Pályázati felhívás tehetségkutató és tehetséggondozó programon való részvételre

A „Magyar Holokauszt Emlékév – 2014” égisze alatt megvalósuló támogatói programok sorában a budapesti székhelyű Reintegratio Alapítvány „A tehetség nemzeti kincs” c. átfogó tehetségkutató és tehetséggondozó projektje első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, „rendkívüli tehetségű, már manifesztálódott vagy potenciális képességekkel rendelkező” 16-30 éves fiatalok jelentkezését, akik:

 

- fogékonyságot mutatnak a zsidó kultúra, történelem, sorsközösség iránt,

- kimagasló tanulmányi eredménnyel büszkélkedhetnek (egy, illetve több tantárgyból),

- vagy tanulmányi-, sport-, művészeti versenyeken dobogós helyezést értek el, és

- motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában.

A jelentkezéseket szeretettel várjuk a http://online-kerdoiv.com/index/view/hash/cdd99ec95765d93df6d4a9800447df7c elektronikus címen 2014. június 25-ig.

2014. május 27. kedd 14:06
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It