A remény hangjai – Várnagy Andrea és a ZeneVarázslat növendékeinek koncertje a magyar kultúra napja alkalmából
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2011 óta folytat tehetséggondozó munkát Kárpátalján, elsősorban középiskolás és egyetemista fiatalok körében, az esélyegyenlőség jegyében. 2019-ben szervezte meg először Kárpátalján a ZeneVarázslat képzés és hangversenyt, ezzel bővítve programkínálatát klasszikus zenei fejlesztésekkel. A kurzusok minden alkalommal Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma támogatásával valósultak meg.
A ZeneVarázslat mozgalmat Dr. Várnagy Andrea zongoraművész, Magyarország Érdemes Művésze, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjjal kitüntetett művész alapította, aki egyben a kurzusok szakmai vezetője is. A képzés célja, hogy a zongora segítségével közelebb hozza a klasszikus zenét a gyerekekhez. A programba 8 és 16 év közötti, legalább egy éve zongorázó fiatalok vesznek részt immár 7 évfolyam óta.
.jpg)
A program mára meghatározó szereplőjévé vált Kárpátalja zenei tehetséggondozásának, hiszen nemcsak a klasszikus zene megszerettetését tűzte ki célul, hanem egyben hidat is képez a tehetséges fiatalok és a szakmailag elkötelezett pedagógusok között. A tehetséggondozó program jelentős hatása jól tükröződik abban, hogy már hét évfolyamon keresztül segítette 80 fiatal zongoratehetség és 26 zeneoktató fejlődését, összesen kilenc művészeti intézmény bekapcsolódásával. Mindez bizonyítja, hogy a ZeneVarázslat nem csupán egy oktatási program, hanem egy értékteremtő mozgalom, amely Kárpátalja zeneművészeti tehetséggondozásának egyik legfontosabb pillérévé vált.
|
№ |
Művészeti Iskola megnevezése |
I. évf. |
II. évf. |
III. évf. |
IV. évf. |
V. évf. |
VI. évf. |
VII. évf. |
Összesen részvétel |
Hány főt jelent |
|
||||||||||
|
Diák |
Tanár |
Diák |
Tanár |
Diák |
Tanár |
Diák |
Tanár |
Diák |
Tanár |
Diák |
Tanár |
Diák |
Tanár |
Diák |
Tanár |
Diák |
Tanár |
||||
|
1. |
Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola |
14 |
7 |
14 |
7 |
18 |
7 |
16 |
6 |
19 |
9 |
23 |
7 |
23 |
7 |
127 |
50 |
52 |
14 |
||
|
2. |
Kaszonyi Művészeti Iskola |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
||
|
3. |
Munkácsi Márton István Művészeti Iskola |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 |
1 |
1 |
1 |
2 |
2 |
1 |
1 |
||
|
4. |
Nagydobronyi Művészeti Iskola |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 |
2 |
10 |
2 |
10 |
2 |
||
|
5. |
Péterfalvai Művészeti Iskola |
3 |
2 |
5 |
2 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 |
1 |
0 |
0 |
2 |
1 |
13 |
6 |
8 |
3 |
||
|
6. |
Tiszaújhelyi Művészeti Iskola |
0 |
0 |
1 |
1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 |
1 |
1 |
1 |
||
|
7. |
Ungvári Gyermek Művészeti Iskola |
1 |
1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 |
1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 |
2 |
2 |
1 |
||
|
8. |
Verbőci Művészeti Iskola |
1 |
1 |
2 |
1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 |
1 |
5 |
3 |
4 |
2 |
||
|
9. |
Vikár Sándor Zeneiskola |
0 |
0 |
1 |
0 |
1 |
0 |
1 |
0 |
0 |
0 |
1 |
1 |
1 |
1 |
5 |
2 |
1 |
1 |
||
|
19 |
11 |
23 |
11 |
19 |
7 |
18 |
7 |
22 |
10 |
25 |
9 |
40 |
14 |
141 |
69 |
80 |
26 |
||||
A képzés nagy hatással van a fiatalok szakmai és előadóművészi készségeire, hiszen a Nemzetpolitikai Államtitkárság által X. alkalommal megszervezett jubileumi Virtuózok komolyzenei tehetségkutatón a Kárpátalját képviselő 8 fő közül 5 zenevarázsos zongorista is megmérettette magát, akik közül hárman különdíjjal tértek haza (Bíró Ágnes, Pallagi Fanni és Kláriková Zsófia (zongorista és szaxofonos is egyben) és 1 fő (Paládi Máté) a nemzetközi döntőig menetelt elnyerve a magyarországi rangos II. helyezést. Szülek Dániel Miklós trombitás a magyarországi előválogatón mutatkozhatott be. Kárpátalja magyar közössége számára büszkeséget és megerősítést jelentett a fiatal tehetségek szereplése, hiszen ezáltal nemcsak a zenei értékek, hanem a régió kulturális jelenléte is láthatóvá vált országos és nemzetközi szinten. A siker inspirálóan hatott a fiatalokra is, erősítve bennük a hitet, hogy tehetséggel és kitartással bárhonnan el lehet jutni a legnagyobb színpadokra is.
A képzés a VII. évfolyamára a korábbi évek sikereire építve jelentős bővülésen ment keresztül: a korábbi 30 óra helyett már 120 órás képzési program valósult meg 2025. január 27- június 4. között. 2 koncerttel zajlott: március 14-én és június 4-én. A kurzust 25 fiatal zongorista és 9 tanár kezdte meg 3 művészeti iskola képviseletében. Az első hangversenyt nagy érdeklődés övezte, pozitív visszhangja pozitívan hatott a régió művészeti iskoláinak zongoristáira. Ennek hatására négy további kárpátaljai iskola is csatlakozott a programhoz, 15 diákkal és 5 pedagógussal. Számukra a művésznő 30 órás zongorakurzust tartott.
