Kezdetét vette a III. „Minden egész eltörött” című gitár és ének tábor

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében 2022. július 27-én vette kezdetét a III. „Minden egész eltörött” című gitár és ének tábor a Kisgejőci Egry Ferenc Líceumban.

A programra a gitározás, zene és irodalom iránt érdeklődő 8-16 éves kor közötti fiatalok jelentkezhettek online 2022. február 14.- május 31. között, mely idő alatt 32 fő nyújtotta be jelentkezését.

 

A tábor oktatói az alábbi személyek: Ivaskovics József – a Credo együttes vezetője; Györkenè Csàkàny Marianna – a Kisgejőci Egry Ferenc Oktatási Nevelési Komplexum énektanára, Kepics Andzselika – a tábor szakreferense, a Nagyberegi Református Líceum és a Nagyberegi Középiskola énektanára, Tárczy Nóra – a Kisgejőci Egry Ferenc Oktatási Nevelési Komplexum oktatója voltak.

A hét folyamán a gyerekek a gitározás alapjaival foglalkoznak, megismerkednek a hangszer felépítésével, a gitárakkordok fogásaival, a fogástáblázattal. Betekintést nyerhetnek a harmónia világába és a zeneelmélet rejtelmeibe. Petőfi Sándor emlékévhez igazodva a fiatalok a költő megzenésített verseivel ismerkedhetnek meg és játszhatják el. Megemlékeznek Kisgejőc híres szülöttje, Bódi László, azaz Cipő (a Republic együttes frontembere) zenei munkásságáról.

A tehetséggondozó programra 10 településről érkeztek a fiatalok (Bátyú, Beregszász, Kígyós, Kisgejőc, Lázi, Nagydobrony, Nagygejőc, Szernye, Tiszasalamon, Ungvár), az alábbi 9 oktatási intézményből: Batyúi Líceum – 2 fő, Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Líceum – 1 fő, Beregszászi Bethlen Gábor Líceum – 3 fő, Kisgejőci Egry Ferenc Líceum – 9 fő, Nagydobronyi Református Líceum – 1 fő, Salamoni Gimnázium – 1 fő, Szernyei Gimnázium – 1 fő, Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola – 1 fő, Técsői Hollósy Simon Magyar Tannyelvű Középiskola – 1 fő.

A tábor 2022. július 1-én ér véget egy élménydús  zárókoncerttel, amelyen bemutatásra kerülnek a héten tanult ismeretek.

A „Minden Egész eltörött” c. gitár és ének tábor megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a  Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatta.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

 

 

2022. június 27. hétfő 13:29
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It