Gitár és verses tehetséggondozó program a GENIUS Jótékonysági Alapítvány szervezésében

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány nyári táborai minden évben nagy érdeklődésnek örvendenek, melyekre a keretszámot meghaladva mindig a túljelentkezés a jellemző. A nyári hónapokban a gyermekek érdeklődési területeit felkutatva számos különböző tematikájú tábort szervez az Alapítvány, mint például: művészeti, sport, néptánc és népzenei, irodalmi és zenés.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2021. július 5-én indította másodjára útjára a „Minden egész eltörött” című gitár, verses, zenés és irodalom tábort, melyre 24 fő nyújtotta be online jelentkezését és regisztrált. A tábor helyszínéül a Kisgejőci Oktatási Nevelési Központ szolgál.

A programra a gitározás, zene és irodalom iránt érdeklődő 10-16 éves kor közötti fiatalok jelentkezhettek egy online jelentkezési adatlap kitöltésével 2020. május 24-ig.

 

 

A tábor ideje alatt (2021. július 5-9.) az Alapítvány napi háromszori étkezést biztosít a résztvevők számára.

A tábor oktatói: Ivaskovics József – a Credo együttes vezetője; Babics János – az Integrál zenekar vezetője és gitárosa, hangszerkészítő; Györkenè Csàkàny Marianna – a Kisgejőci Egri Ferenc Oktatási Nevelési Komplexum énektanára.

2021-ben a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány „Minden egész eltörött” című gitár, verses, zenés tábor kiegészült a Verstáborral, mely első alkalommal kerül megrendezésre a Gitár tábor szerves részeként, mégis külön módszertannal és programmal.

Jelentkezni elektronikus úton lehetett 2021. március 9-étől május 31-ig. Minden 8-16 év közötti fiatalok jelentkezését vártuk, akik érdeklődnek a versek és a szavalás iránt. Ez idő alatt 16 fő jelezte részvételi szándékát. A tábor szintén a Kisgejőci Oktatási Nevelési Központ bázisán kerül megrendezésre.

Az I. Verstábor oktatói a következőek: Gál Natália – a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze, Ferenczi Attila - a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze, Kudlotyák Krisztina – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának oktatója.

 

 

A két táborra összesen 40 fő nyújtotta be jelentkezését Kárpátalja számos járásából és településéről, akik közül 35-en vesznek részt a tehetséggondozó programon.

A 35 fiatal irodalmi montázs, megzenésített versek és gitároktatás csoportokban fognak majd részt venni az intenzív képzésen.

A „Minden Egész eltörött” c. gitár, verses, zenés és irodalom tábor  és az I. Vers tábor megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatja.

 

Váradi Natália, a program szervezője,

a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója

 

2021. július 5. hétfő 15:35
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It