Tehetséggondozás a tudományok útján - 2019.04.05.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve 2018-2019-es tanév folyamán 6 alkalmas 30 órás kurzust szervez a Rákóczi Főiskolán Tehetséggondozás a tudományok útján címmel, mely 2018. októberében került meghirdetésre.

A Tehetséggondozás a tudományok útján című kurzus lehetőséget kínál a pályakezdő kárpátaljai magyar főiskolásoknak és egyetemistáknak arra, hogy kutatásaik végzéséhez a lehető legszélesebb körű módszereket sajátíthassák el és alkalmazzák azokat. A program célja a kárpátaljai magyar értelmiségi réteg tudományos fejlesztése, kinevelése, konferenciákra való felkészítése, valamint az aktuális kutatói ösztöndíjak és kutatási intézmények megismertetése.

A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg a Rákóczi Főiskolán minden alkalommal 15:20 órai kezdettel.

Az 5. állomás előadásai a Modern könyvtár és levéltár használat témakört járták körbe kárpátaljai és magyarországi szemszögből. Bemutatkozott az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, továbbá Kárpátaljáról megismerhettük a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár Beregszászi Fióklevéltárát és a Rákóczi Főiskola bázisán működő Apáczai Csere János Könyvtárat.

Az eseményt Váradi Natália, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója nyitotta meg és köszönetet mondott az előadóknak, elfogadták az Alapítvány felkérését és emelik a rendezvénysorozat színvonalát képviselt intézményük bemutatásával. Véleménye szerint: A jó dolgok azokhoz érkeznek meg, akik hisznek. A még jobb dolgok azokhoz, akik türelmesek. A legjobb dolgok pedig azokhoz, akik sosem adják fel! Minden, amit el szeretnénk érni az életben, egy olyan ajtó mögött van, ahol előtte még soha nem jártunk. Ezért nem szabad feladni a kutatást, tudományos munkát, mert csak a tudomány viszi előrébb a világot.”

A program zárásaként az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának jóvoltából bannerkiállításra került sor a Rákóczi Főiskola Gross Arnold termében „Bányászakták a Rákosi-korszakból” címmel.

A rendezvénysorozat záró eseménye 2019. május 16-án kerül megrendezésre a Főiskola Győr termében 15:20 órától, melyre sok szeretettel vár az Alapítvány minden kedves érdeklődőt.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

2019. április 5. péntek 19:57
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It