KÉZILABDA TEHETSÉGGONDOZÁS A „GENIUS” JÓTÉKONYSÁGI ALAPÍTVÁNY SZERVEZÉSÉBEN 2022-2026 KÖZÖTT
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány nemzeti jelentőségű intézményként és akkreditált kiváló tehetségpontként 2011 óta végez tehetséggondozó munkát Kárpátalján. Évente több mint kétezer gyermekkel foglalkozik, több tucat tehetséggondozó programot biztosítva számukra. Az Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel és a Magyar Kézilabda Szövetség Sportakadémiai Központjával együttműködve 2022 nyarán indította útjára kézilabda tehetséggondozó programját, ahol jelenleg 20 Kézilabda Tehetségpontban 808 gyermek vesz részt az edzéseken. A kézilabda sport újjáélesztése, a tehetségek támogatása és a versenyzési lehetőségek biztosítása nemcsak sportcélokat szolgál, hanem hozzájárul a kárpátaljai magyar fiatalok testi-, lelki- és közösségi fejlődéséhez is.
A program célja a kézilabdasport népszerűsítése Kárpátalja iskoláiban, az ifjú tehetséges kézilabdázók felkutatása, versenylehetőség biztosítása, valamint visszahozni a kézilabda régi hírnevét régiónkban.
Első alkalommal a Tehetségpontokba 2022. augusztus 25. – szeptember 18. között lehetetett jelentkezni. Ez idő alatt 861 (430 fiú, 431 lány) sportolni vágyó fiatal nyújtotta be jelentkezését az alábbiak szerint:
|
S.sz. |
Kézilabda Tehetségpont neve/Korosztály |
Jelentkezők száma |
|
1. |
Aknaszlatinai Kézilabda Tehetségpont |
41 |
|
2. |
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
20 |
|
3. |
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
127 |
|
4. |
Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont |
158 |
|
5. |
Karácsfalvai Kézilabda Tehetségpont |
33 |
|
6. |
Bátyúi Kézilabda Tehetségpont |
34 |
|
7. |
Gáti Kézilabda Tehetségpont |
23 |
|
8. |
Jánosi Kézilabda Tehetségpont |
71 |
|
9. |
Kaszonyi Kézilabda Tehetségpont |
64 |
|
10. |
Vári Kézilabda Tehetségpont |
28 |
|
11. |
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont |
17 |
|
12. |
Benei Kézilabda Tehetségpont |
78 |
|
13. |
Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont (Horváth Anna Gimnázium), (U8-9) |
12 |
|
14. |
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont (Kossuth Lajos Líceum), (U10-U11, U12-13, U14) |
43 |
|
15. |
Beregszászi 3. sz. Kézilabda Tehetségpont (II. RF KMF Szakgimnázium), (U15, U16, U17+) |
13 |
|
16. |
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont |
23 |
|
17. |
Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont |
76 |
|
Összesen: |
861 |
|
A Kézilabda Tehetségpontokban a foglalkozások 7 korcsoportban valósultak meg.
|
Korcsoport |
Osztály |
Edzések száma/tanév |
Edzés/Perc |
|
U8-9 |
3-4 |
48 |
60 |
|
U10-11 |
5-6 |
96 |
90 |
|
U12-13 |
7-8 |
100 |
90 |
|
U14 |
9 |
110 |
90 |
|
U15 |
10 |
125 |
90 |
|
U16 |
11 |
125 |
90 |
|
U17+ |
Szakgimnázium |
125 |
90 |
2022. október 8-9. között a Rákóczi-főiskola bázisán a tehetségpontok testnevelő tanárai részt vettek a „Képzők képzésén”, ahol elméleti és gyakorlati foglalkozásokra került sor, melyeket kiváló szakemberek tartottak: Horváth László, a Magyar Kézlabda Szövetség Képzési Központ vezetője, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) mesteredzője; Rácz Sándor, a MKSZ mentora, kézilabda szakedző; Varga József, a Hajdúnánás Sportklub szakmai igazgatója, EHF mesteredzője.
2022 decemberétől 14 Kézilabda Tehetségpontban zajlott a munka, 552 diákkal 7 korcsoportban, 35 csoportban, 17 testnevelő tanárral.
|
S.sz. |
Tehetségpont neve |
Oktató |
Létszám |
|
1. |
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
Számárszki Román |
42 |
|
Szenek Zoltán |
|||
|
2. |
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
Borgátó Szilvia |
93 |
|
Szilágyi Zoltán |
|||
|
3. |
Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont |
Korpos Sándor |
16 |
|
4. |
Bátyúi Kézilabda Tehetségpont |
Gorun Olekszandr |
17 |
|
5. |
Gáti Kézilabda Tehetségpont |
Lisák Szvetlána |
37 |
|
6. |
Kaszonyi Kézilabda Tehetségpont |
Demeter Róbert |
50 |
|
7. |
Vári Kézilabda Tehetségpont |
Vass Béla |
21 |
|
8. |
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont |
Bíró Béla |
45 |
|
Géczi-Terencsuk Natália |
|||
|
9. |
Benei Kézilabda Tehetségpont |
Nádel Valerij |
18 |
|
10. |
Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont |
Kaszonyi Katalin |
30 |
|
11. |
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont |
11 |
|
|
12. |
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont |
Szanyi-Szabó János |
33 |
|
13. |
Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont |
Apsai Lívia |
71 |
|
Ladányi Zsolt |
|||
|
14. |
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont |
Grigorovics Igor |
68 |
|
Összesen: 552 fő |
|||
17 kézilabda edzővel valósultak meg az edzések:
|
Kézilabda Tehetségpontok oktatói a 2022-2023-as tanévben |
|||
|
S.sz. |
Kézilabda Tehetségpont neve |
