Folyatatódik a biológia, kémia és földrajz tehetséggondozó hétvége

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében immáron negyedszer kerülnek megrendezésre a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék.

A tehetséggondozó hétvégék célja a Magyarországon megrendezésre kerülő Hevesy György kémia-, Herman Ottó biológia-, Teleki Pál földrajz-földtan versenyre való felkészítés, a résztvevők természettudományos ismereteinek elmélyítse, bővítse. A foglalkozásokra meghívást kaptak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett Szent Györgyi Albert kémia-, Margittai Antal biológia- és földrajz versenyek első tizenhét helyezettjei, akik már eddig is bizonyították a kémia, biológia és földrajz iránti szeretetüket.

 

 

Biológiából -32 tanuló, földrajzból- 25 tanuló, kémiából- 12 tanuló kapott névre szóló meghívót. A meghívott tanulóknak 2020. január 14-ig volt lehetősége, hogy visszajelezzék részvételi szándékukat.

Az első foglalkozáson összesen 41 tanuló vett részt Kárpátalja 19 oktatási intézményéből, akikkel 16 oktató foglalkozott a hétvége folyamán.

A program szakmai szervezői és egyben ötletgazdái: Dr. Kohut Erzsébet, a II.RFKMF Biológia és Kémia Tanszékének tanszékvezető-helyettese, Bak Éva, a II.RFKMF Biológia és Kémia Tanszékének oktatója és Papp Géza, a II.RFKMF Földtudományi és Turizmus Tanszék oktatója.

A tehetséggondozó hétvége megnyitóján jelen volt Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonyági Alapítvány irodaigazgatója, valamint a hétvége szakmai felelősei. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonyági Alapítvány irodaigazgatója köszöntőjében eredményes és nagyon produktív hétvégét kívánt. Dr Kohut Erzsébet, a biológia hétvége szakmai szervezője szintén köszöntötte a jelenlévő tanulókat és felhívta a figyelmüket arra, hogy közöttük van az a diák, aki képviseli Kárpátalját a Kárpát-medencei versenyeken. Ezt követően a Bak Éva és Papp Géza, a kémia és a földrajz hétvége szakmai  felelősei ismertették a versenyfelkészítő hétvége szabályzatát, rendjét, programját, feladatait és eredményes felkészülést kívántak a megyei és kárpát-medencei matematikai versenyre.

 

 

A teljes versenyfelkészítő program háromszor három hétvége alatt valósul meg az alábbi időpontokban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán:

  • 2020. január 17-18-19.
  • 2020. január 24-25-26.
  • 2020. január 31- február 1-2.

 A programot a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

2020. január 24. péntek 16:27
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It