Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa

A Magyar Rádió, a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádió Társaság magyar szerkesztőségének kezdeményezésére és szervezésében, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével rendezték meg az első Kárpátaljai Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupát Ungváron 2013 decemberében.

Az ötlet onnan jött, hogy 2013. november 25-én volt a 60. évfordulója a londoni 6–3-nak, és ebből az alkalomból a Kossuth Rádió egy tematikus napot is szentelt az eseményeknek és ismét lejátszották a 90 percet teljes egészében, amire korábban még nem volt példa. Másodsorban pedig Magyarországon ugyan már van Buzánszky Jenő-torna, ám a külhoni magyarság körében nem volt még ilyen, így valósulhatott meg ez Ungváron.

A 2013-as eseményen jelen volt a 88 éves Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója, a legendás Aranycsapat jobbhátvédje, aki mára már nincs az élők sorában.

2014. június 15-én ismét megrendezésre került immáron a II. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa. Az előző évben az Ungváron megrendezett versenyen a nagydobronyi csapat nyerte meg a Kupát, amellyel így elnyerte a 2014-es Labdarúgó Kupa rendezésének jogát. Ennek értelmében a Nagydobronyi Középiskolában került megrendezésre a Labdarúgó Kupa az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő támogatásával.

A 2014-es kupát szintén Nagydobrony nyerte, amivel ismét kivívta az idei, a III. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa rendezési jogát. Az ez évi rendezvényre 2015. május 15-17. között kerül sor az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és Nemzeti Tehetség Program támogatásával.

A rendezvény célja a labdarúgás népszerűsítése, hagyományteremtés, a Kárpát-medence ifjú labdarúgó tehetségeinek felkutatása, erősítése, támogatása, valamint további nemzetközi sportkapcsolatok építése.

A Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupán részt vehetnek a Kárpát-medence bármely országából érkező (1999- 2000- ben született játékosok) csapatok, az alábbiak szerint:

- a csapatok maximális létszáma 15 fő, vezetőkkel és kísérőkkel együtt

- a szervezők által megadott határidőig – 2015. április 30. - történő visszaigazolás a benevezésről, amely egyben jelen versenykiírás elfogadását is jelenti

A labdarúgó kupa részleteiről és a versenyszabályzatról a kiíráshoz tartozó mellékletben tájékozódhatnak, amely elérhető a www.genius-ja.uz.ua honlapon.

A jelentkezéssel kapcsolatbantovábbi információt igényelni az alábbi elérhetőségeken lehet:

"GENIUS" Jótékonysági Alapítvány, 90202 Beregszász, Kossuth tér 6. agora@kmf.uz.ua, tel.: 00380314124343



Csatolmányok:
buzanszkyversenyszabalyzat.doc
2015. március 26. csütörtök 10:40
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It