Oktató neve |
Oktató elérhetősége |
|
1. |
Bátyúi Kézilabda Tehetségpont |
Gorun Olekszandr |
02061979@i.ua |
|
2. |
Benei Kézilabda Tehetségpont |
Nádel Valerij |
nadel57@gmail.com |
|
3. |
Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont |
Kaszonyi Katalin |
|
|
4. |
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont |
Kaszonyi Katalin |
|
|
5. |
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont |
Grigorovics Igor |
|
|
6. |
Gáti Kézilabda Tehetségpont |
Lisák Szvetlána |
lisakszvetlana@gmail.com |
|
7. |
Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont |
Ladányi Zsolt |
zsocadj@gmail.com |
|
Apsai Lívia |
apsailivia@gmail.com |
||
|
8. |
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont |
Bíró Béla |
mariabiro520@gmail.com |
|
Géczi-Terencsuk Natália |
nagyberegiskola@gmail.com |
||
|
9. |
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont |
Szanyi-Szabó János |
|
|
10. |
Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont |
Korpos Sándor |
|
|
11. |
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
Számárszki Román |
|
|
Szenek Zoltán |
|||
|
12. |
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
Borgátó Szilvia |
|
|
Szilágyi Zoltán |
|||
|
13. |
Vári Kézilabda Tehetségpont |
Vass Béla |
vasbeci197809.07@gmail.com |
|
14. |
Csepei Kézilabda Tehetségpont |
Iszák Anatolij |
|
Az edzések sikeres levezetéséhez 2022. november 9-én minden Kézilabda Tehetségpont labdacsomagban részült. Összesen 431 db labda került kiosztásra: 106 db szivacs, 120 db 0-ás, 135 db 1-es és 70 db 2-es méretű, amelyek Tehetségpontonként az alábbiak szerint kerültek kiosztásra:
|
S.sz. |
Tehetségpont neve |
Testnevelő tanár neve |
Szivacs labda (106 db) |
0-ás labda (120 db) |
1-es labda (135 db) |
2-es labda (70 db) |
Összesen |
|
1. |
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
Szenek Zoltán |
– |
– |
6 |
8 |
14 |
|
Szamárszki Román |
– |
16 |
– |
– |
16 |
||
|
2. |
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont 5 |
Szilágyi Zoltán |
– |
– |
15 |
6 |
21 |
|
Borgátó Szilvia |
15 |
11 |
– |
– |
26 |
||
|
Zsendely Károly |
– |
– |
– |
6 |
6 |
||
|
3. |
Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont |
Korpos Sándor |
– |
4 |
– |
5 |
9 |
|
Gáspár Károly |
6 |
5 |
5 |
– |
16 |
||
|
4. |
Bátyúi Kézilabda Tehetségpont |
Gorun Olekszandr |
– |
7 |
5 |
– |
12 |
|
5. |
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont |
Grigorovics Igor |
6 |
– |
10 |
– |
16 |
|
6. |
Gáti Kézilabda Tehetségpont |
Lisák Szvetlána |
6 |
11 |
5 |
– |
22 |
|
7. |
Kaszonyi Kézilabda Tehetségpont |
Demeter Róbert |
10 |
8 |
12 |
10 |
40 |
|
8. |
Vári Kézilabda Tehetségpont |
Vass Béla |
10 |
2 |
– |
– |
12 |
|
9. |
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont |
Bíró Béla |
– |
25 |
– |
– |
25 |
|
Géczi Natália |
10 |
– |
– |
– |
10 |
||
|
10. |
Benei Kézilabda Tehetségpont |
Nádel Valerij |
– |
7 |
10 |
– |
17 |
|
11. |
Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont (Kossuth Lajos Líceum) |
Kaszonyi Katalin |
15 |
12 |
15 |
– |
42 |
|
12. |
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont (II. RF KMF Szakkgimnázium) |
Kaszonyi Katalin |
– |
– |
– |
12 |
12 |
|
13. |
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont |
Szanyi-Szabó János |
10 |
– |
10 |
– |
20 |
|
14. |
Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont |
Ladányi Zsolt |
– |
– |
12 |
10 |
22 |
|
Apsai Lívia |
– |
– |
12 |
7 |
19 |
||
|
Összesen: |
106 |
120 |
135 |
70 |
431 |
||
A Máramaros-Ugocsai regionális bajnokságra 2023. április 21-én került sor, amelynek a Feketeardói Líceum biztosította a helyszínt.
A bajnokságra 142 fiatal sportoló nevezett be, 138-an vettek részt. Összesen 12 csapat, 4 korkategóriában: U8-9, U10-11, U12-13, U14.
Az Ung-vidéki regionális bajnokságra 2023. április 22-én került sor a Nagydobronyi Líceumban. A bajnokságra az U12-13 korkategóriában 2 csapat 22 fiatal sportoló nevezett be.
A Bereg-vidéki regionális bajnokság 2023. április 23-án zajlott, amelynek a II. RF KMF Egészségügyi- és Sportcentruma biztosította a helyszínt.
A bajnokságra 12 csapat 124 fiatal sportoló nevezett be, 118 fő vett részt 3 korkategóriában: U8-9 (3 csapa), U10-11 (7 csapat), U12-13 (2 csapat), Beregszász, Bátyú, Bene, Nagybereg, Mezővári, Gát településekről.
A bajnokságra 12 csapat 138 sportoló nevezett be, 3 korkategóriában: U8-9, U10-11, U12-13.
Igy összesen a 3 régióbajnokságon 313 fő, 26 csapat vett részt.
|
Régió neve |
Jelentkezett tanulók száma |
Végzett tanulók száma |
Régió-bajnokságon résztvevők száma |
|
Bereg-vidéki régió |
409 |
218 |
138 |
|
Máramaro-ugocsai régió |
461 |
250 |
153 |
|
Ung-vidéki régió |
99 |
104 |
22 |
|
Összesen |
969 |
572 |
313 |
2023. május 20-án tizedik alkalommal került megrendezésre a Zupkó József Kézilabda Emléktorna, amely már az adott projekt részévé vált.
A Tornára 4 kategóriában lehet jelentkezni:
1. Általános és középiskolás fiúcsapat (17 éves korig);
2. Általános és középiskolás lánycsapat (17 éves korig);
3. Sportiskolás lánycsapat (17 éves korig);
4. Sportiskolás fiúcsapat (17 éves korig).
2023. február 20.– 2022. április 13. között 35 csapat regisztrált Kárpátalja 15 intézményéből. A versenyen 11 fiú, 14 lány és 10 vegyes csapat mérkőzött meg, azaz összesen 427 ifjú kézilabdázó állt a pályára.
A kézilabda emléktornán a két Máramaros-Ugocsa válogatott, illetve a három Beregszászi Tehetségpont válogatott mellett az alábbi oktatási intézmények képviseltették magukat:
|
Jelentkezett csapatok oktatási intézményi bontása |
||
|
S.sz. |
Iskola neve |
Csapatok száma |
|
1. |
Técsői Sportiskola |
1 |
|
2. |
Técsői Hollósy Simon Magyar Tannyelvű Középiskola |
3 |
|
3. |
Huszti Sportiskola |
4 |
|
4. |
Aknaszlatinai Sportiskola |
4 |
|
5. |
Feketeardói Líceum |
2 |
|
6. |
Nevetlenfalui Líceum |
2 |
|
7. |
Tiszabökényi Gimnázium |
2 |
|
8. |
Csepei Középiskola |
2 |
|
9. |
Nagydobronyi Líceum |
1 |
|
10. |
Kisgejőci Egri Ferenc Líceum |
1 |
|
11. |
Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola |
3 |
|
12. |
Mezővári II. Rákóczi Ferenc Líceum |
1 |
|
13. |
Bátyúi Líceum |
1 |
|
14. |
Gáti Kovács Vilmos Líceum |
2 |
|
15. |
Benei Gimnázium |
1 |
|
Összesen: |
35 |
|
.jpg)
A következő tanévre a Kézilabda Tehetségpontokba 2023. augusztus 9. – szeptember 15. között lehetett jelentkezni. Ez idő alatt 603 (338 fiú, 265 lány) sportolni vágyó fiatal nyújtotta be jelentkezését az alábbiak szerint:
|
Lányok korcsoportjai |
Fő |
Fiúk korcsoportjai |
Fő |
|
U8-9 (3-4. osztály) |
60 |
U8-9 (3-4. osztály) |
88 |
|
U10-11 (5-6. osztály) |
72 |
U10-11 (5-6. osztály) |
95 |
|
U12-13 (7-8. osztály) |
73 |
U12-13 (7-8. osztály) |
90 |
|
U14 (9. osztály) |
33 |
U14 (9. osztály) |
45 |
|
U15 (10. osztály) |
15 |
U15 (10. osztály) |
12 |
|
U16 (11. osztály) |
10 |
U16 (11. osztály) |
8 |
|
U17+ (II RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete) |
2 |
U17+ (II RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete) |
0 |
|
Összesen: |
258 |
Összesen: |
338 |
A jelentkezettek száma Tehetségpontonként:
|
Sorszám |
Tehetségpont neve |
Fő |
|
1. |
Benei Kézilabda Tehetségpont |
18 |
|
2. |
Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont – II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete |
6 |
|
3. |
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont – Kossuth Lajos Líceum |
40 |
|
4. |
Beregszászi 3. sz. Kézilabda Tehetségpont – Horváth Anna Gimnázium |
8 |
|
5. |
Csepei Kézilabda Tehetségpont |
58 |
|
6. |
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont |
63 |
|
7. |
Gáti Kézilabda Tehetségpont |
14 |
|
8. |
Kisdobronyi Kézilabda Tehetségpont |
25 |
|
9. |
Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont |
25 |
|
10. |
Kaszonyi Kézilabda Tehetségpont |
21 |
|
11. |
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont |
11 |
|
12. |
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont |
26 |
|
13. |
Nagyszőlősi Kézilabda Tehetségpont |
18 |
|
14. |
Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont |
29 |
|
15. |
Sislóci Kézilabda Tehetségpont |
20 |
|
16. |
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
86 |
|
17. |
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
68 |
|
18. |
Vári Kézilabda Tehetségpont |
15 |
|
19. |
Viski Kézilabda Tehetségpont |
52 |
|
Összesen: |
603 |
|
A foglalkozások 7 korcsoportban valósultak meg.
|
Korcsoport |
Fő |
|
U8-9 (3-4. osztály) |
148 |
|
U10-11 (5-6. osztály) |
167 |
|
U12-13 (7-8. osztály) |
163 |
|
U14 (9. osztály) |
78 |
|
U15 (10. osztály) |
27 |
|
U16 (11. osztály) |
18 |
|
U17+ (II RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete) |
2 |
|
Összesen: |
603 |
Összesen 50 csoport lett kialakítva:
|
Csoport típusa |
Csoportszám |
|
lány |
8 |
|
fiú |
11 |
|
vegyes |
31 |
Az edzések száma és időtartama korcsoportonként a 2023–2024-es tanévben:
|
Korcsoport |
Osztály |
Edzések száma/tanév |
Edzések/Perc |
|
U8-9 |
3-4. osztály |
48 |
60 |
|
U10-11 |
5-6. osztály |
96 |
90 |
|
U12-13 |
7-8. osztály |
100 |
90 |
|
U14 |
9. osztály |
110 |
90 |
|
U15 |
10. osztály |
125 |
90 |
|
U16 |
11. osztály |
125 |
90 |
|
U17+ |
II RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete |
125 |
90 |
2023. október 14-15. között a II. RF KMF bázisán Kézilabda Tehetségpontok edzői továbbképzésen vettek részt, ahol elméleti és gyakorlati foglalkozásokra került sor, melyeket neves szakemberek tartottak: Horváth László, a Magyar Kézilabda Szövetség Képzési Központ vezetője, az Európai Kézilabda Szövetség (European Handball Federation) mesteredzője, MKSZ Határon túli programok operatív vezetője; Varga József, a Hajdúnánás Sportklub szakmai vezetője, EHF mesteredzője; Martinovics Ferenc, a Kisvárdai Kézilabda Club (KKC) erőnléti edzője; Jenei Tamás, a Hajdúnánási Sportklub edzője. A képzés gyakorlati részén részt vett a Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont (Kossuth Lajos Líceum) U10-11 és U12-13 korosztálya.
