Lezárult a VIII. Jankovics Mária Alkotótábor

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén is megrendezte a Jankovics Mária Alkotótábort, amelyre 2018. augusztus 6-11. között került sor. Az alkotótábornak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete és a Kölcsey Szakkollégium adott otthont.

A táborba a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vetélkedőin sikeresen szereplő fiatalok és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által meghirdetett „Alkoss kedvedre!” c. rajzpályázat díjazottjai kaptak meghívást, ezen kívül minden érdeklődőt szeretettel láttak a szervezők.

A táborba négy tanár: Kulin Ágnes, Néger Krisztina, Fekete Gabriella és ifj. Hidi Endre segítségével délelőttönként különböző fakultatív foglalkozásokon kézművestechnikákat, 3D-s fonalgrafikát, kavicsok és kövek kreatív átfogalmazását, papírmasé-technikákat, origamit, agyagozást, korongozást sajátíthattak el a művészpalánták, míg a délután folyamán egy-egy előadáson vehettek részt, amelyek a 2018-as év érdekességeire és jubileumaira reflektáltak.

Az előadások keretein belül az első nap Csala Róbert személyében a fiatalok Mátyás király udvarával és a magyar reneszánsz művészetével ismerkedhettek meg. A második nap Vakiv Marietta, az I. világháború részleteit ismertette a táborozóknak. A harmadik nap Badó Margit: Tinédzserek a trónon című előadását hallhatták a diákok.

A művészpalánták a tábor negyedik napján, csütörtökön kastély és palotatúrán vehettek részt. A kirándulás keretein belül Badó Margit idegenvezetésével a fiatalok ellátogattak a Munkácsi várba, ahol megismerkedetek a vár történetével, emlékműveivel, nevezetességeivel. A túra végén az elhangzottak alapján és új ismeretek birtokában a diákok vetélkedőn vettek részt.

A következő állomás a beregvári Schönborn-kastélyba vezetett, majd ellátogattak az Örök ifjúság forrásához. A túra utolsó helyszíne a reneszánsz stílusú Beregszentmiklósi várkastély volt, ahol a táborozók meghallgathatták a vár történetét és körbejárhatták a várkastély belső épületét.

A tábor tradicionálisan ünnepélyes zárással végződött, melyen kiállításra kerültek a héten készült munkák, melyet minden kedves érdeklődő megtekinthetett. Ezután egy fergeteges vetélkedő vette kezdetét a Főiskola Átriumában a néhány nap alatt tanultakból.

A tábor megvalósítását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

"GENIUS" Jótékonysági Alapítvány

2018. augusztus 13. hétfő 13:22
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It