Tessedik Sámuel Kollégium indul közösségi művelődés területén aktív fiataloknak

Március 13-ig lehet jelentkezni Lakitelek Népfőiskola és az NMI Művelődési Intézet által indított Tessedik Sámuel Kollégiumba. Az öntevékenység ösztönzésére, a közösségi művelődés gyakorlati ismereteinek, tapasztalatainak, jó példáinak elterjesztésére 2017. márciusban induló, két féléven át tartó szakmai kollégium olyan, magyarországi vagy Kárpát-medencei 18-35 éves fiatalok jelentkezését várja, akik a közösségi művelődés, az önművelődés, a nem formális felnőttképzés, illetve a közösségi fejlesztések területein tevékenykednek, vagy e területek iránt érdeklődnek.

A képzés 4 félév alatt 8 bentlakásos, hétvégi kurzusból áll 2017 és 2018. között: ezen időszak alatt a közösségi művelődés témáit és innovációit feldolgozó elméleti és gyakorlati szemináriumok mellett két nyári egyetem, valamint hazai és határainkon túli látóutak segítik a részt vevő fiatalok szakmai fejlődését.

Az első kollégiumi alkalom időpontja: 2017. március 31 – április 2. (péntek 17 órától vasárnap 13 óráig)

A szakkollégium névadója Tessedik Sámuel 18. századi szarvasi evangélikus lelkész: 1780-tól 1806-ig fennálló gyakorlati-gazdasági „szorgalmatossági” iskolája mintaértékű az utókor számára. A parasztság gazdálkodásának „megjobbítását” szolgáló felnőttképzési tevékenységének ugyanúgy az „életre nevelés” volt az alapelve, mint ahogy napjaink népfőiskoláinak is. 2017-ben a közösségi művelődés, mint szakterület „mérföldkőhöz” ért azzal, hogy a társadalmi kihívások kezelését, az egyének öntevékenységét kiterjesztett népfőiskolai hálózattal is szolgálhatja. A Kollégium aktualitását adja továbbá, hogy a Lakiteleki Népfőiskola és az NMI Művelődési Intézet a közösségi művelődés megújuló felsőoktatásának gyakorlati képzéséhez is hozzá kíván járulni, kiegészítve azt a Kárpát-medencében feltárt a közösségi kompetenciákkal, tapasztalatokkal.

A szakkollégiumba kitöltött jelentkezési lappal, valamint annak mellékleteként szakmai önéletrajzzal, motivációs levéllel, ajánlással és egy önálló esszével lehet.

A részvételről részletes információk a szakkollégiumi felhívásban olvashatóak.

Jelentkezési határidő: 2017. március 13.

Letölthető dokumentumok:

Tessedik Sámuel Kollégium – felhívás

Tessedik Sámuel Kollégium – jelentkezési lap

2017. március 14. kedd 15:07
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It