2023-as Kárpátaljai HTDK Fórum a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve 2023. május 11-én Kárpátaljai HTDK értékelő fórumot tartott a Rákóczi-főiskola bázisán a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. A fórumon elsősorban az eddigi OTDK-kon és az idei 36. OTDK-n résztvett hallgatók, tutoraik, zsűritagok, opponensek, megfigyelő tanárok és diákok vettek részt. Emellett képviseltették magukat a Zrínyi Ilona Szakkollégisták és a XVII. KTDK versenyzői.

A Főiskola és a „GENIUS” Alapítvány 2011-től folyamatosan együttműködik az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával és részt vesz az OTDK munkájában: versenyző diákokat, zsűritagokat, megfigyelő tanárokat és diákokat delegál az országos konferenciára, melynek előzményeként minden év tavaszán intézményi első fordulós Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát szervez, amelyről a versenyzők továbbjuthatnak a két évente megvalósuló országos megmérettetésre. Emellett folyamatosan kapcsolatot tart a résztvevőkkel, gyűjti a jelentkezési dokumentációt, figyelemmel kíséri és segíti a kárpátaljai versenyzők és zsűritagok szekcióba való regisztrációját, biztosítja a konferenciára való eljutást a kárpátaljai résztvevők számára.

 

A tudományos fórumot többek között megtisztelte jelenlétével: Prof. Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, Dr. Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke, Prof. Dr. Csernicskó István, a II. RF KMF rektora, Dr. Kovács Imola, a Sapientia Hungariae Alapítvány igazgatója és a Collegium Talentum ösztöndíj programigazgatója, Dr. Soós Katalin, a II. RF KMF Szakgimnáziumának igazgatója.

A HTDK Fórum központi témája a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, az azon gyűjtött szakmai tapasztalatok megvitatása, további kapcsolatok elmélyítésének lehetősége volt.

A 36. OTDK 16 szekciója közül Kárpátalja 8 különböző szekcióban (Állam-és Jogtudományi, Biológia, Fizika, Matematika és Földtudományi, Had- és Rendészettudományi, Humán Tudományi, Közgazdaságtudományi, Tanulás- és Tanításmódszertani-Tudástechnológiai, Társadalomtudományi) 50 fővel képviseltette magát: 9 versenyző, 11 bemutatott pályamunka, 2 zsűritag, 8 megfigyelő tanár és 31 megfigyelő diák. Emellett a Főiskola több oktatója opponensként is részt vett a dolgozatok bírálatánál.

Az OTDK Magyarország legnagyobb tudományos rendezvénye, amely kiváló bemutatkozási lehetőséget biztosított a kárpátaljai felsőoktatásban tanulók számára. Emellett kiváló lehetőséget nyújt szakmai kapcsolatok teremtésére, elmélyítésére. 

 

Dr. Váradi Natália,

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

 

2023. május 11. csütörtök 23:15
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It