Véget ért az I. Ung-vidéki Sporttábor a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány első alkalommal szervezett sporttábort Nagydobronyban a kárpátaljai általános- és középiskolás diákok számára. A táborba 12-17 éves kor közötti tanulók jelentkezését vártuk, melyre 2021. április 1. – május 31. között lehetett jelentkezni elektronikus úton. Ez idő alatt 42 fő jelezte részvételi szándékát (12 lány 30 fiú), közülük 29 fiatal sportkedvelő (11 lány 18 fiú) vett részt a foglalkozásokon, akikkel 3 szakképzett tanár foglakozott 3 gyakornok főiskolás hallgató segítségével.

 

 

A tábor oktatói: Balogh János, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképző Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központ igazgatója, Bara Csaba, Ifj. Kiss László a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképző Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központ testnevelő tanárai és Moca Valéria, kyokushin karate ifjúsági Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes.

 

 

A tábor nevelői a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói voltak: Beca Iván (angol szak, II. évfolyam), Gérus Norbert (földrajz szak, III. évfolyam), Hadar Bianka (biológia szak, IV. évfolyam).

A foglalkozások 3 csoportban zajlottak, melyek alkalmával a gyerekek több sport területen (futball, röplabda, asztalitenisz, karate, kenu, tollaslabda, labdavezetés lábbal, sakk, dámajáték stb.) fejleszthették magukat, mind egyénileg, mind pedig csatban. Emellett a táborozóknak lehetősége volt használni a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképző Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központjának konditermét, ahol mindenki a saját erejéhez mérten végezhetett edzéseket Balogh János táborvezető segítségével.

 

A csoport (vezető tanára: Balogh János, nevelő: Hadar Bianka)

B csoport (vezető tanára: Ifj. Kiss László, nevelő: Gérus Norbert)

C csoport (vezető tanára: Bara Csaba, nevelő: Beca Iván)

 

A csoportos foglalkozások mellett a diákok különböző programokon vehettek részt: ügyességi játékok, kirándulás, túrázás a Nagydobronyi Horgásztanyán.

A tábor során a csoportvezetők irányításával sportversenyekre került sor. A vetélkedőkön az alábbi sportversenyek zajlottak:

Dámajáték

Sakk

Asztalitenisz (egyéni és páros)

Labdakezelés lábbal (dekázás)

Büntető rúgás

Büntető dobás

Labdarúgás csapatverseny (lányok és fiúk kategóriában)

Röplabda csapatverseny

Kenu csapatverseny

A verseny végén kiosztásra kerültek az elismerő oklevelek és a jutalom érmek.

 

 

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ezúton is gratulál a tábori sportversenyeken elért eredményekhez.

A „Fókuszban a tehetség a sport terén” – I. Ung-vidéki sporttábort a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatta.

 

 

A helyszínt II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképző Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központja biztosította.

 

 

Váradi Natália, a program szervezője,

a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója

2021. július 17. szombat 20:39
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It