.jpg)
2023. december 9-én, három helyszínen (II. RFKMF Egészségügyi- és Sportcentruma, II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézete, Beregszászi Kossuth Lajos Líceum) valósult meg az I. Genius Kézilabda Kupa. Az ünnepélyes megnyitóra a II. RFKMF Egészségügyi- és Sportcentrumában került sor.
A Kupára a 17 Tehetségpontból, 12 Tehetségpont 15 edző felkészítésében 248 fő regisztrált:
|
Kézilabda Tehetségpont neve |
Korosztály |
Csoport típusa |
Létszám |
Oktató neve |
|
Benei |
U12-13 |
vegyes |
10 |
Nádel Valerij |
|
Beregszászi 2. sz. |
U10-11 |
lány |
13 |
Kaszonyi Katalin |
|
U12-13 |
lány |
8 |
Kaszonyi Katalin |
|
|
U10-11 |
fiú |
14 |
Soszták Szergej |
|
|
U12-13 |
fiú |
11 |
Soszták Szergej |
|
|
Csepei |
U10-11 |
fiú |
10 |
Iszák Anatolij |
|
U12-13 |
fiú |
9 |
Iszák Anatolij |
|
|
Feketeardói |
U10-11 |
fiú |
11 |
Grigorovics Igor |
|
U10-11 |
lány |
12 |
Grigorovics Igor |
|
|
U12-13 |
fiú |
12 |
Grigorovics Igor |
|
|
Nagyberegi |
U12-13 |
lány |
13 |
Bíró Béla |
|
Nagydobronyi |
U10-11 |
vegyes |
12 |
Szanyi-Szabó János |
|
U14 |
fiú |
10 |
Szanyi-Szabó János |
|
|
Nagyszőlősi |
U12-13 |
vegyes |
7 |
Oláh Ildikó |
|
Nevetlenfalui |
U12-13 |
fiú |
10 |
Korpos Sándor |
|
Sislóci |
U14 |
fiú |
10 |
Peleskó Artúr |
|
Técsői |
U12-13 |
lány |
14 |
Számárszki Román |
|
U12-13 |
fiú |
14 |
Számárszki Román |
|
|
U12-13 |
lány |
9 |
Szenek Zoltán |
|
|
Tiszabökényi |
U10-11 |
vegyes |
13 |
Borgátó Szilvia |
|
U12-13 |
vegyes |
12 |
Szilágyi Zoltán |
|
|
Viski |
U10-11 |
vegyes |
14 |
Munkácsi Inga |
|
|
Összesen: |
248 |
|
Több versenykategóriába lehetett jelentkezni, ezért a regisztráció három csoportban valósult meg: fiú, lány és vegyes.
|
Korosztály |
Kategória |
Csoportszám |
Létszám |
Helyszín |
|
U10-11 |
lány |
2 |
25 |
Beregszászi Kossuth Lajos Líceum |
|
fiú |
3 |
35 |
Beregszászi Kossuth Lajos Líceum |
|
|
vegyes |
3 |
39 |
Beregszászi Kossuth Lajos Líceum |
|
|
Összesen |
|
|
99 |
|
|
U12-13 |
lány |
4 |
44 |
II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézete |
|
fiú |
4 |
45 |
II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézete |
|
|
vegyes |
3 |
29 |
II. RFKMF Egészségügyi- és Sportcentruma |
|
|
Összesen |
|
|
115 |
|
|
U14+ |
fiú |
3 |
31 |
II. RFKMF Egészségügyi- és Sportcentruma |
|
Összesen |
|
|
|
|
A regisztrált csapatok az alábbiak voltak:
|
Kategória |
Csapat neve |
Tehetségpont neve |
Létszám |
|
U10-11 lány kategória |
Beregszászi 2. sz. Tehetségpont |
Beregszászi Tehetségpont |
13 |
|
Feketeardói Tehetségpont U10-11 Lány Csapat |
Feketeardói Tehetségpont |
12 |
|
|
U10-11 fiú kategória
|
Feketeardói Tehetségpont U10-11 Fiú Csapat |
Feketeardói Tehetségpont |
11 |
|
Csepei Tehetségpont U10-11 Fiú Csapat |
Csepei Tehetségpont |
10 |
|
|
Beregszászi Tehetségpont U10-11 Fiú Csapat |
Beregszászi Tehetségpont |
14 |
|
|
U10-11 vegyes kategória
|
Nagydobronyi Junior |
Nagydobronyi Tehetségpont |
12 |
|
Sasok (Tiszabökény) |
Tiszabökényi Tehetségpont |
13 |
|
|
KC “Visk” |
Viski Tehetségpont |
14 |
|
|
U12-13 lány kategória
|
Nagyberegi Tehetségpont |
Nagyberegi Tehetségpont |
13 |
|
Técsői Tehetségpont U12-13 Lány Csapat |
Técsői Tehetségpont |
9 |
|
|
Sport Técső Lány Csapat |
Técsői Tehetségpont |
14 |
|
|
Beregszász 1. sz. Tehetségpont |
Beregszászi Tehetségpont |
8 |
|
|
U12-13 fiú kategória
|
Sport Técső Fiú Csapat |
Técsői Tehetségpont |
14 |
|
Nevetlenfalui Tehetségpont |
Nevetlenfalui Tehetségpont |
10 |
|
|
Feketeardói Tehetségpont U12-13 Fiú Csapat |
Feketeardói Tehetségpont |
12 |
|
|
Csepei Tehetségpont U12-13 Fiú Csapat |
Csepei Tehetségpont |
9 |
|
|
Beregszászi Tehetségpont U12-13 Fiú Csapat |
Beregszászi Tehetségpont |
11 |
|
|
U12-13 vegyes kategória
|
Lucky Team (Nagyszőlős) |
Nagyszőlősi Tehetségpont |
7 |
|
Bátrak (Tiszabökény) |
Tiszabökényi Tehetségpont |
12 |
|
|
Benei Bajnokok |
Benei Tehetségpont |
10 |
|
|
U14+ fiú kategória
|
Sislóci Tehetségpont |
Sislóci Tehetségpont |
10 |
|
Nagydobronyi betyárok |
Nagydobronyi Tehetségpont |
10 |
2023. december 9-10. között a II. RF KMF bázisán a Kézilabda Tehetségpont edzői ismét továbbképzésen vettek részt. A foglalkodásokat Horváth László, a Magyar Kézilabda Szövetség Képzési Központ vezetője, az Európai Kézilabda Szövetség (European Handball Federation) mesteredzője, MKSZ Határon túli programok operatív vezetője és Martinovics Ferenc, a Kisvárdai Kézilabda Club (KKC) erőnléti edzője vezette. A továbbképzésen többek között a 2023. december 9-én, három helyszínen (II. RFKMF Egészségügyi- és Sportcentruma, II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézete, Beregszászi Kossuth Lajos Líceum) megvalósult I. Genius Kézilabda Kupa mérkőzéseiről készült videófelvétel szakmai, módszertani elemzése valósult meg.
