Lezárultak a matematika tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében immáron nyolcadik alkalommal kerültek megrendezésre a matematika tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék. A foglalkozások célja a 8-17 éves matematika iránt elkötelezett fiatalok megyei, országos és nemzetközi matematikaversenyekre való felkészítése, valamint matematika ismereteik bővítése és elmélyítése.

A képzésre a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által megvalósított Terebesi Viktor Emlékverseny (5-6. osztályban tanulók számára) és a Geőcze Zoárd Matematikaverseny (7-11. osztályban tanulók számára) első tíz helyezettjei kaptak névre szóló meghívót, összesen 56 tanuló. A meghívottakból 49 gyerek vett részt a foglalkozásokon, akik Kárpátalja alábbi oktatási intézményeit képviselték:

 

A tehetséggondozó program első hétvégéje 2023. január 20-22. között valósult meg fizikális jelenléttel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának bázisán. A második tehetséggondozó hétvégére 2023. február 3-5. között került sor. A versenyfelkészítő harmadik, s egyben záró alkalmára 2023. február 17-19. került sor a II. RF KMF Szakgimnáziumában.  Az ifjú tehetségekkel a hétvégék folyamán összesen 15 szakképzett pedagógus foglalkozott:

 

 

A versenyfelkészítő és tehetséggondozó hétvége programfelelőse, ötletgazdája: Kulin Judit, az Ungvári 10. sz. Dayka Gábor Középiskola igazgatója, az Ungvári Tehetségpont koordinátora, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Matematika és informatika tanszékének oktatója.

 

A programot a Magyar Kormány a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

2023. február 20. hétfő 11:26
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It