Roska Tamás Tudományos Előadás pályázat

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) a felsőoktatás különböző képzési szintjein történő tehetséggondozó, tudományos kutatói tevékenység folyamatosságának támogatása és perspektíváinak felmutatása, a tehetség elismerése és a fiatal kutatói teljesítmények megismertetése, valamint Roska Tamás tudományterületeket összekapcsoló, nemzetközileg elismert kutatói életműve előtti tiszteletadás céljából hozta létre 2018 nyarán a Roska Tamás Tudományos Előadás intézményét, és ezáltal szakmai fórumot, bemutatkozási lehetőséget biztosít doktoranduszok számára. A Roska Tamás Tudományos Előadás megtartására 2021-ben a 35. OTDK keretében másodízben kerül sor, szekciónként egy, összesen 16 alkalommal az Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

A pályázat benyújtásának feltételeit a 2020. július 1-től elérhető az OTDT honlapján elérhető Alapító Okiratból, valamint a 2020. évi pályázati kiírásból ismerhetik meg az érdeklődők (https://otdt.hu/hu/news/38), a pályázatot magát pedig az erre kialakított felületen kell beadni: http://roskapalyazat.otdt.hu

A pályázatot csak elektronikus formában kell benyújtani ezen a felületen keresztül!

Pályázati határidő: 2020. szeptember 30. (szerda, CEST 23:59 óra)

 

2020. szeptember 1. kedd 13:21
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It