A 2023/2024-es tanév tavaszi félévében a Tehetségpontok edzői lehetőséget kaptak arra, hogy részt vegyenek a Magyar Kézilabda Szövetség által szervezett „Határtalanul” edzőképzésen, Esztergomban 2024. április 29-30-án. A 17 Tehetségpontot 4 edző képviselte:
|
S. sz. |
Tehetségpont neve |
Edző neve |
|
1. |
Beregszászi |
Kaszonyi Katalin |
|
2. |
Nagyberegi |
Géczi-Terencsuk Natália |
|
3. |
Tiszabökényi |
Borgató Szilvia |
|
4. |
Tiszabökényi |
Szilágyi Zoltán |
A képzésen résztvevők tartalmas elméleti előadásokat hallhattak és részt vettek gyakorlati foglalkozásokon.
.jpg)
A „GENIUS” JA szervezésében 2024. május 11-én tizenegyedik alkalommal valósult meg a Zupkó József Kézilabda Emléktorna. A sportverseny célja a sportág népszerűsítése, az ifjú tehetséges kézilabdázók felkutatása, versenylehetőség biztosítása, sportkapcsolatok építése, valamint tisztelgés Zupkó József érdemes edző emléke előtt, aki Kárpátalján az iskoláskorú lány kézilabdát országos szintre emelte. Növendékei között a világ kézilabda elitjének számító Szovjetunió és az ukrajnai kézilabda válogatott csapatában Háda Katalin, Háda Valéria, Tyahur Gizella, Gleba Anna, Zagyiráka Ljudmilla, Lobova Nyina Beregszász város szülöttei is játszottak.
Az Emléktornára, 2024. március 6.– 2024. április 8. között lehetett jelentkezni. Ez idő alatt 41 csapat regisztrált, Kárpátalja 19 intézményéből, 11 versenykategóriában. A versenyen összesen 38 csapat (14 fiú, 10 lány és 14 vegyes) mérkőzött meg, azaz összesen 447 ifjú kézilabdázó állt pályára. Közülük 29 csapat, 329 játékos a 17 Kézilabda Tehetségpont növendéke.
A kézilabda emléktornán az alábbi oktatási intézmények képviseltették magukat:
|
S.sz. |
Intézmény |
Csapatok száma |
|
1. |
Aknaszlatinai Sportiskola |
2 |
|
2. |
Benei Gimnázium |
1 |
|
3. |
Beregszászi Horváth Anna Gimnázium |
1 |
|
4. |
Beregszászi Kossuth Lajos Líceum |
2 |
|
5. |
Csepei Oktatási Nevelési Központ |
1 |
|
6. |
Feketeardói Líceum |
3 |
|
7. |
Jánosi Líceum |
1 |
|
8. |
Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola |
2 |
|
9. |
Nagydobronyi Líceum |
3 |
|
10. |
Nagyszőlősi 3. Sz. Perényi Zsigmond Középiskola |
2 |
|
11. |
Nevetlenfalui Középiskola |
1 |
|
12. |
Sislóci Líceum |
1 |
|
13. |
Spartak Huszt |
3 |
|
14. |
Técsői Sportiskola |
2 |
|
15. |
Técsői Hollósy Simon Magyar Tannyelvű Líceum |
4 |
|
16. |
Tiszabökényi Gimnázium |
3 |
|
17. |
Viski I-III. fokozatú Kölcsey Ferenc Általános és Középfokú Tanintézmény |
2 |
|
18. |
КЗ СДЮСШОР Beregszászi Sportiskola |
1 |
|
19. |
КЗ СДЮСШОР Ungvári Sportiskola |
3 |
|
|
Összesen: |
38 |
2024 szeptemberétől 19 „GENIUS” Kézilabda Tehetségpontban 26 szakember bevonásával valósul meg a tehetséggondozó munka.
