Bemutatta programjait a „GENIUS” Alapítvány a lakiteleki Szent Imre Kollégiumban
A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 2024. februárjában szakmai műhelymunkát – Szent Imre Kollégiumot – indított, amely komplex, nem-formális műhelymunka, jövőbe mutató nemzedéki szemléletformálás, gyakorlati ismeretátadás, kapcsolatépítés és szakmai hálózatépítés egyben. A kollégium célja: települési, térségi szintű lokálpatrióta utánpótlás nevelés. A kollégium során a résztvevők megismerhetik a Szent Család jelentőségét, ma is érvényes üzeneteit, szellemi örökségét.
A Szent Imre Kollégium 6. alkalma 2025. március 7–9. között a lakiteleki Hungarikum Ligetben került megrendezésre. A fórum központi témája az Ifjúságügy, települési ifjúsági munka volt, amely kiemelten foglalkozott a fiatalokat érintő aktuális kihívásokkal és lehetőségekkel. A háromnapos rendezvényen számos neves szakember és közéleti szereplő osztotta meg tapasztalatait a fiatalokat érintő legfontosabb kérdésekben. Az eseményen a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány is képviseltette magát, bemutatva tehetséggondozó programjait.
A fórum előadói és programelemei között szerepelt:
- Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára
- Székely Levente PhD, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója, az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola Szociológiai Műhelyének vezetője
- Az Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetségének képviselői
- A Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat tagjai
- Kerekasztal-beszélgetés a Bethlen Gábor Alapítvány díjazottjaival, amelynek során Lukács Kamillával és Deák Gellért-Gedeonnal beszélgetett Demeter Péter
- Plenáris előadás a többi kollégiummal közösen
- Kerekasztal-beszélgetés az előadókkal és szakértőkkel
A konferencia előadásai a fiatalokat érintő legfontosabb kérdéseket járták körül, olyan aktuális témákat feldolgozva, mint:
- A fiatalokat érő kihívások és azok lehetséges megoldásai
- Ifjúságpolitikai aktualitások és intézkedések
- Mesterséges intelligencia szerepe a mindennapi életben
- Fiatalok érvényesülése a munkaerőpiacon és a közéletben
- Ifjúsági közösségi terek jelentősége a XXI. században
- Ifjúságügyi jó gyakorlatok és innovatív kezdeményezések
A fórum célja az volt, hogy mélyebb betekintést nyújtson a fiatalok helyzetébe, valamint támogassa őket a sikeres jövő kialakításában. A rendezvény kiváló platformot biztosított a szakmai eszmecserére, a jó gyakorlatok megosztására és új kapcsolatok építésére.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány elkötelezett a tehetséggondozás és az ifjúság támogatása mellett, ezért különösen fontosnak tartja a szakmai fórumokon való részvételt, ahol lehetőség nyílik a tapasztalatok megosztására és új, innovatív módszerek megismerésére, ezáltal is tovább erősítve a tehetséggondozó és ifjúságsegítő tevékenységet.
„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány