Lezajlott a felvételi vizsga a kutatói szakkollégiumra

A Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium 2015-ben is felvételt hirdetett kutatásaikat kárpátaljai felsőoktatási intézményekben folytató felsőoktatási hallgatók számára. A pályázatot a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány hirdette meg II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve a 2015/2016-os tanév 10 hónapjára az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatásával.

A szakkollégiumra 17 hallgató nyújtotta be pályázatát, melyből 5 fő pályázata nem felelt meg a formai követelményeknek. A versenyben maradó 12 pályázó a bejutáshoz két területről gyűjthetett pontokat. Egyrészt a tanulmányi teljesítmény és a tudományos tevékenység alapján, másrészt a felvételi vizsga során szerezhették meg a bejutáshoz szükséges pontszámot.

A 2015. október 10-én megtartott felvételi vizsga során két szekcióban mérték össze tudásukat és szakmai felkészültségüket a hallgatók, melyet zsűri értékelt:

Humán szekció vizsgáztatói: Mándrik Iván, Györke Magdolna, Ferkó Oxána, Rácz Béla

Reál szekció vizsgáztatói: Molnár D. István, Kucsinka Katalin, Balog József, Andrik Éva, Szabó Marján

A felvételi vizsga kezdetén Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette a felvételi vizsga részleteit.

A hozott pontszámok és a felvételi vizsga alapján az alábbi hallgatók nyertek felvételt a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumra:

1.

Balog Noémi

UNE

Új megközelítés a szintetikus úton előállított triazolt tartalmazó ligandumok létrehozása

Mikhailo Slivka

2.

Bihari Krisztina

II. RF KMF

A nagydobronyi vadvédelmi rezervátum egyik választott részlegének florosztikai és cönológiai vizsgálata

Kohut Erzsébet

3.

Fábián Beáta

II. RF KMF

A szövegértés szerepe az anyanyelvi oktatás folyamatában a középiskolai osztályokban (empirikus vizsgálat alapján)

Beregszászi Anikó

4.

Gőczi Tímea

UNE

Az 5-alkenil-6-merkaptopirazolo (3,4-d) pirimidin-4-on előállítása és tellúr heterociklizációja

Onysko Mikhajlo

5.

Kalanics Éva

II. RF KMF

A csepei Czáró Fogarassy család története az írott források tükrében

Kész Margit

6.

Molnár Ádám

II. RF KMF

Helyi viszonyok között termesztett téli almafajták minőségi vizsgálata

Komonyi Éva

7.

Nagy Lívia

II. RF KMF

Térségi hőmérsékleti és csapadék előrejelzések beválásának vizsgálata

Molnár József

8.

Pohilecz Szilveszter

II. RF KMF

Beregszász a XIX. Századi története az összeírások és térképek alapján

Csatáry György

9.

Popovics Roxána

II. RF KMF

Az Ung-vidéki református egyházak helyzete a szovjetesítés politikájának kezdetén (1944-45), különös tekintettel az Eszenyi Református Egyházközségre

Váradi Natália

10.

Tóth Attila

II. RF KMF

A Nagyszőlősi és Volóci járások épített idegenforgalmi vonzerőinek összehasonlító feltárása

Fodor Gyula

2015. október 12. hétfő 15:08
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It