A Tehetségpontokba 2024. június 10. és 2024. augusztus 12. között lehetett jelentkezni. A 20 GENIUS Kézilabda Tehetségpontban 40 Kárpátaljai oktatási intézményből 3 régióban (Bereg-, Ung- és Ugocsa–Máramaros régió) 587 gyermekkel, 58 csoportban, 7 korkategóriában, 27 edzővel zajlottak az edzések.
|
S.sz. |
Kézilabda Tehetségpont neve |
Tanulók száma |
Oktatók száma |
Oktató neve |
|
1. |
Aknaszlatinai Kézilabda Tehetségpont |
14 |
1 |
Marina Erik |
|
2. |
Benei Kézilabda Tehetségpont |
12 |
1 |
Nádel Valerij |
|
3. |
Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont (Horváth Anna Gimnázium), |
9 |
1 |
Kaszonyi Katalin |
|
4. |
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont (Kossuth Lajos Líceum) |
45 |
2 |
Kaszonyi Katalin, Soszták Szergej |
|
5. |
Csepei Kézilabda Tehetségpont |
45 |
1 |
Iszák Anatolij |
|
6. |
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont |
61 |
1 |
Grigorovics Igor |
|
7. |
Gáti Kézilabda Tehetségpont |
9 |
1 |
Kozub Gergely |
|
8. |
Huszti Kéilabda Tehetségpont |
53 |
3 |
Seregi Jenő, Perec Jároszláva, Kondrás Viktória |
|
9. |
Beregszászi 3. sz. Kézilabda Tehetségpont |
13 |
1 |
Orbán Irén, Medve Maxim |
|
10. |
Kisdobronyi Kézilabda Tehetségpont |
25 |
1 |
Gál Dezső |
|
11. |
Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont |
20 |
1 |
Ladányi Zsolt |
|
12. |
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont |
17 |
2 |
Bíró Béla, Géczi–Terencsuk Natália |
|
13. |
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont |
24 |
1 |
Szanyi–Szabó János |
|
14. |
Nagyszőlősi Kézilabda Tehetségpont |
25 |
1 |
Oláh Ildikó |
|
15. |
Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont |
32 |
2 |
Korpos Sándor, Gáspár Károly |
|
16. |
Sislóci Kézilabda Tehetségpont |
18 |
1 |
Peleskó Artúr |
|
17. |
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
48 |
2 |
Szenek Zoltán, Számárszki Román |
|
18. |
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
81 |
2 |
Szilágyi Zoltán, Borgató Szilvia |
|
19. |
Vári Kézilabda Tehetségpont |
6 |
1 |
Vass Béla |
|
20. |
Viski Kézilabda Tehetségpont |
30 |
1 |
Munkácsi Inga |
|
Összesen |
587 |
27 |
||
A tehetségpontokhoz tartozó iskolák regiónként az alábbiak voltak:
|
Régió |
Tehetsgépont neve |
Iskolák megnevezése |
Létszám |
Összesen |
|
Bereg–vidéki régió |
Benei Kézilabda Tehetségpont |
Benei Gimnázium |
12 |
12 |
|
Beregszászi 1 sz. Kézilabda Tehetségpont |
Beregszászi Horváth Anna Gimnázium |
1 |
9 |
|
|
Beregszászi "Platán" Líceum |
1 |
|||
|
Nagyberegi Református Líceum |
1 |
|||
|
Beregszászi Bethlen Gábor Líceum |
1 |
|||
|
Beregszászi Kossuth Lajos Líceum |
2 |
|||
|
Beregszászi F. Potusnyák Líceum |
1 |
|||
|
Beregszászi Mikes Kelemen Líceum |
2 |
|||
|
Beregszászi 2 sz. Kézilabda Tehetségpont |
Beregszászi "Platán" Líceum |
1 |
45 |
|
|
Beregszászi Bethlen Gábor Líceum |
7 |
|||
|
Beregszászi F. Potusnyák Líceum |
9 |
|||
|
Beregszászi Kossuth Lajos Líceum |
12 |
|||
|
Beregszászi Mikes Kelemen Líceum |
3 |
|||
|
Beregszászi Szolgáltatás szektori Szakliceum |
1 |
|||
|
Beregszászi T. H. Sevcsenko Líceum |
9 |
|||
|
Jánosi Líceum |
2 |
|||
|
Nagyberegi Református Líceum |
1 |
|||
|
Beregszászi 3 sz. Kézilabda Tehetségpont |
II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézete |
12 |
13 |
|
|
Kárpátaljai Magyar Líceum |
1 |
|||
|
Gáti Kézilabda Tehetségpont |
Derceni Középiskola |
2 |
9 |
|
|
Gáti Kovács Vilmos Líceum |
7 |
|||
|
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont |
Beregszászi Mikes Kelemen Líceum |
2 |
17 |
|
|
Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola |
13 |
|||
|
Nagyberegi Református Líceum |
2 |
|||
|
Vári Kézilabda Tehetségpont |
Vári II. Rákóczi Ferenc Líceum |
6 |
6 |
|
|
Összesen |
18 tanintézmény |
111 |
111 |
|
|
Ugocsa–Máramarosi régió |
Aknaszlatinai Kézilabda Tehetségpont |
Aknaszlatinai Leszja Ukrainka Líceum |
11 |
14 |
|
Aknaszlatinai Mihay Eminesku Líceum |
3 |
|||
|
Csepei Kézilabda Tehetségpont |
Csepei Oktatási Nevelési Központ |
45 |
45 |
|
|
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont |
Akli Petőfi Sándor Elemi Iskola |
1 |
61 |
|
|
Csepei Oktatási Nevelési Központ |
1 |
|||
|
Fancsikai Középiskola |
1 |
|||
|
Feketeardói Középiskola |
58 |
|||
|
Huszti Kézilabda Tehetségpont |
Huszti 2. sz. I–III fokozatú Középiskola |
53 |
53 |
|
|
Nagyszőlősi Kézilabda Tehetségpont |
Kárpátaljai Magyar Líceum |
3 |
25 |
|
|
Munkácsi Állami Egyetem Szőlősi Felsőfokú Szakképzési Intézete |
1 |
|||
|
Nagyszőlősi 3. Sz. Perényi Zsigmond Középiskola |
21 |
|||
|
Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont |
Gyulai Gimnázium |
18 |
32 |
|
|
Nevetlenfalui Középiskola |
14 |
|||
|
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum |
1 |
48 |
|
|
Técsői Hollósy Simon Magyar Tannyelvű Líceum |
47 |
|||
|
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
Batári Elemi Iskola–Óvoda |
1 |
81 |
|
|
Tiszabökényi Gimnázium |
80 |
|||
|
Viski Kézilabda Tehetségpont |
Viski I–III. Fokozatú Kölcsey Ferenc Általános és Középfokú Tanintézmény |
28 |
30 |
|
|
Viski Ukrán tannyelvű liceum |
2 |
|||
|
Összesen |
18 tanintézmény |
389 |
389 |
|
|
Ung–vidéki régió |
Kisdobronyi Kézilabda Tehetségpont |
Kisdobronyi Líceum |
25 |
25 |
|
Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont |
Kisgejőci Egry Ferenc Líceum |
20 |
20 |
|
|
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont |
Munkácsi Szent István Líceum |
1 |
24 |
|
|
Nagydobronyi Líceum |
22 |
|||
|
Nagydobronyi Református Líceum |
1 |
|||
|
Sislóci Kézilabda Tehetségpont |
Sislóci Líceum |
18 |
18 |
|
|
Összesen |
6 tanintézmény |
87 |
87 |
|
|
|
Mindösszesen 20 |
Összesen 40 tanintézmény |
587 |
587 |
.jpg)
A Tehetségpontokban összesen 396 magyar és 191 ukrán anyanyelvű fiatal kézilabdázó fejlesztette képességeit.
