegzetességeit és levéltárban őrzött matrikuláit mutatja be.

A délutáni programot Reisz T. Csaba a Magyar Országos Levéltár címzetes főigazgatója zárja Az állami anyakönyvek kutathatóságának jogi keretei című előadásával. Az esti zártkörű fogadáson Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlésének elnöke mond pohárköszöntőt.

Másnap a konferencia helyszíne Ungvár, ahol 13,30-tól a Kárpátaljai Területi Tanács épületében (Národna pls. 4.) üdvözli a vendégeket Olekszándr Olekszándrovics Ledida, a Kárpátaljai Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, Tetyana Petrivna Pris, Ukrajna Levéltári Szolgálatának főosztályvezetője, Mykhaylo Misuk, a Kárpátaljai Állami Levéltár igazgatója, valamint hazánk ungvári főkonzulja, Bacskai József. Az előadók, Mykhaylo Markanics, a Kárpátaljai Állami Levéltár igazgatóhelyettese, valamint Leszko Elvira, a Kárpátaljai Igazságügyi Főhivatal Anyakönyvi Hivatalának vezetője az általuk vezetett, őrzött matrikulákról adnak hasznos és nagy érdeklődésre számot tartó információkat. Az ungvári programra szeptember 12-ig regisztrált résztvevők megtekinthetik a levéltárat és a vármúzeum kiállításait is.

A rendezvény fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.



Csatolmányok:
meghivo.pdf
2013. szeptember 23. hétfő 15:17
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It