A Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia (KTDK) múltja és jelene

A Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) az elmúlt évtizedekben meghatározó szereplőjévé vált a térség magyar tudományos és szellemi életének. A TDK mozgalom célja, hogy a tehetséges fiatalokat bevonja a tudományos munkába, ösztönözve őket arra, hogy önálló kutatásokat végezzenek, ezáltal fejlesszék szakmai kompetenciáikat, és előkészítsék tudományos pályájukat.

Mi is a Tudományos Diákköri Konferencia (TDK)?

A TDK egy olyan tudományos rendezvénysorozat, amelyen középiskolás és egyetemista diákok vehetnek részt saját kutatási eredményeik bemutatásával. Ezek a rendezvények nem csupán versenyek, hanem kiváló lehetőségek arra is, hogy a diákok visszajelzést kapjanak szakmai munkájukról, valamint hogy megismerkedjenek a tudományos közösség tagjaival, építsék kapcsolataikat.

A Kárpátaljai TDK kezdetei és fejlődése

Kárpátalján a TDK mozgalom 2006-ban indult el azzal a céllal, hogy a helyi magyar fiataloknak is lehetőséget biztosítson a tudományos munka és az önálló kutatások végzésére. Az első Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia megrendezése a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola támogatásával valósult meg. Ennek a kezdeményezésnek az elindítója és egyik legfontosabb támogatója a főiskola akkori vezetősége volt, akik elkötelezetten dolgoztak azon, hogy a kárpátaljai magyar ifjúság tudományos és kulturális fejlődését elősegítse. 

A Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia létrehozója, meglapítója a Rákóczi-főiskola egykori rektor-helyettese, néhai Dr. Barkáts Jenő, aki 2006-2010 között koordinálta a konferencia szervezését, lebonyolítását.

2011-től a konferenciát a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve közösen szervezi meg az Ukrán Tudomány Napjához igazodva, főként a kárpátaljai magyar felsőoktatásban tanulók számára. Az elmúlt öt évben a rendezvény kárpát-medenceivé nőtte ki magát, mivel fiatal kutatók, diákok, a Kárpát-medence különböző felsőoktatási intézményeiből is részt vesznek a tanácskozáson.

A konferencia célja

A KTDK eredeti célja, a kárpátaljai felsőoktatásban tanulók magyar nyelvű szakmai önképzésének és kapcsolatépítésének ösztönzése.

A KTDK-t olyan Kárpát-medencei hatókörű tudományos-művészeti hallgatói fórumként szerveződik, amely segíti e teljes régióban az egyetemista-főiskolás fiatal kutatók és befogadó műhelyeik között új tudományos és emberi kapcsolatok megteremtését, a már létező kapcsolatok elmélyítését. A konferencia további célja, hogy a különböző tudományágak területén kutató főiskolai és egyetemi hallgatók számára biztosítson előadási lehetőséget, ahol különböző szekciókban neves határon túli és kárpátaljai szakemberek zsűrizik az előadókat és látják el őket hasznos tanácsokkal a további kutatásaikra vonatkozólag.

Általános részvételi feltételek

A konferenciára a Kárpát-medence minden felsőoktatási intézményének osztatlan, alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatója nevezhet pályamunkát.

Nevezni önképzési céllal készült diáktudományos tevékenységet dokumentáló pályamunkával lehet, amibe beleértendők az alapszakos diplomamunkák is.

A konferencia nyelve a magyar. Kivételt jelentenek az idegen nyelvű filológiai témájú munkák, amelyek a célnyelven is bemutathatók.

A konferencia a kárpátaljai felsőoktatásban résztvevők számára az OTDK-ra delegáló első fordulós (intézményi) konferencia is.

A Szervezőbizottság kéri a pályázókat, hogy a pályamű és az összefoglaló elkészítésénél tartsák be az Országos Tudományos Diákköri Konferencia megfelelő szekciójának formai követelményeit. A pályamunkák szekciók szerinti formai és tartalmi követelményeit a szekciók felhívásainak 1. számú mellékletei tartalmazzák, melyek a https://otdk.hu/hallgatoknak/szekcio-felhivasok oldalon találhatók meg.

A konferencia témái

A konferencia szekciói lefedik a kárpátaljai magyar vonatkozású felsőoktatásban szereplő valamennyi szakterületet, amelyek az OTDK szekciók sorrendjében a következők: agrártudomány, biológia, fizika, földtudományok, matematika; humán tudományok, informatika, kémia, vegyipar, közgazdaságtudomány, műszaki tudományok, művészetek és művészettudomány, orvos- és egészségtudomány, pedagógia, pszichológia, tanulás- és tanításmódszertan, társadalomtudomány.

E szakterületeken kívüli témák nevezése előtt, kérjük, egyeztessenek a szervezőkkel.

A nevezés

A konferenciára nevezni egy online regisztrációs felületen van lehetőség.

