Eötvös József Collegium tanulmányi versenye

Kedves Középiskolás Diák!

Az Eötvös József Collegium tanulmányi versenyt hirdet számodra, amelynek különlegessége, hogy szinte minden tudományterületről, így kezdve a matematikától egészen a klasszika-filológiáig összesen 19 szekcióba várjuk a legtehetségesebb tanulók jelentkezését.

Hogy miért érdemes jelentkezni?

Tudjuk, hogy középiskolásként számodra az érettségi vizsgák jelentik a legfontosabb kihívást, éppen emiatt úgy gondoljuk, jó, ha megméretteted magad korábban is. Szeretnénk segíteni abban, hogy egy barátságosabb „szellemi mérkőzésen” már idejekorán visszajelzést kapj arról, külső szemmel milyen bírálat alá esik tudásod. Szeretnénk továbbá, hogy távolabbi célként megjelenjen előtted az ELTE, s a tehetséggondozásért felelős kiemelt, interdiszciplináris képzést nyújtó intézménye: az Eötvös József Collegium. A versennyel ugyanis nem csupán az a célunk, hogy a legtehetségesebb tanulók teljesítményét elismerésben részesítsük, hanem hogy őket a verseny után folyamatos mentorálással – melyet intézményünk hallgatói fognak végezni – egyetemre segítsük.

A verseny lehetőséget nyújt arra, hogy általa, illetve a későbbi kapcsolattartás által betekintést nyerj a még előtted álló egyetemi életbe, s hogy megérezd a Collegium szellemiségét, valamint hogy a szakkollégiumi tagság nem csupán diplomád értékét növeli majd, hanem olyan többletet nyújt egyetemi éveidhez, ami mind szakmailag, mind emberileg felbecsülhetetlen.

Kik is vagyunk mi?

„Szabadon szolgál a szellem”, ez intézményünk alapfilozófiája. A szellemi függetlenség, az autonóm gondolkodási készség az igazi tudóssá válás alapfeltétele, később ismérve. Ennek jegyében a Collegium szakműhelyei által meghirdetett versenyt a kreatív gondolkodással rendelkező, az összefüggések látásának képességével és józan, kritikus attitűddel bíró versenyzők számára rendezzük.

Pár szót a versenyről

Az első forduló októberben, az interneten zajlik. Egyes szekciók egy esszé feltöltését várják, míg más szekciók egy internetes teszt kitöltését kérik. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákokat egységesen december 1-jén várjuk a Collegium épületébe, ahol a döntő megmérettetés feszültségét közös programokkal, ismerkedéssel oldjuk. Ekképpen a középiskolások megismerkedhetnek több collegistával, akik szívesen mesélnek az egyetemi életről, s választott szakod jellemzőiről. A megmérettetés végső sorrendjét még aznap, ünnepélyes díjátadó gálaest keretében hirdetjük ki.
A verseny győztesei értékes díjazásban részesülnek.

Regisztrálni október 21-ig lehet. Regisztráció nélkül a dolgozatokat nem tudjuk befogadni. A regisztráció módja a hiány nélkül kitöltött jelentkezési lap (DOC / DOCX formátum) elküldése az eotvosverseny@gmail.com címre (akár a jeligés dolgozattal együtt csatolva is). Kérjük, hogy a jelentkezési lap elmentésekor a dokumentum úgy legyen elnevezve, hogy a név és szekció legyen rajta (így: Gipsz Jakab_Fizika szekció.doc).

Dolgozataitokat kérjük, az eotvosverseny@gmail.com címre küldjétek el október 21. éjfélig. Az elmentett dokumentum elnevezésében kérjük a választott jeligét és szekciót feltüntetni (így: zseni_matek.doc). Az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni, hogy EJTV 2012 és a szekció nevét. A kísérőlevélben pedig a saját nevet. A dolgozat címlapján csak a jeligét és szekciót szabad feltüntetni!

Kérjük, hogy a műhelytitkároknak jelentkezési lapot és kész dolgozatokat ne küldjetek el, ez ugyanis a versenyből való automatikus kizárást vonja maga után.

 

További információ:

Ditzendy Orsolya és Gyöngyösi Megyer
Eötvös József Tanulmányi Verseny szervezői
http://honlap.eotvos.elte.hu/eotvos-jozsef-tanulmanyi-verseny

Telefon:

  • 0670/354-84-24 (Ditzendy Orsolya)
  • 0670/590-82-59 (Gyöngyösi Megyer)

E-mail: eotvosverseny@gmail.com

2013. január 6. vasárnap 22:30
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It