Hallgatói mobilitási programok tájékoztatója a „Tehetséggondozás a tudományok útján” című programsorozat 3. állomásán

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve 2018-2019-es tanév folyamán 6 alkalmas 30 órás kurzust szervez a Rákóczi Főiskolán Tehetséggondozás a tudományok útján címmel, mely 2018. októberében került meghirdetésre.

A Tehetséggondozás a tudományok útján című kurzus lehetőséget kínál a pályakezdő kárpátaljai magyar főiskolásoknak és egyetemistáknak arra, hogy kutatásaik végzéséhez a lehető legszélesebb körű módszereket sajátíthassák el és alkalmazzák azokat. A program célja a kárpátaljai magyar értelmiségi réteg tudományos fejlesztése, kinevelése, konferenciákra való felkészítése, valamint az aktuális kutatói ösztöndíjak és kutatási intézmények megismertetése.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg a Rákóczi Főiskolán minden alkalommal 15:20 órai kezdettel.

 

2019. febuár 15-én érkezett el a rendezvénysorozat a 3. állomásához, melyet megtisztelt jelenlétével Dr. Érsek Vivienn, Kárpát-medence Magyar Oktatásának Fejlesztéséért Felelős Helyettes Államtitkárság főosztályvezetője, Bartus Tamás, Kárpát-medence Magyar Oktatásának Fejlesztéséért Felelős Helyettes Államtitkárság Külhoni Felsőoktatási referense, Dr. Fodor Gyula, a Rákóczi Főiskola rektor-helyettese és Dr. Váradi Natália, a "GENIUS" Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója. Előadást tartott Dr Érsek Vivienn, aki a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramot mutatta be „Hallgatói mobilitás a Kárpát-medencében” címmel. Ezt követően Dr. Fodor Gyula „A Makovecz Hallgatói Program és az ERASMUS+ ösztöndíjprogram, illetve ezek tapasztalatai a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán” címmel ismertette a programok jó gyakorlatait intézményi szemmel.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

2019. február 15. péntek 17:12
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It