Pályázati felhívás tanulmányi versenyeken résztvevő hallgatók számára

Emberi Erőforrások Minisztériuma Pályázati felhívás

Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma

Külhoni Magyarok Osztálya

a Balassi Intézet közreműködésével

nyílt közoktatási pályázatot hirdet

 a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon 2012-ben, illetve a 2012/2013-as tanévben az anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatására az alábbi területi és tárgyi hatállyal:

A. "Szülőföldön megrendezendő anyanyelvi tanulmányi verseny, szemle" támogatása

B. "Magyarországon megrendezendő, magyar nyelven folyó, nemzetközi tanulmányi versenyek, szemlék", fenti törvény hatálya alá tartozó résztvevői költségeinek támogatása

1. A pályázat célja: a felhívás tárgykörébe tartozó rendezvények támogatása.

2. A pályázat benyújtására jogosultak köre:

  • Az "A" pont esetében a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén bejegyzett és működő, oktatási profilú civil szervezetek (pedagógus szövetségek, egyesületek, társulatok stb.), oktatási intézmények, egyházak, akik új pályázók. Továbbá olyan, az előzőekben felsorolt szervezetek, amelyek e pályázatot megelőző két évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, vagy a Balassi Intézet által e tárgyban folyósított támogatásaival, a megadott határidőket figyelembe véve mind szakmai, mind pénzügyi szempontból kifogástalanul elszámoltak a Támogatók felé.
  • A "B" pont esetében Magyarország területén bejegyzett és működő, oktatási profilú civil szervezetek (pedagógus szövetségek, egyesületek, társulatok stb.), oktatási intézmények, egyházak, akik új pályázók. Továbbá olyan, az előzőekben felsorolt szervezetek, amelyek e pályázatot megelőző két évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, vagy a Balassi Intézet által e tárgyban folyósított támogatásaival, a megadott határidőket figyelembe véve mind szakmai, mind pénzügyi szempontból kifogástalanul elszámoltak a Támogató felé.

3. Általános tudnivalók:

  • A támogatás forrása Magyarország  2012. évi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény XX. fejezet, 20/5/18/1. Határon túli oktatási feladatok támogatása nem feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzat. (Áht azonosító: 295 002).
  • A pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 26. §-a értelmében a benyújtott pályázatokról, az azt kérelmezőkről, az igényelt támogatások fajtájáról, valamint az odaítélt támogatások összegéről szóló adatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma megküldi a központi nyilvántartást vezető szervezet  részére.
  • A jelen pályázaton felhasználható pénzügyi keretösszeg 15 millió forint, az elnyerhető támogatás alsó határa 60 ezer forint, felső határa 900 ezer forint vissza nem térítendő támogatás, a támogatási intenzitás 1-100% közötti.*
  •   A támogatásból elszámolható költségek köre: határon túli résztvevők étkezési költségei, szállásköltségei, útiköltség-hozzájárulás, program- és kirándulásköltségek, anyagköltségek, valamint előadói- és tiszteletdíjak (személyi kifizetések) az elnyert támogatási összeg legfeljebb 30%-ának mértékéig.

 *Tervezett keret, a minisztérium fenntartja a támogatások megítélésénél azt a jogot, hogy a keretösszeg mértékét az államháztartás egyensúlyi helyzetének alakulása függvényében megváltoztassa.

 

  • A pályázatokról az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára dönt az Értékelő Bizottság (elnök: Dr. Richly Gábor, tagok: Gyetvai Árpád, Hógenburg Tamás, Király Annamária) javaslata alapján 2012. október 1-jéig. A pályázati eredmény érvényességéhez a kedvezményezett részéről összeférhetetlenségi nyilatkozatot kell nyújtani a szerződéskötés megelőzően a kötelezettségvállaló személyével és az Értékelő Bizottság tagjaival kapcsolatban.
  • A pályázóknak nem kötelező saját forrás biztosítása (ha viszont ezt megadják, banki kivonattal igazolni kell annak rendelkezésre állását). Természetbeni önrészt (saját szállás, terem biztosítása) nem számítunk önköltségnek.
    •           Egy szervezet több tanulmányi versenyre is kérhet támogatást, de kettő vagy annál több pályázat beadásánál csatolnia kell egy, a pályázó által saját programjai közt kialakított sorrendiséget tartalmazó kísérőlevelet. E sorrend a pályáztatót nem kötelezi.
      •          2013-ra  átnyúló programot csak 2012. évi kezdési időponttal lehet megpályázni.
      •           A nyertes pályázókkal a Balassi Intézet 2012. október 30-ig köt szerződést, és az abban foglalt feltételeknek megfelelően gondoskodik a kifizetésről előfinanszírozás és vissza nem térítendő támogatás formájában. A támogatás folyósítására a szerződés mindkét fél által történt aláírását követően, a szerződésben rögzített időpontig kerül sor.   
      •           Magyarországi állandó lakóhellyel rendelkezők ellátásának támogatására vonatkozó költségek nem támogathatók.
      •           A szerződés megkötése előtt a pályáztató kérheti a felhasználási terv módosítását.
      •            A programot úgy kell megtervezni, hogy a várható szakmai hasznosulás a tervezettnél kisebb mértékben nyújtott támogatás esetén se sérüljön.
      •           A szerződésben foglalt támogatási összeg felhasználásának kezdő időpontja 2012. szeptember 1. véghatárideje 2013. június 15.
      •            A támogatás felhasználásáról a kedvezményezett a támogatási szerződésben meghatározott határidőig köteles szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást benyújtani.
      •          A pályázati adatlap beküldésével a pályázó tudomásul veszi a pályázati feltételeket.
        • A pályázati felhívást az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet honlapján közzé teszi.  

