Kezdetét vette a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozó programja

2011 őszén indult el a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozó programja, melyen Kárpátalja általános- és középiskolásai vehettek részt különböző tantárgyakból. A program 2012. november 10-én nyolc Tehetségpontban tovább folytatódott. Az idén pedig 2013. október 5-én indult újra a program a következő központokkal: Ungvár (koordinátora Kulin Judit), Nagydobrony (koordinátora Keresztyén Andrea), Bátyú (koordinátora Szántó Edit), Munkács (koordinátora Kenéz Éva), Beregszász (koordinátora Riskó Márta), Mezővári (koordinátora Szilágyi Lajos), Tiszaújlak (koordinátora Kész Margit), Aknaszlatina (koordinátora Benedek Imre).

A  3-11. osztályos (3-4., 5-6., 7-8., 9-11. osztályos korcsoportokban)  tanulók az alábbi tantárgyi csoportokban és időpontokban vehetnek részt a foglalkozásokon 2013. október 5 – december 7. között:

Angol-Magyar-Ukrán (október 5., november 9., 30.)

Biológia – Kémia – Földrajz (október 5., november 9., 30.)

Alsós (október 5., november 9., 30.)

Történelem – Irodalom – Művészettörténet (október 19., november 23., december 7.)

Matematika – Informatika – Fizika (október 19., november 23., december 7.)

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács előzetesen kidolgozott egy tantervet, illetve tananyagot az előző két tanévben oktató tanárokkal közösen, mely alapján minden Tehetségpontban egységesen zajlik az oktatás.

A Beregszászi Tehetségpont megnyitóján Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, valamint Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója, a program szervezője mondott köszöntő szavakat. Beszédében Marlo Morgan szavait idézte: Mindenki láthatatlan drágakövet rejt magában, s ezt csiszolni, formálni kell. Majd Kerekes Henrietta, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulasszonya bátorította tanulásra a jelenlévő iskolásokat. Ezt követően elkezdődtek a foglalkozások minden korosztály és tantárgyi csoport számára.

A nyolc körzetben október 5-én összesen 1195 diák vett részt a tehetséggondozásban Alsós, Angol – Magyar - Ukrán és Biológia – Kémia – Földrajz tantárgyi csoportokban az alábbi körzetenkénti megoszlásban:

Ungvári Tehetségpont – 160 tanuló

Nagydobronyi Tehetségpont – a foglalkozás október 12-én kezdődik

Bátyúi Tehetségpont – 134 tanuló

Munkácsi Tehetségpont – 110 tanuló

Beregszászi Tehetségpont – 311 tanuló

Mezővári Tehetségpont – 60 tanuló

Tiszaújlaki Tehetségpont – 220 tanuló

Aknaszlatinai Tehetségpont – 200 tanuló

A tehetséggondozó munka december 7-ig folytatódik.

2013. október 7. hétfő 13:03
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It