|
20 Genius Tehetségpont csoportbontása létszámmal anyanyelv szerint |
||||||||
|
S.sz. |
Kézilabda Tehetségpont neve |
Vállalt csoport száma |
Korosztály |
Csoport típusa |
Magyar anyanyelvű |
Ukrán anyanyelvű |
Oktató neve |
|
|
1. |
Aknaszlatinai |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
lány |
0 |
14 |
Marina Erik |
|
|
1 |
|
|
|
|
||||
|
2. |
Benei |
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
10 |
2 |
Nádel Valerij |
|
|
1 |
|
|
|
|
||||
|
3. |
Beregszászi 1. sz. |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
lány |
6 |
3 |
Kaszonyi Katalin |
|
|
4. |
Beregszászi 2. sz. |
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
lány |
9 |
3 |
||
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
fiú |
4 |
7 |
Soszták Szergej |
|||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
fiú |
6 |
6 |
||||
|
1 |
U15 (10. osztály) |
fiú |
6 |
4 |
||||
|
5. |
Beregszászi 3. sz. |
1 |
U16 (11. osztály) |
lány |
5 |
0 |
Orbán Irén |
|
|
1 |
U17+ (Szakgimnázium) |
vegyes |
8 |
0 |
Medve Maxim |
|||
|
7 |
|
|
|
|
||||
|
6. |
Csepei |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
vegyes |
4 |
3 |
Iszák Anatolij |
|
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
5 |
7 |
||||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
7 |
8 |
||||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
7 |
4 |
||||
|
4 |
|
|
|
|
||||
|
7. |
Feketeardói |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
fiú |
2 |
3 |
Grigorovics Igor |
|
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
3 |
9 |
||||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
4 |
21 |
||||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
3 |
16 |
||||
|
4 |
|
|
|
|
||||
|
8. |
Huszti |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
0 |
13 |
Perec Jároszláva |
|
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
lány |
0 |
15 |
Seregi Jenő |
|||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
fiú |
0 |
13 |
Kandrás Viktória |
|||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
0 |
12 |
||||
|
4 |
|
|
|
|
||||
|
9. |
Gáti |
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
9 |
0 |
Kozub Gergely |
|
|
1 |
|
|
|
|
||||
|
10. |
Kisdobronyi |
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
10 |
0 |
Gál Dezső |
|
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
6 |
0 |
||||
|
1 |
U15 (10. osztály) |
vegyes |
4 |
0 |
||||
|
1 |
U16 (11. osztály) |
vegyes |
5 |
0 |
||||
|
4 |
|
|
|
|
||||
|
11. |
Kisgejőci |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
12 |
0 |
Ladányi Zsolt |
|
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
8 |
0 |
||||
|
2 |
|
|
|
|
||||
|
12. |
Nagyberegi |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
4 |
0 |
Géczi–Terencsuk Natália |
|
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
lány |
7 |
3 |
Biró Béla |
|||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
lány |
3 |
0 |
||||
|
3 |
|
|
|
|
||||
|
13. |
Nagydobronyi |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
fiú |
7 |
0 |
Szanyi–Szabó János |
|
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
lány |
8 |
0 |
||||
|
1 |
U15 (10. osztály) |
vegyes |
9 |
0 |
||||
|
3 |
|
|
|
|
||||
|
14. |
Nagyszőlősi |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
vegyes |
4 |
0 |
Oláh Ildikó |
|
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
10 |
1 |
||||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
9 |
1 |
||||
|
3 |
|
|
|
|
||||
|
15. |
Nevetlenfalui |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
vegyes |
4 |
0 |
Korpos Sándor |
|
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
13 |
0 |
Gáspár Károly |
|||
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
5 |
0 |
Korpos Sándor |
|||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
5 |
0 |
Gáspár Károly |
|||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
fiú |
5 |
0 |
Korpos Sándor |
|||
|
5 |
|
|
|
|
||||
|
16. |
Sislóci |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
7 |
1 |
Peleskó Artúr |
|
|
1 |
U14 (9. osztály) |
fiú |
8 |
2 |
||||
|
2 |
|
|
|
|
||||
|
17. |
Técsői |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
lány |
8 |
5 |
Számárszki Román |
|
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
7 |
3 |
||||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
7 |
6 |
||||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
4 |
2 |
Szenek Zoltán |
|||
|
1 |
U16 (11. osztály) |
vegyes |
5 |
1 |
||||
|
5 |
|
|
|
|
||||
|
18. |
Tiszabökényi |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
vegyes |
22 |
0 |
Borgátó Szilvia |
|
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
31 |
1 |
||||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
20 |
0 |
Szilágyi Zoltán |
|||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
7 |
0 |
||||
|
4 |
|
|
|
|
||||
|
19. |
Vári |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
6 |
0 |
Vass Béla |
|
|
1 |
|
|
|
|
||||
|
20. |
Viski |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
vegyes |
10 |
0 |
Munkácsi Inga |
|
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
7 |
0 |
||||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
8 |
1 |
||||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
3 |
1 |
||||
|
4 |
|
|
|
|
||||
|
Összesen: |
396 |
191 |
|
|||||
|
Összesen gyerek: |
587 |
|
||||||
.jpg)
Az 58 csoportban a csoportlétszám változó volt, az alábbi módon alakult:
|
