Kárpátaljai oktatók és diákok az XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián

A szegedi megnyitóval március 25-én vette kezdetét a magyar felsőoktatási tehetséggondozás legnagyobb seregszemléje, a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia. Az április 26-ig tartó rendezvénysorozaton az elmúlt két évben az egyetemeken és a főiskolákon bemutatott és minősített 13 000 TDK-pályamunkát készítő 15 000 szerző közül több mint 5800 fiatal tudósjelölt mutatkozott be a 16 tudományterületi szekcióban, összesen 400 tagozatban. A konferenciasorozat érdekessége, hogy a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanulók mellett 200 határon túli magyar kutató diák is lehetőséget kapott a bemutatkozásra és a versenyen való részvételre.
Kárpátaljáról  11 versenyző, 7 zsűritag és zsűrimegfigyelő oktató, illetve 4 megfigyelő diák vehetett részt, Humán Tudományi, Fizika, Földrajz és Matematika,  Tanulás-Tanítás és Tudástechnológia, Társadalomtudományi és Orvostudományi Szekcióban. A versenyzők a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencián elért eredményeik alapján kaphattak jelölést. Bodnár Alexandra (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola) és Becske Melinda (Debreceni Egyetem) a Humán Tudományi Szekcióban, Barkáts Norbert (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola) a Biológia Szekcióban, Molnár Attila, Nyilas János, Kurtyák Ádám (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola), Demes Sándor (Ungvári Nemzeti Egyetem) a Fizika, Földrajz és Matematika Szekcióban, Gál Erika (Ungvári Nemzeti Egyetem) Orvostudományi Szekcióban, Szalai Bernadett ( II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola) a Tanulás- Tanítás és Tudástechnológiai Szekcióban, Horváth Zoltán és Dancs Krisztina (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fősikola) Társadalomtudományi Szekcióban adhattak elő, és mérethették meg tudásukat. Dancs Krisztina előadásával elnyerte a Társadalomtudományi Szekció különdíját, Barkáts Norbert pedig Biológia Szekcióban nyert különdíjat.
A határon túliak az eddigieknél magasabb arányban képviselhették magukat a rendezvényen az Országos Tudományos Doktori Tanács HTDK programja és a Sapientia Hungariae Alapítvány támogatásának köszönhetően.

2013. május 13. hétfő 14:50
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It