Megtette javaslatát a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács a Collegium Talentum ösztöndíj odaítélésével kapcsolatban

A Magyar Nemzetpolitika A nemzetpolitikai stratégia eleme című KIM dokumentum 3.2.4. pontjába foglalt Collegium Talentum tehetséggondozó program feladata a külhoni magyar értelmiség-nevelés és utánpótlás támogatása.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szakmai döntései alapján a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a budapesti Sapientia Hungariae Alapítványt bízta meg a Collegium Talentum program folytatásával.

Az ösztöndíjra a Kárpát-medencében 2017. szeptember 20-ig lehetett elektronikus úton pályázni a 80 fős keretszámra.

2017. november 3-án ülésezett a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács, amely a 30 érvényes pályázatból 16 főt javasolt ösztöndíjra. A pályázók hamarosan értesítést kapnak a döntést eredményéről. Mindenkinek sok sikert, eredményes kutatást kívánunk.

A Collegium Talentum program támogatója a magyar állami költségvetés a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 6677/2017 nyilvántartási számú támogatási szerződése alapján.

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

2017. november 4. szombat 10:01
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It