Befejeződött a "Tehetséggondozás a humántudományok útján" - 45 órás honismereti képzés

A 45 órás képzés célja, hogy az általános- és középiskolás diákok honismereti tudását bővítse, nemzeti identitását erősítse a nyelvészet, irodalomtudomány és történelemtudomány segítségével.

 

 

 

A történelem foglalkozásokra meghívást kaptak a KMPSZ történelemvetélkedő 7-10 osztályának 1-10 helyezettjei, magyar nyelv és irodalom foglalkozásokra pedig a Karádi László helyesírási verseny, valamint a Drávai Gizella nyelvhasználati verseny 1-5. helyezettjei kaptak meghívást 7-8-9. osztályban. Összesen 60 tanuló kapott névre szóló meghívót a hétvégékre. A meghívott tanulók részvételi szándékukat 2019. december 15-ig kellett, hogy visszajelezzék a programfelelősöknek.

Az első két hétvégén összesen 50 gyerek vett részt, akikkel 10 szakképzett pedagógus foglalkozott.

A történelem tehetséggondozó hétvégék programfelelőse, Nedbál Klára, a magyar nyelv és irodalom tehetséggondozó hétvégék programfelelőse pedig Snicer Pobránszky Gabriella.

 

 

A tehetséggondozó program utolsó hétvégéjére 2020. január 24-25-26. között kerül sor, ahol a tanulók szakmai tanulmányúton vettek  részt, melynek az első  megállója  Radváncon volt, ahol az első világháború emlékműnél rótták le tiszteletüket a tanulók, megkoszorúzva az ott lévő emlékművet.

Ezután a tanulók látogatást tettek az Ungvári várban, ahol megtekintették a Kárpátalja története kiállítást.  Ezt követően a tanulói csapat megkoszorúzta az Ungvár központjában lévő emlékművet.  A szakmai tanulmányút utolsó állomása a gerényi rotunda templom volt. 

A hétvége az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.

2020. január 24. péntek 16:44
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It