Második alkalommal tartotta meg a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a tehetséggondozó programját a 2017/18-as tanévben

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szerevezésében a 2017/2018-as tanévben újrainduló tehetséggondozó hétvégék immáron második alkalommal kerültek megrendezésre a 8 tehetségpontban (Nagydobrony, Aknaszlatina, Bátyú, Beregszász, Mezővári, Munkács, Tiszaújlak, Ungvár). A foglalkozások résztvevői, a 3-11. osztályos tanulók, a már megszokott tantárgyi csoportokra (alsós (3-4.osztály), angol nyelv-ukrán nyelv-magyar nyelv, biológia-kémia-földrajz, történelem-irodalom-művészettörténet, matematika-informatika-fizika (5-11.osztály) jelentkezve, nagy lelkesedéssel vettek részt ezen a hétvégén is.

A nyolc tehetségpontban október 28-án, azaz az második alkalommal összesen 1790 diák vett részt a foglalkozásokon az alábbi körzetenkénti megoszlásban:

Ungvári Tehetségpont – 180 tanuló

Nagydobronyi Tehetségpont – 365 tanuló

Bátyúi Tehetségpont – 225 tanuló

Munkácsi Tehetségpont – 110 tanuló   

Beregszászi Tehetségpont – 350 tanuló

Mezővári Tehetségpont – 217 tanuló

Tiszaújlaki Tehetségpont – 224 tanuló

Aknaszlatinai Tehetségpont – 119 tanuló

A tehetségpontokban résztvevő gyerekek étkeztetését és utaztatását, a teljes program megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatja.

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

 

2017. november 2. csütörtök 12:58
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It