A program 2025 nyarán először egy nagyszabású szakmai táborral is kiegészült, július 21–26. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem falai között. A tábor nemcsak a zongoristák, hanem más hangszeren játszó fiatalok számára is lehetőséget biztosított a bekapcsolódásra. Négy szakcsoport – zongora, harmonika, vonós és fúvós – indult el, melyen 54 zenei tehetség és 17 felkészítő tanár vett részt az élménydús táborban 22 településről 12 művészeti iskolából.
A tábor szakmai színvonalát 33 elismert pedagógus biztosította, akik különféle hangszerek és művészeti ágak oktatóiként kapcsolódtak be a munkába (zongora, trombita, szaxofon, hegedű, cselló, harmonika). A rendezvény klasszikus zenei jellege mellett összművészeti szemléletet is képviselt: a résztvevők festészeti foglalkozásokon, művészetterápián, művészetpedagógiai órákon, tárlatvezetéseken, énekórákon és színpadi mozgástréningeken is részt vettek. A tábor megvalósítása széleskörű szakmai együttműködésben történt, partnereink között volt a Révész Imre Társaság, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Kárpátaljai Mentálhigiénés Társaság, az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskola, valamint a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola. A résztvevő ifjú zenészek felkészítő tanáraikkal vettek részt a tehetséggondozó programon, akikkel közösen voltak jelen az előadásokon, majd individuális órák keretein belül készültek a táborzáró gálakoncertre.
A tábor során oktatott és koncertet adott többek között:
- Dr. Várnagy Andrea, Magyarország Érdemes Művésze, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjas zongoraművész, a ZeneVarázslat mozgalom alapítója
- Prof. Király Csaba, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, zenepedagógus, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet egyetemi tanára: zongora, orgona tanszakvezető, szak- és szakirányfelelős, a Pécsi Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola tiszteletbeli tanára, a Magyar Liszt Ferenc Társaság elnöke.
- Dr. Eckhardt Gábor, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongoratanára, a Magyar Kodály Társaság elnökségi tagja
- Benedekfi István, zongoraművész, zeneszerző, a ZeneVarázslatért Alapítvány kuratóriumi elnöke
- Albert Sándor Szilárd, Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett hegedűművész-tanár, brácsaművész, és népzenész, a Miskolci Szimfonikus Zenekar zenekari művésze, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának oktatója, illetve a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium művésztanára
.jpg)
A ZeneVarázslat növendékei számos kulturális programon léptek fel és adtak koncertet. Többek között 2025. március 14-én a magyar nemzeti ünnep alkalmából, melyen részt vett Nagy-Vargha Zsófia Kulturális és Innovációs Minisztérium, Fiatalokért Felelős Helyettes Államtitkár és Ferenc Viktória Európai Parlamenti Képviselő is. A rendezvényen tapasztalt rendkívül pozitív élmények, a fiatal résztvevők kiemelkedő tehetsége és a zene közösségformáló ereje arra ösztönözte a képviselő asszonyt, hogy meghívást adjon a ZeneVarázslat program ifjú zenészeinek a 2025. november 19-én megrendezett X. Brüsszeli Kárpátaljai Napokon való fellépésre. Igy „A remény hangjai – ZeneVarázslat Kárpátaljáról Brüsszelbe” címmel adott koncertet a jubileumon Várnagy Andrea és a „ZeneVarázslat” program növendékei.
Az előadás 2026. január 23-án a kárpátaljai közönség számára is elérhetővé vált a Rákóczi Egyetem Esztergom termében, ahol ismét felcsendültek a remény hangjai.
A rendezvényen köszöntő beszédet mondott:
Vitályos Eszter, kormányszóvivő, kormányzati kommunkációért felelős államtitkár
Ferenc Viktória, Európai Parlamenti képviselő
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke
Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem rektora
Várnagy Andrea, Magyarország Érdemes Művésze, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjas zongoraművész
Koncert műsora:
1. Barna Szvetlána, Várnagy Andrea: Barabás Árpád: Kit válasszak? (Tavaszi
szél...)
2. Sárady Bence: Aranyosi Ervin: Álom-dal
3. Kornuta Zsánna: J. S. Bach: Kis Prelude No 2. c-moll
4. Seres Leila, Várnagy Andrea: F. Chopin: Grande Valse Brlliante op. 34. No. 2
5. Kláriková Zsófia: Aranyosi Ervin: Súgom a békét
6. Erős Veronika, Várnagy Andrea: J. Pachelbel: Kánon
7. Paládi Vivien: Igor Shamo: Prelude No 8.
8. Erős Veronika : F. Schubert: Moment musical op.94, no.4
9. Paládi Vivien: ...amikor a zongora hangja elnémítja a fegyverek zaját...” - üzenet
10. Sárady Bence, Várnagy Andrea: Bizet: Petit mari, petite femme
11. Seres Leila, Bobály Sámuel: “Magyar szó” - dal
12. Kláriková Zsófia, Roszoha Mária: Draskóczy László: Korondi táncok
13. Kórus: A zene az kell
14. Bogacsov Volodimir, Paszicsnik Olga: P. Frosini: Jolly Caballero
15. Farkas Lili, Várnagy Andrea: Liszt Ferenc: II. Magyar rapszódia
16. Kórus: Örökségünk
Dr. habil. Váradi Natália,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója




