Hangversennyel zárult a „ZeneVarázslat” című haladó szintű képzés

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2019. decemberében első alkalommal hirdette meg a „ZENEVARÁZSLAT” című képzést és hangversenyt.

A program célja, hogy minél közelebb hozza a gyermekekhez a klasszikus zenét. A „ZENEVARÁZSLAT” hangversenysorozat Magyarország számos településére eljutott és sok gyermekkel kedveltette meg a klasszikus zenét. A rendezvény szakmai referense Várnagy Andrea Budapest Márka-díjas, Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész. Jelentkezhetett minden olyan 8-16 év közötti fiatal, aki legalább 1 éve részt vesz zongora oktatáson.

 

 

A program kezdő szintű foglalkozásai 2020. január-augusztus között folytak 30 órában egy másik pályázati projekt keretein belül, ahol a jelentkezettek az előválogatón egy hozott zongoradarabbal mutatták be tudásukat, melyet követően kiválasztásra kerültek azok a szerencsés fiatalok, akikkel személyesen foglalkozott Várnagy Andrea. A képzésben való részvételre 20 fiatal jelentkezett 11 zongoratanár diákjaként, akik közül 14 művészpalánta a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola növendéke, 1 gyermek a Nagylucskai Gyermek Művészeti Iskolában tanul, 3 fiatal a Péterfalvai Ifjúsági Művészeti Iskolába jár zongoraoktatásra, 1 személy az Ungvári Gyermek Művészeti Iskolába és 1 gyermek a Verbőci Művészeti Iskola diákja. A legfiatalabb jelentkező 8 éves és a legidősebb pedig 14 éves fiatal. A zongorista növendékek oktatóikkal együtt vettek részt a programon.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2020. augusztusában az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával haladó szintű foglalkozásokkal folytatta a „ZeneVarázslat” című képzés és hangversenyt 19 diák és 11 zongoratanár részvételével.

 

 

A koronavírus okozta járványügyi óvintézkedések miatt Várnagy Andrea zongoraművész, a program oktatója a szigorú határátlépés szabályai miatt nem tudott Ukrajnába utazni, ezért a képzést online digitális formában zártkörű foglalkozásokkal valósította meg. A haladó szintű képzésen 2020. augusztus 10-én, 11-én, 12-én napi 7 tanórában, szeptember 18-án napi 6 órában és szeptember 19-én napi 3 órában zajlottak a foglalkozások.

 

 

A haladó szintű képzés 2020. szeptember 19-én ért véget egy hangversennyel, melyen bemutatkoznak az ifjú zongoristák. A hangverseny a II. Rákóczi Főiskola Esztergom termében került megszervezésre. A rendezvényen a tanult zongoradarabok előadása mellett a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány egy oklevéllel és összesen 25 000 HUF, azaz 2 320 UAH értékű kottacsomaggal ismerte el a képzésen való részvételét a diákoknak és zongoratanáraiknak.

 

 

A hangversenyre Várnagy Andrea zongoraművésznő online kapcsolódott be, aki kedves szavaival értékelte a programot és megosztotta a képzéssel és a közös munkával kapcsolatos tapasztalatait. A rendezvényt Váradi Natália, a program szervezője és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója nyitotta meg, aki Joseph Haydn szavait idézte: „Az én beszédemet, az egész világ megérti”, hiszen a zene a legjobb eszköze a kapcsolatépítésnek és egymás megértésének. Örömét fejezte ki a program megvalósításával kapcsolatban és reméli, hogy a „ZeneVarázslat” című képzés és hangverseny egy hagyományokkal rendelkező tehetséggondozó programmá fogja kinőni magát, mely évről évre egyre több diáknak nyújt lehetőséget a fejlődésre.

 

 

A résztvevők számára az okleveleket és kottacsomagokat Váradi Natália irodaigazgató asszony adta át.

A „ZeneVarázslat” című képzés és hangversenyen résztvevő ifjú zongoristáknak és tanáraiknak a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ezúton is gratulál és további sok sikert kíván a művészi és pedagógus pályán.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

2020. szeptember 19. szombat 20:02
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It