Véget ért a „Fókuszban a tehetség a sport terén” c. Sportszakkör a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány harmadik éve szervez egy hetes sportprogramot a kárpátaljai általános- és középiskolás diákok számára. Az elmúlt két évben tábor formájában valósult meg a program, azonban az idei évben a COVID-19 okozta járványügyi helyzet miatt bevezetett óvintézkedések nem engedélyezték a tábor megszervezését és megtartását, így az sportszakkör formájában valósult meg 2020. augusztus 10-14. között, napi 6 órában.

A programra 2020. január 27. – július 24. között lehetett jelentkezni elektronikus úton. Ez idő alatt 55 fő jelezte részvételi szándékát, közülük 32 fiatal sportkedvelő vett részt a foglalkozásokon, akikkel 6 szakképzett tanár foglakozott 1 gyakornok segítségével.

A szakkör oktatói: Greba Anna, a tízszeres Bajnok csapatok Európa Kupájának bajnoka, a Szovjetunió és az ukrajnai kézilabda válogatott csapatának egykori tagja, sportmester, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, Vizauer Árpád, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára és edzője, Csehil Anikó, Géczi István, Orbán Irén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának testnevelő tanárai, Csuha Dániel, a Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola testnevelő tanára és Soós Szabolcs, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója.

A sportszakköri foglalkozások 4 csoportban (kék, lila, piros, zöld csapat neveket viselve) zajlottak reggel 9.00 órától délután 16.00 óráig, napi kétszeri étkezést biztosítva a résztvevők számára a szigorúan előírt szabályoknak megfelelően: ebédet és uzsonnát.

 

 

A csoportfoglalkozások alkalmával a gyerekek több sport területen (futball, kosárlabda, asztalitenisz, tollaslabda, ugrások kötéláthajtással, labdavezetés lábbal, csocsó, sakk stb.) fejleszthették magukat, mind egyénileg, mind pedig csatban.

A sportszakkör ideje alatt zajlott az Alapítvány által szervezett VIII. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa és VII. Zupkó József Kézilabda Emléktorna. A sporteseményekre a fiatal sportolók is ellátogattak tapasztalatszerzés céljából, természetesen a szigorúan előírt szabályoknak megfelelően csoportonként, a megengedett létszámkorlátot betartva.

A szakkör utolsó napján a vezetőtanárok irányításával sportversenyre került sor. A vetélkedő 5 csoportban zajlott az alábbiak szerint:

 

  1. csoport (vezető tanára: Csuha Dániel)

Versenyfeladatok: büntető dobások kosárlabdával, akadályverseny

  1. csoport (vezető tanára: Csehil Anikó, Soós Szabolcs)

Versenyfeladatok: büntető dobások kosárlabdával, kapura lövés futball labdával

  1. csoport (vezető tanára: Greba Anna, Orbán Irén)

Versenyfeladatok: büntető dobások kosárlabdával, ugrások kötéláthajtással 30 mp alatt

  1. csoport (vezető tanára: Greba Anna, Orbán Irén)

Versenyfeladatok: büntető dobások kosárlabdával, ugrások kötéláthajtással 30 mp alatt

  1. Zöld csapat (vezető tanára: Géczi István, Vizuer Árpád)

Versenyfeladatok: labdakezelés lábbal (dekázás), asztalitenisz

 

A verseny végén kiosztásra kerültek az elismerő oklevelek és a jutalom érmek, amit Váradi Natália, a program szervezője, az Alapítvány irodaigazgatója adott át a fiatal sportolóknak.

 

 

A szakkör zárásán Váradi Natália, irodaigazgató asszony hangsúlyozta a sport fontosságát. Elmondta, hogy a sport erősíti az izmokat, segíti a koncentrációt, fejleszti a kitartást, szocializál, növeli a szellemi teherbírást. Pozitív személyiségfejlesztő hatása van, közös élményt ad, jelentős szerepet játszik az egészséges életmód megvalósításában. A nevelés területei: egészség-, értelmi-, testi-, érzelmi-, erkölcsi-, esztétikai-, környezeti-, állampolgári-, multikulturális nevelés komplett módon jelennek meg a sportban, de a szórakozásban és az örömszerzésben is hangsúlyos a szerep. Élvezetessé teszi a gyermekkort és egészen pici kortól játékosan tanít az élet nagy dolgaira, ezért minél korábban kell kezdeni. Az irodaigazgató beszédét Szent-Györgyi Albert idézetével zárta: „A sport nem csak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”

 

A „Fókuszban a tehetség a sport terén” – tehetséggondozó programot a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatta, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosság közbenjárásával. A helyszínt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola bérmentve biztosította.

 

Az egyhetes sportprogramokon összesen 218 fő vett részt az alábbiak szerint:

 

„Fókuszban a tehetség a sport terén” c. Sportszakkör – 32 fő

VIII. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa – 117 fő

VII. Zupkó József Kézilabda Emléktorna – 69 fő

 

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ezúton is gratulál a sporteseményeken elért eredményekhez.

 

 

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

 

2020. augusztus 17. hétfő 15:05
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It