Felhívás: Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt ösztöndíj pályázatot hirdet a Nemzet Fiatal Tehetségeinek támogatására.

A Nemzeti Tehetség Program céljai között szerepel a tehetségsegítő hagyományok őrzése és gazdagítása olyan támogatási rendszer működtetésével, amely megfelelő szakmai követelmények teljesülése esetén biztosítja a már eredményesen működő tehetségsegítő programok folytatását és lehetőséget ad új kezdeményezések támogatására is.

2019-2020. évi cselekvési program I. 3. pontja alapján: „Ösztöndíjtípusú támogatással segíteni kell a kiemelkedően tehetséges hazai és határon túli magyar fiatalokat egyedi fejlesztéssel, beleértve a neves külföldi felsőoktatási intézményekben tanuló kiváló fiatalokat, speciális program megvalósításával.”

A pályázat célja

kiemelkedően tehetséges fiatalok egyedi fejlesztésének ösztönzése ösztöndíj támogatás formájában.

Pályázat benyújtására jogosultak

Magyar állampolgárságú, valamint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országokban állandó lakóhellyel rendelkező, magukat magyar nemzetiségűnek valló 8-35 éves tehetséges magánszemélyek.

 

A pályázat kódja: NTP-NFTÖ-20

Pályázható támogatás: 100 000 Ft - 1 000 000 Ft

Benyújtási határidő: 2020. június 30.

 

Részletek az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján: http://www.emet.gov.hu/felhivasok/felhivas157/

 

Letölthető

Pályázati kiírás és útmutató
Magyarországi kutatóhely befogadó nyilatkozata (B komponens)
2020. április 29. szerda 15:30
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It