„Szól a fülemüle!”- IV. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató döntője

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2018-ban negyedik alkalommal szervezte meg a kárpátaljai népzene- és néptánc tehetségkutatót, „Szól a fülemüle néven”  a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért felelős Kormánybiztosság, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával. A program szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége volt. A rendezvény védnökségét a Pál család biztosította.

A hagyományápoló zenekarok, néptáncosok versenyére 7 és 14 év között bárki nevezhetett 2018. január 11-től 2018. április 3-ig, mely idő alatt 44 produkció nevezett be. Nevezni az autentikus magyar népzene és néptánc bármely tájegységéhez kötődő produkcióval lehetett.

A versenyre 4 kategóriában lehetett jelentkezni:

  • Hangszeres szólisták
  • Zenekarok/ hangszeregyüttesek
  • Szólótánc/ egyéni fiú, táncospárok (fiú-lány)
  • Néptáncegyüttesek

A tehetségkutató eldöntőjére 2018. április 20-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyra Főiskolán. Az elődöntőn fellépőket szakmai zsűri értékelte. Az értékelő bizottság tagja volt: Berta Alexandra - a Hagyományok Háza népzenei szakelőadója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének óraadó tanára, Papp Judit - a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tánctagozatának tanáraÖrökös Aranygyöngyös Táncos, Szilágyi Zsolt - a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti Tagozatának vezetője, koreográfus, etnográfus, Sikentáncz Szilveszter- koreográfus, néptáncpedagógusa Fóti Népművészeti Szakgimnázium tanára, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöke, Fekete Krisztián - cimbalomoktató, a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola oktatója, a 2012-es Fölszállott a Páva tehetségkutató népzene együttes kategória győztese, a Parapács és a Sodró népzene együttes cimbalmosa.

A 44 produkcióból a zsűri 15-t, összesen 108 fiatal zenészt juttatott tovább a döntőbe. A továbbjutók 2018. május 11-12. között edzőtáborban vettek részt, ahol magyarországi szakemberek foglakoztak az ifjú tehetségekkel.

A döntőre 2018. május 13-én került sor a Beregszászi Rákóczi Főiskola átriumában. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Fülöp Andrea, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzul asszonya, Kota György a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért felelős Kormánybiztosság Főosztályának képviselője,  Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének vezetője, Halász László,  a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal Kulturális és Turisztikai Osztályának vezetője, Pál Lajos - népzeneoktató, az „Által mennék én a Tiszán” népdaléneklési verseny vezetője, a Kárpátaljai népzene-, néptánc- és kézműves tábor vezetője, Bánffy Miklós-, Artisjus- és Európa-díjas népzenész, a Magyar Kultúra Lovagja, Molnár László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kulturális titkára.

A tehetségkutató döntőjének kezdetén Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte a jelenlévőket és ismertette a verseny célját, versenykiírást és az elődöntők eredményeit.  Hangsúlyozta a zene a szívek nyelve és a szív nyelve mindennél érthetőbb, hogy a zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiterjedése. S ahol az emberi megismerés határait értjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem csak sejteni lehet. A teljes emberi élet kibontakozását szolgáló zenei nevelés a felnövekvő nemzedékek számára olyan szellemiség, értékrend és humánus magatartásforma közvetítése, amely kialakítása mindannyiunk közös érdeke.

Ezután a korábbi tehetségkutatóról méltán ismert Csüllő néptáncegyüttes „Felcsiki téltemetés” című produkcióját láthatták a jelenlévők. Ezt követően köszöntő beszédében Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte a versenyzőket és a hagyományok megőrzésének, továbbadásának és életben tartásának fontosságára hívta fel a figyelmet: „Hiszen az élő hagyományok azok, amelyek megőriznek bennünket.”

A köszöntéseket követően kezdetét vette a döntő lényegi része, amely során mind a 4 kategória döntősei bemutatták produkciójukat magyarországi elismert szakmai zsűri előtt. A döntőn zsűritagok a következők voltak: Papp Judit, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tánctagozatának tanára, Örökös Aranygyöngyös Táncos, Szlama László, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének óraadó tanára, a Ward Mária Zeneművészeti Szakközépiskola és az Óbudai Népzenei Iskola tanára, Sikentáncz Szilveszter, koreográfust néptáncpedagógus a Fóti Népművészeti Szakgimnázium tanára, Örökös Aranysarkantyús táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöke, Fekete Krisztián - cimbalomoktató, a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola oktatója, a 2012-es Fölszállott a Páva tehetségkutató népzene együttes kategória győztese, a Parapács és a Sodró népzene együttes cimbalmosa.

A kétnapos felkészítő tábor során a táncot Szokolik Melinda és Szokolik Szabolcs, kétszeres aranygyöngyös és aranysarkantyús táncosok oktatták. A zenét  Jobbágy Bálint és zenekara  biztosította a két napos edzőtábor és a döntő során, melynek tagjai: Jobbágy Bálint - zenekar vezető, Vámosi Csaba - másod hegedű, Kánai Bence – brácsa, Czaier Péter - nagybőgő.

Az eredményhirdetés előtt a versenyzők a kétnapos felkészítő tábor alatt tanult közös produkciót mutatták be, melynek címe Galgamenti táncok volt. A közös produkciót követően Fülöp Andrea konzul, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa képviseletében kihirdette a Főkonzulátus különdíjasait.

Ezt követően sor került az eredményhirdetésre, ahol a szakmai zsűri döntése értelmében a kategóriák győztesei az alábbiak lettek:

  • Hangszeres szólista kategória

Egresi Alex

  • Zenekarok/ hangszeregyüttesek kategória

Citera együttes

  • Szólótánc/ táncospárok (fiú-lány) kategória

Biki István és Lázár Meláni

  • Néptáncegyüttesek kategória

a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport nagycsoportja

A győztesek számára számtalan felajánlás érkezett, melyek értelmében hazai és külföldi táborokban, fellépéseken vehetnek részt:

  • Nyári táborozási lehetőség Zánkán a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség jóvoltából, az Erzsébet program keretén belül.
  • Táborozási lehetőség a Beregszászi és Nagydobronyi népzenei és néptánc táborban a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány jóvoltából.
  • Fellépési lehetőség az VII. Kárpátaljai Tehetségnapon, 2018. június 2-án, Beregszászban a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében.
  • Nyári táborozási lehetőség a Viski népzenei és néptánc táborban a Pál család jóvoltából.
  • Fellépési lehetőség a Viski népzenei és néptánc tábor végén lévő gálaműsorban.
  • Nyári táborozási lehetőség Péterfalván a Pál család jóvoltából.
  • Csizmavarratási lehetőség a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltsége támogatásával.
  • Fellépési lehetőség Magyarországon az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület jóvoltából, melynek utazási költségét, valamint a fellépők részvételi díjának a felét az Egyesület állja.
  • 40 000 forintos felajánlás az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület jóvoltából.

 

A „Szól a fülemüle!”  döntőhöz a helyszínt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola biztosította.

 

Hajdu Editke

a „Genius” Jótékonysági Alapítvány munkatársa

2018. május 14. hétfő 14:29
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It