Tehetséggondozó hétvégék Nagydobronyban

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia És Kémia Tanszéke a „Genius” Jótékonysági Alapítvánnyal közreműködve három alkalommal szervezett tehetséggondozó hétvégét biológiából és kémiából. Az alkalmak lebonyolítására a Nagydobronyi Református Líceum, illetve a Nagydobronyi Középiskola adott otthont. A felkészítő apropója az volt, hogy a KMPSZ meghívást kapott a Magyarországon lebonyolításra kerülő Herman Ottó Országos Biológia versenyre, a Sajó Károly Kárpát-medencei környezet- és természetvédelmi csapatversenyre és a Hevesy György országos kémia versenyre. 

A foglalkozások célja, hogy felkészítsük a tanulókat a versenyekre és kiválasszuk a legjobbakat, aki méltón képviselik majd a kárpátaljai tanulókat ezeken a rangos megmérettetéseken.

A tehetséggondozó hétvégén meghívásos alapon azok a 7. illetve 8. osztályos diákok vehettek részt, akik tavaly jó eredményt értek el a KMPSZ által megszervezett tanulmányi vetélkedőkön biológiából és kémiából, valamint aktív résztvevői voltak a „Genius” tehetségpontokban zajló foglalkozásoknak.  Összesen 35 diák fogadta el a meghívást és vett részt az alkalmakon.

A hétvégi alkalmakon a tanulókkal kiscsoportokban foglalkoztak (4-5 fős), a hatékonyabb tanulás érdekében. Ebben segítséget nyújtott Dr. Kohut Erzsébet, a program vezetője, Dr Gönczy Sándor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárai és Keresztyén Hidi Andrea, a Nagydobronyi Középiskola tanára, Kolozsvári István, Takács Gabriella, Molnár Ferenc, Ljubka Tibor a beregszászi főiskola munkatársai és Molnár Attila, Kepics Andrea, Molnár Éva, Szanyi P. Lívia, Ráti Réka, Benedek Anett a Rákóczi-főiskola diákjai. A kémia foglalkozásokat Bak  Éva, a beregszászi főiskola- és Molnár Erzsébet a Nagydobronyi Középiskola tanára tartotta.

Az első hétvégén, ami 2017. 01.13 – 2017. 01. 15. között került megrendezésre, a biológusok  Herman Ottó természetkutató életével és munkásságával ismerkedtek meg. A második alkalom 2017. 01. 27 – 2017. 01. 29. között volt megszervezve, amelyen kihasználva a főiskola adta lehetőségeket az ásványtárban, a zoológiai szaktantermében és a jó felszerelt kémiai laboratóriumaiban zajlottak a foglalkozások. A harmadik hétvégén 2017. 02. 10. – 2017. 02. 11. a győztesek kiválasztására került sor.

A legügyesebb résztvevő Klimcsuk Krisztina a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskola tanulója volt, képviselni fogja Kárpátalját a Herman Ottó Versenyen. A két második és egy harmadik helyezett: Szernyi István, a Nagydobronyi Református Líceum, Ráti Alex, a Nagydobronyi Középiskola és Tompa Zoltán, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola tanulója a Sajó Károly csapatversenyen fogja képviselni Kárpátalját.

A kémia felkészítő a Nagydobronyi Középiskola szaktantermében zajlott.

Az esték természetfilm nézéssel, vetélkedőkkel és játékokkal gazdagon teltek.  

Az összes résztvevő egy tanulmányi kiránduláson vehet majd részt a Budapesti Természettudományi Múzeumban, amire 2017. április 21-én kerül majd sor.

 

Kohut Erzsébet

biológus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

Biológia és Kémia Tanszék tanára

programfelelős

2017. február 13. hétfő 15:19
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It