„Szól a Fülemüle!” – VII. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány hetedik alkalommal hirdet népzene- és néptánc tehetségkutatót „Szól a fülemüle” címmel. A tehetségkutató megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatja. A program szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület.

A tehetségkutatóra a 7 és 16 év közötti kárpátaljai tanintézményekben tanuló, hagyományápoló hangszeres szólisták, hangszer együttesek, szólótáncosok és néptáncegyüttesek jelentkezését várjuk legkésőbb 2021. árpilis 1-ig.          

A néptáncegyüttesek esetében két korcsoportban van lehetőség jelentkezni:

  1. Korcsoport: 7-11 évesek
  2. Korcsoport: 12-16 évesek.

Nevezni az autentikus magyar népzene és néptánc bármely tájegységéhez kötődő produkcióval lehet.

Jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet 2021. február 18. – április 1. között  az alábbi linkre kattintva:

https://docs.google.com/forms/d/1k5UuB9wh-7wCvaHSWKjCCJxAtPRj_t_qd0k7c6tKKEA

 

A tehetségkutató helyszíne: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.

(90202 Beregszász, Kossuth tér 6.)

 

Elődöntő időpontja: 2021. április 10.

Felkészítő tábor időpontja: 2021. május 7-8.

Döntő időpontja: 2021. május 9.

A további részletes információkat tartalmazó teljes SZABÁLYZAT letölthető a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány honlapjáról.

 

Részletes információt a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány munkatársaitól emailben: geniusja2019@gmail.com,  vagy a +380-31-41-4-29-68 (149-es mellék) telefonszámon kaphatnak munkanapokon 8:00-16:00 óra között.

2021. február 19. péntek 13:25
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It