Véget ért a III. Ung-vidéki népzenei és néptánc szakkör a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében

A 2019/2020-as tanévben a járványügyi óvintézkedések miatt bevezetett korlátozások nem engedélyezték a bentlakásos táborokat, így minden programot szakkörként valósít meg a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány. Így az III. Ung-vidéki népzenei és néptánc szakkört is 2020. augusztus 10-14. között, Nagydobronyban, a koronavírus miatt előírt szigorú egészségügyi szabályokat betartva.

 

 

A szakkörre elsősorban olyan tanulók jelentkezését várta az Alapítvány, akik vonzódnak a néptánc és népzene iránt és már betöltötték a 9. életévüket. Jelentkezni 2020. január 27-től -2020. július 24-ig lehetett elektronikus úton. Ez idő alatt 72 fő jelezte részvételi szándékát, közülük 41 fiatal vett részt a foglalkozásokon a Kárpátaljai Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Képzési Központjában.  A fiatalokkal 12 hazai szakképzett oktató foglalkozott: Rádik Krisztián, Beregszászi Fábián Boglárka – táncoktatók, Csipkés Zenekar, Kepics Andzselika, Szikora Nikolett – énekoktatók, Kupás Gizella (makramé készítés), Sütő Irénke (szövés) – Kézműves foglalkozás oktatói. 

 

 

A foglakozások minden nap 9:00-16:00 között valósultak meg. A program teljes ideje alatt az Alapítvány napi kétszeri étkezést biztosított a résztvevők számára ebéd és uzsonna formájában. A gyerekek a hét folyamán a népzene és néptánc oktatáson kívül kézműves foglalkozásokon is részt vettek, ahol lehetőségük nyílt makramézni és pokrócot szőni.

A program az elmúlt évekhez hasonlóan záró műsorral ért véget, ahol a  gyerekek a hét folyamán elsajátított tananyagból egy színes produkciót mutatták be:

·     Nagydobronyi népdalok

·     Sárközi friss és ugrós

·     Szatmári népdalok a Csipkés Népi Együttes és szakkör hegedűsei előadásában

·     Szilárdsági tánc a szakkörön résztvevő gyerekek és oktatótok előadásában

Záróbeszédében, Váradi Natália, a program szervezője, az Alapítvány irodaigazgatója  elmondta, hogy a népzene egy nemzet, egy kultúra szíve, mert az szívből jön. Egy olyan vírus, ami a koronavírussal ellentétben, gyógyít és hatékony jellemformáló. A zene híd, ami összeköt embereket, generációkat, és kifejezi az elmondhatatlant. A népzene, néptánc a zene és tánc szeretetét közvetíti, kitartásra, elkötelezettségre nevel. Gratulált a résztvevőknek és az előadott produkcióval a szakkör résztvevőit meghívta a 2020. augusztus 28-án megvalósuló „Szól a Fülemüle” – népzene és néptánc tehetségkutatóra, hogy azok nyitóprodukcióként mutassák be az itt tanultakat.

 

 

A programot a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatta, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosság közbenjárásával.

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

2020. augusztus 18. kedd 08:52
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It