A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozó programja a 2021/2022-es tanévben is folytatódik

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2011 őszén indította útjára a tehetséggondozó programját, melynek célja a tehetséges gyerekek felkarolása, segítése és fejlesztése az esélyegyenlőség jegyében. A tehetséggondozó programban, mely minden tanév őszén valósul meg, Kárpátalja általános- és középiskolásai vehetnek részt. Az elmúlt, 2020/2021-es tanévben 2018 gyerek bevonásával valósultak meg a foglalkozások, akikkel 158 szakképzett tanár foglalkozott és 225 kísérő tanár segítette a tehetségpontba való bejutásukat. A 3 tehetséggondozó hétvégén összesen 1490 óra volt megtartva. A tehetséggondozó programban Kárpátalja 99 magyar tannyelvű iskolái közül 79 intézmény tanulói vették részt.

 

 

Az elmúlt évek során tapasztalt széleskörű érdeklődésnek köszönhetően a 2021. február 12-i Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács ülésén meghatározásra került, hogy a már meglévő 8 tehetségpont új központokkal fog kibővülni, melyek illeszkednek az újonnan létrejövő kistérségek szerinti felosztásához. A felkérést hat új tanintézmény fogadta el, így a 2021/2022-es tanév őszi félévétől kezdődően immáron 15 tehetségpontban indul útjára a tehetséggondozó program. Ennek következtében módosult a tehetségpontokhoz tartozó iskolák beosztása, melyet az alábbi táblázat foglal magába.

 

 

Az új központok révén a Beregszászi Tehetségpontnak immáron három tanintézmény ad otthont, melyekbe a tanulók az alábbi felosztás szerint fognak járni a 2021/2022-es tanév őszétől:

  • 3-4. osztály – Beregszászi Horváth Anna Gimnázium
  • 5-6. osztály – Beregszászi Kossuth Lajos Líceum
  • 7-11. osztály – II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Szakgimnáziuma

 

 

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács  2021. szeptember 27-én tartotta meg tanévkezdő ülését. Az ülés során a tanácstagok jóváhagyták az Ady Endre ösztöndíjasok listáját, aktualizálták a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács adatbázisát, meghatározták az idei év tehetséggondozó foglalkozásainak a dátumát, frissítették és továbbfejlesztették az online jelentkezési űrlapot. Az idei tanévben is három hétvége alatt valósulnak meg a Tehetséggondozó foglalkozások, melyre kizárólag online űrlap kitöltésével lehet jelentkezni 2021. október 8-tól -2021. október 22-e 17:00 óráig. Az online felület kizárólag csak 2021.október 8-án nyílik meg, amikor már elérhetőek lesznek a tantárgyak tematikái a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány honlapján. A határidő lejárta után a jelentkezési felület lezár.

 

 

A foglalkozások időtartama 4*60 perc, melyek az alábbi korosztályi és csoportbontásban fognak zajlani a 2021/2022-es tanév őszi félévétől.

 

 

A tehetséggondozó foglalkozások a táblázatban feltüntetett időpontokban valósulnak meg a Tehetségpontokban.

 

 

A foglalkozások során tanított tananyagokat a nyár folyamán a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács által kijelölt tantárgyfelelősök készítették elő, amelyek alapján minden Tehetségpontban egységesen zajlik majd az oktatás. 

 

 

A tehetségpontokban résztvevő gyerekek étkeztetését és utaztatását, a teljes program megvalósulását a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatja.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány munkatársai ezúton is sikerekben gazdag és eredményes tanévet kívánnak minden oktató és diák számára.

 

Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója

2021. szeptember 28. kedd 17:59
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It