Lezajlott a VIII. Zupkó József Kézilabda Emléktorna

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány nyolcadik alkalommal rendezte meg a Zupkó József Kézilabda Emléktornát, melynek megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatta.

 

 

A verseny célja a kézilabda népszerűsítése, az ifjú sporttehetségek felkutatása, versenylehetőség biztosítása és nem utolsósorban tisztelgés Zupkó József, egykori kiváló, beregszászi edző emléke előtt.

 

 

A kézilabda mérkőzésekre 2021. július 2-án került sor Bergszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi és sportcentrumában.

 

 

A kézilabda tornára 2021. március 16-tól – 2021. május 31-ig lehetett jelentkezni elektronikus úton. Ez idő alatt összesen 6 csapat nyújtotta be jelentkezését, 5 intézményből, két kategóriában, összesen 86 fővel.

Kategóriák

Jelentkező csapatok száma

Létszám (fő)

Csapat név

Csapatot delegáló intézmény

Felkészítő Edző

Sportiskolás Lányok (2008/2009) korosztály

3

11

Beregszász I.

Beregszászi SE

Kaszonyi Katalin

21

Ungvár

Ungvári sportiskola "Kárpáti"

Kaluckaja Marina

16

Técső

Tecsöi Sportiskola

Samarskyi Roman

Sportiskolás Lányok (2010/2011)

3

7

Beregszász II.

Beregszászi SE

Kaszonyi Katalin

17

Aknaszlatina

Aknaszlatinai Sportiskola

Bozsuk Julia

14

Huszt

ДЮСШ "СПАРТАК"

Mazur I. J.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az esemény nyitóünnepségét megtisztelte jelenlétével Fülöp Barna, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Lobova Heckó Nyina, az 1976-os Montreáli Olimpia bajnoka, az 1982-es Budapesti Világbajnokság aranyérmese, Nemzetközi kategóriájú sportmester, Vizáver Árpád, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára és edzője.

 

 

A megnyitót követően sor került Zupkó József emléktáblájának megkoszorúzására a Zakarpatya sportkomplexum falán elhelyezett emléktáblánál, ezzel is adózva az egykori elismert edző emléke előtt.

 

      

 

A regisztrált lánycsapatok két korosztályban mérkőztek meg körmérkőzéses rendszerben. A játékidő a 2008/2009-es korosztályú csapatok számára kétszer húsz perc, míg a 2010/2011-es korosztályú csapatok kétszer tizenkét perc volt.

 

 

A tornán az alábbi eredmények születtek:

 

Kategória: Sportiskolás lányok (2008/2009 korosztály)

 

  1. hely: Técsői Sportiskola
  2. hely: Ungvár
  3. hely: Beregszász

Legjobb játékos: Iván Alina

Legjobb góllövő: Kosarenko Vlada

Legjobb kapus: Puha Oleksandra

 

Kategória: Sportiskolás lányok (2010/2011 korosztály)

 

  1. hely: Aknaszlatina
  2. hely: Beregszász
  3. hely: Huszt

 

Legjobb játékos: Kricsfalusi Elmira

Legjobb góllövő: Lőrinc Jázmin

Legjobb kapus: Bicse Amina

 

A győztes csapatok számára a NIKÉ Sportegyesület biztosította a kupákat, illetve a kézilabda torna végén a nyertesek érmeket, okleveleket, valamint labdákat vehettek át.

 

 

Váradi Natália,

a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, a program szervezője

2021. július 2. péntek 16:49
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It