 

4. A pályázatok benyújtása, határidő

  •          A pályázatokat kizárólag az Emberi Erőforrások Minisztériuma Külhoni Magyarok Osztálya adatlapján (letölthető itt) lehet benyújtani;
  • A kitöltött pályázati adatlapokat 2 eredeti példányban – az előírt mellékletek csatolásával a  Balassi Intézetbe (1519 Budapest, Pf. 385.). Szécsi Viktóriának címezve kérjük eljuttatni, továbbá egy-egy példányt elektronikusan az alábbi címekre: Szécsi Viktória szecsi@mad.hu, illetve Király Annamária annamaria.kiraly@emmi.gov.hu 

 

2012. szeptember 20-ig (a postai bélyegző kelte).

Figyelem! Csak azokat a pályázatokat tudjuk érvényesnek tekinteni, melyeket elektronikusan is megküldenek 2012. szeptember 20-ig a fent megadott két címre.

 

  • A pályázó a pályázat benyújtásakor az alábbiakat köteles csatolni

1.  Adatlap a hozzá tartozó nyilatkozatokkal 2 példányban.

2.  A szervezet hatályos létesítő okiratának egyszerű másolata, illetve annak magyar nyelvű fordítása egy példányban.

4. A szervezet létezését igazoló – határon túli szervezet esetében a pályázat benyújtásának napjától számított 90 napnál nem régebbi – eredeti okirat (cégkivonat, nyilvántartásba vételéről szóló igazolás), vagy annak közjegyző által hitelesített másolata és annak magyar nyelvű fordítása 1 példányban.

5. A szervezet képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánya és annak magyar nyelvű fordítása 1 példányban (banki aláírási címpéldány nem fogadható el).

6. Amennyiben az átutalást magyarországi bankszámlával rendelkező szervezet fogadja be,

annak az erről szóló nyilatkozata.

A nyertes pályázókkal történő szerződéskötés során a Támogató a 98/2012. (V.15.) Korm. rendelet alapján eltekint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban Ávr.) 77.§-ában meghatározott biztosítékadási kötelezettség teljesítésétől, amennyiben a Támogatandó írásban nyilatkozik arról, hogy hazájában erre vonatkozó igazolást a bank nem ad ki.

5. A pályázatok elbírálásának mérlegelési szempontjai:

  • a leadott program szükségszerűsége, minősége, megvalósíthatósága,
  • várható szakmai hasznosulás.
  • a költségvetés megalapozottsága (pl. más támogatók, egyéb források, stb.),
  • az eddigi elszámolási és szervezési tapasztalat. 

Nem jogosultak a támogatásra:

  • azok a szervezetek, amelyek a tárgyévet megelőző két évben nem teljesítették az Emberi Erőforrások Minisztériuma és annak jogelődjével, illetve a Balassi Intézettel kötött szerződésben foglaltakat.

Érvénytelen a pályázat, és hiánypótlásra nincs lehetőség, ha

  • nem a pályázati adatlapon nyújtotta be a jelölt a pályázatot;
  • nem eredeti példányban nyújtotta be az adatlapokat;
  • a pályázati adatlapot a meghirdetett beérkezési határidőn túl nyújtotta be.

 Nem megfelelő dokumentációval mellékelt pályázat esetén hiánypótlásra az arról szóló     elektronikus vagy szóbeli értesítést követő 4 naptári napig van lehetőség egy alkalommal. 

 A pályázat elbírálásáról a benyújtott adatlapon megadott e-mail címre 2012. október 10-ig küldünk értesítést.

 A nyertes pályázók listáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma: www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma, valamint a Balassi Intézet (www.balassi-intezet.hu) honlapján tesszük közzé. 

 A pályázó a pályázati eljárással és döntéssel szemben írásban az Ávr 90.§-ában meghatározott kifogást nyújthat be az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszterének címezve a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 10 munkanapon, de legkésőbb a kifogásolt intézkedés megtörténtéről vagy a mulasztástól számított 30 munkanapon belül.

A pályázati döntéssel szemben egyéb jogorvoslatnak helye nincs.

 A pályázó a pályázattal kapcsolatban az alábbi személyektől kérhet felvilágosítást:

Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium / Szécsi Viktória 36-30-4503539-

A pályázatra egyebekben a magyar jog szabályai az irányadóak

 Emberi Erőforrások Minisztériuma /Külhoni Magyarok Osztálya

Balassi Intézet /Márton Áron Szakkollégium

 


 

2012. szeptember 22. szombat 06:25
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It