XI. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia - Eredmények

2017. május 19-én került megrendezésre a XI. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia (KTDK) a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával és az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve, a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával.

A KTDK konferenciasorozat eredeti célja, a kárpátaljai felsőoktatásban tanulók magyar nyelvű szakmai önképzésének és kapcsolatépítésének ösztönzése, a jelen, jubileumi konferencián kibővült, hiszen a X. jubileumi KTDK olyan, Kárpát-medencei hatókörű tudományos-művészeti hallgatói fórumként szerveződött, amely segíti e teljes régióban az egyetemista-főiskolás fiatal kutatók és befogadó műhelyeik között új tudományos és emberi kapcsolatok megteremtését, a már létező kapcsolatok elmélyítését.

A rendezvényt Váradi Natália, a program szervezője, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója Gárdonyi Géza szavai aktualizálásával: ,,Minden ember annyit ér amennyit tud” nyitotta meg, majd ismertette a konferencia részleteit. Hangsúlyozta, hogy Kárpátalján sok színvonalas és nemes konferencia van, de ez az egyetlen, ami kijuttathatja a fiatal tudósokat az országos megmérettetésre, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, hiszen illeszkedik azok szabályzatához.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Gara Katalin, Magyarország Beregszászi konzulátusának konzulja, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, megyei képviselő, Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács általános alelnöke, Gherdán Katalin, a TDK Határok Nélkül Program koordinátora, Füzesi Oktváia, a Munkácsi Állami Egyetem Pedagógiai Karának dékánja, valamint számos a Kárpát-medencében elismert dékán, professzor, doktor, tanszékvezető, egyetemi oktató.

Gara Katalin, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy Kárpátalja is számos területen kapcsolódott be Magyarország és térsége vérkeringésébe. Hangsúlyozta, mennyire fontos az, hogy a kapcsolatok minél szorosabban alakuljanak ki, épüljenek, hiszen ez erősíti meg a jövőt a tudománnyal együtt.

Orosz Ildikó, a II. RFKMF rektora, megyei képviselő örömét fejezte ki,  hogy a tavalyi jubileumi X. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia teret és lehetőséget adott, hogy kinyissuk kapuinkat és megmutassuk magunkat: „Bár a vörös vonallal elválasztották ezt a régiót, de attól mi még gondolkodásban igyekszünk az Unióhoz tartozni és mindig is odatartozónak éreztük magunkat…”. A rektorasszony azt is kiemelte, a legfőbb dolog az, hogy hosszú távon alakuljon ki egy együttes mérce Kárpát-medencei tudományossággal, mely által ugyanazzal a mértékegységgel mérik majd össze a különböző szakterületek tudományos ismereteit Budapesten vagy a Kárpát-medencében.

A továbbiakban Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Általános Ügyi alelnöke szólt a résztvevőkhöz ismertetve az idei konferencia mivoltát és sok sikert kívánt az előadóknak.

Füzesi Oktávia, a Munkácsi Állami Egyetem Pedagógiai karának dékánja köszöntő beszédében örömét fejezte ki, hogy részese lehet a konferenciának. Bízik abban, hogy a soron következő Tudományos Diákköri Konferencián a Munkácsi Egyetem hallgatói is bekapcsolódnak, hogy közösen együttműködve sikereket érjenek el.

A konferenciára 45 jelentkező küldte be pályaművét, melyből 37 előadó képviselte magát. A beérkezett pályamunkákat közel 100 opponáló értékelt. Az előadások 7 szekcióban hangzottak el, melyekben összesen 30 kárpátaljai, magyarországi és erdélyi zsűritag értékelte az előadásokat.

Szekciók

Jelentkezők száma

Biológia és Kémia

6 fő

Földtudományi

4 fő

Filológia

10 fő

Fizika és Matematika

7 fő

Orvos- és Egészségtudományi

4 fő

Történelem

9 fő

Pedagógiai, Pszichológiai, Tanulás- és Tanítás, Társadalomtudományi

5 fő

 

 

A résztvevők az alábbi egyetemekről jelentkeztek: 2 fő Debreceni Egyetemről, 13 fő Ungvári Nemzeti Egyetemről, 23 fő II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskoláról, 3 fő Pécsi Tudományegyetemről, 3 fő Szegedi Tudományegyetemről, 1 fő Partiumi Keresztény Egyetemről.

Az elért eredmények alapján a résztvevő előadók az elért helyezéstől függően részt vehetnek a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, amely 2019 tavaszán kerül majd megrendezésre.

2019 tavaszán OTDK részvételre javasoltak névsora:

1.      Asztalos Annamária

2.      Bán Henrietta

3.      Bence Norbert

4.      Bihari Kitti

5.      Bodor Viktória

6.      Fülöp Gábor

7.      Gál Dávid

8.      Hires Lajos

9.      Kalanics Éva

10.     Király Evelin

11.     Kovács Alexandra Kitti

12.     Nagy Lívia

13.     Puskás Veronika

14.     Szanyi István

15.     Szanyi Km Gábor

16.     Tar Edina

17.     Tóth János

18.     Varga Róbert

A szekciók győztesei az alábbiak:

Biológia és Kémia szekció

1.hely: Molnár Attila

2.hely: Solymos Karolina

3.hely: Kepics Andrea

Földtudományi szekció

1.hely: Nagy Lívia

2.hely: Tar Edina, Bihari Kitti

Filológia szekció

1.hely: Bodor Viktória

2.hely: Szanyi Km Gábor

3.hely: Tóth János

Fizika és Matematika szekció

1.hely: Szanyi István

2.hely: Bence Norbert

3.hely: Hires Lajos, Bán Henrietta

Orvos- és egészségtudomány szekció

1.hely: Benke Edit

2.hely: Németh Zsófia

3.hely: Horváth Ádám

Történelem szekció

1.hely: Király Evelin

2.hely: Varga Róbert

3.hely: Fülöp Gábor

Pedagógiai, Pszichológiai, Tanulás- és Tanítás, Társadalomtudományi szekció

1.hely: Virág Ádám

2.hely: Flach Richárd

3.hely: Kovács Alexandra Kitti

A szervezők ezúton is gratulálnak a sikeres előadásokhoz és az elért eredményekhez mind a diákoknak, mind a vezetőtanároknak.

 

 „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

 

2017. május 22. hétfő 18:50
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It