Az aktuális konferencia nevezése az alábbi felületen érhető el:

https://forms.gle/FegeTtD8DCXKgiZg8

A nevezési laphoz csatolni kell elektronikus formában a bemutatásra szánt pályamunka összefoglalóját (a hallgató és a vezetőtanár aláírásával ellátva), a munka eredetiségét (plágium kizárását) igazoló becsületbeli nyilatkozatot, valamint az összes szerző hallgatói jogviszonyát igazoló dokumentumot.

Az aktuális nevezési lap IDE kattintva letölthető vagy „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodájában személyesen igényelhető.

A becsületbeli nyilatkozat IDE kattintva letölthető vagy „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodájában személyesen igényelhető.

A pályamunka beküldése

A bemutatásra szánt pályamunkát (dolgozat) kizárólag elektronikus formában kell feltölteni a regisztrációs felületre, illetve elküldhető az genius.kftt@kmf.org.ua vagy a ktdk.info@gmail.com címre.

A pályamunkákat az Alapítvány minden év március elejéig várja.

A határidő után érkezett pályamunkák szakmai bíráltatására és bemutatására nincs mód!

A pályamunkák szakmai bírálata 

Minden benyújtott pályamunka szakértői bírálatokat kap. A bíráló szakértők és a konferencia zsűritagjainak felkérése az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok Nélkül (HTDK) programjának szakmai segítségével történik.

A pályázók az elkészült szakmai bírálatokat azok elkészülésével párhuzamosan, folyamatosan, de legkésőbb a konferencia előtt egy héttel megkapják.

A pályamunkákat három opponens értékeli, akik pontszámokkal látják el a munkákat. Minden hallgató az opponensek által adott pontszámokkal indulnak a konferencián.

Részvétel a konferencián

A konferencián résztvevő előadók számára nevezési, regisztrációs díj nincs.

Kárpátalján ez az egyetlen olyan konferencia, ahonnan a résztvevő előadók kimagasló teljesítményük alapján kijuthatnak az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Évente 30-50 előadó vesz részt a konferencián, 7-9 szekcióban a kárpát-medence különböző felsőoktatási intézményeiből. A konferenciára minden év őszétől tavaszáig lehet jelentkezni.

Kapcsolódás a magyarországi TDK mozgalomhoz

A Kárpátaljai TDK szorosan kapcsolódik a magyarországi Tudományos Diákköri Konferenciákhoz. Az együttműködés révén a kárpátaljai fiataloknak lehetőségük nyílik részt venni a magyarországi országos és nemzetközi TDK konferenciákon is. Ez a kapcsolat segíti a kárpátaljai diákokat abban, hogy nemzetközi színtéren is megmutathassák tudományos eredményeiket, valamint szélesebb körben szerezzenek szakmai visszajelzéseket és tapasztalatokat.

A KTDK résztvevőinek listája IDE kattintva letölthető.

A KTDK intézményi statisztikája IDE kattintva letölthető.

IDE kattintva letölthető a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanszékeinek KTDK-n való részvételi statisztikája.

A KTDK zsűritagjainak listája IDE kattintva elérhető.

A KTDK témavezetőinek listája IDE kattintva elérhető.

A KTDK "LEGEK" listája IDE kattintva elérhető.

A versenydolgozatok írásbeli- és szóbeli értékelést kapnak. Az írásbeli értékelést legalább három szakember végzi. A beérkezett és összesített opponensi vélemények alapján egy versenyző maximum 50 pontot kaphat.

A KTDK szempontrendszere az írásbeli értékeléshez IDE kattintva tölthető le.

A KTDK pontozólapja az opponáláshoz IDE kattintva letölthető.

A versenyző diák a KTDK-n bemutatott előadásra maximum 50 pontot kaphat. A hozott és az előadás bemutatásával szerzett pontok alapján egy versenyző maximum 100 pontot érhet el.

A KTDK szóbeli értékelési szempontjai IDE kattintva tölthető le.

A KTDK jelentősége ma

Napjainkban a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia továbbra is fontos szerepet tölt be a helyi tudományos életben. A rendezvény nemcsak a tehetséges diákok támogatását tűzte ki célul, hanem egyúttal a közösségépítést is elősegíti. Az évről-évre megrendezett konferenciák lehetőséget biztosítanak a diákok számára, hogy bemutassák kutatásaikat, új ismereteket szerezzenek, valamint tudományos kapcsolatokat építsenek ki a Kárpát-medence más részein tanuló fiatal kutatókkal.

A Kárpátaljai TDK mozgalom sikerének egyik alapja a folyamatos együttműködés és a magas színvonalú tudományos munka, amely reményt ad arra, hogy a jövőben is eredményesen támogatja a helyi magyar fiatalokat a tudományos életbe való bekapcsolódásban.

A Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia megvalósulását a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Tehetségprogram, a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatja.

Váradi Natália, "GENIUS" Jótékonysági Alapítvány
 

2024. szeptember 20. péntek 13:25
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It