20 Genius Tehetségpont 58 csoportja létszámmal 2024/2025 tanévben |
||||||
|
S.sz. |
Kézilabda Tehetségpont neve |
Vállalt csoport száma |
Korosztály |
Csoport típusa |
Létszám |
Oktató neve |
|
1. |
Aknaszlatinai |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
lány |
14 |
Marina Erik |
|
1 |
|
|
14 |
|||
|
2. |
Benei |
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
12 |
Nádel Valerij |
|
1 |
|
12 |
||||
|
3. |
Beregszászi 1. sz. |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
9 |
Kaszonyi Katalin |
|
4. |
Beregszászi 2. sz. |
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
lány |
12 |
|
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
fiú |
11 |
Soszták Szergej |
||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
fiú |
12 |
|||
|
1 |
U15 (10. osztály) |
fiú |
10 |
|||
|
5. |
Beregszászi 3. sz. |
1 |
U16 (11. osztály) |
lány |
5 |
Orbán Irén |
|
1 |
U17+ (Szakgimnázium) |
vegyes |
8 |
Medve Maxim |
||
|
7 |
|
|
67 |
|||
|
6. |
Csepei |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
vegyes |
7 |
Iszák Anatolij |
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
12 |
|||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
15 |
|||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
11 |
|||
|
4 |
|
45 |
||||
|
7. |
Feketeardói |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
fiú |
5 |
Grigorovics Igor |
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
12 |
|||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
25 |
|||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
19 |
|||
|
4 |
|
61 |
||||
|
8. |
Huszti |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
13 |
Perec Jároszláva |
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
lány |
15 |
Seregi Jenő |
||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
fiú |
13 |
Kandrás Viktória |
||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
12 |
|||
|
4 |
|
|
53 |
|||
|
9. |
Gáti |
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
9 |
Kozub Gergely |
|
1 |
|
9 |
||||
|
10. |
Kisdobronyi |
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
10 |
Gál Dezső |
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
6 |
|||
|
1 |
U15 (10. osztály) |
vegyes |
4 |
|||
|
1 |
U16 (11. osztály) |
vegyes |
5 |
|||
|
4 |
|
25 |
||||
|
11. |
Kisgejőci |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
12 |
Ladányi Zsolt |
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
8 |
|||
|
2 |
|
20 |
||||
|
12. |
Nagyberegi |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
4 |
Géczi–Terencsuk Natália |
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
lány |
10 |
Biró Béla |
||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
lány |
3 |
|||
|
3 |
|
17 |
||||
|
13. |
Nagydobronyi |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
fiú |
7 |
Szanyi–Szabó János |
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
lány |
8 |
|||
|
1 |
U15 (10. osztály) |
vegyes |
9 |
|||
|
3 |
|
|
24 |
|||
|
14. |
Nagyszőlősi |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
vegyes |
4 |
Oláh Ildikó |
|
1 |
U10–11( 5–6. osztály) |
vegyes |
11 |
|||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
10 |
|||
|
3 |
|
25 |
||||
|
15. |
Nevetlenfalui |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
vegyes |
4 |
Korpos Sándor |
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
13 |
Gáspár Károly |
||
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
5 |
Korpos Sándor |
||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
5 |
Gáspár Károly |
||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
fiú |
5 |
Korpos Sándor |
||
|
5 |
|
32 |
||||
|
16. |
Sislóci |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
8 |
Peleskó Artúr |
|
1 |
U14 (9. osztály) |
fiú |
10 |
|||
|
2 |
|
|
18 |
|||
|
17. |
Técsői |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
lány |
13 |
Számárszki Román |
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
10 |
|||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
13 |
|||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
6 |
Szenek Zoltán |
||
|
1 |
U16 (11. osztály) |
vegyes |
6 |
|||
|
5 |
|
|
48 |
|||
|
18. |
Tiszabökényi |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
vegyes |
22 |
Borgátó Szilvia |
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
32 |
|||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
20 |
Szilágyi Zoltán |
||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
7 |
|||
|
4 |
|
|
81 |
|||
|
19. |
Vári |
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
6 |
Vass Béla |
|
1 |
|
|
6 |
|||
|
20. |
Viski |
1 |
U8–9 (3–4. osztály) |
vegyes |
10 |
Munkácsi Inga |
|
1 |
U10–11 (5–6. osztály) |
vegyes |
7 |
|||
|
1 |
U12–13 (7–8. osztály) |
vegyes |
9 |
|||
|
1 |
U14 (9. osztály) |
vegyes |
4 |
|||
|
4 |
|
|
30 |
|||
|
|
Összesen: |
587 |
|
|||
A hét korcsoport csoportszáma és létszáma az alábbi képpen alakult:
|
Korosztály: |
U8–9 (3–4. osztály) |
7 |
73 |
|
U10–11 (5–6. osztály) |
18 |
191 |
|
|
U12–13 (7–8. osztály) |
17 |
188 |
|
|
U14 (9. osztály) |
9 |
68 |
|
|
U15 (10. osztály) |
3 |
37 |
|
|
U16 (11. osztály) |
3 |
22 |
|
|
U17+ (Szakgimnázium) |
1 |
8 |
|
|
Összesen: |
58 |
587 |
|
Az edzések lány, fiú és vegyes csoportokban valósultak meg.
|
Csoport típusa: |
Csoportszám |
|
lány |
8 |
|
fiú |
8 |
|
vegyes |
42 |
|
Összesen: |
58 |
.jpg)
Kor- és típus szerinti bontás:
|
Korosztály |
Csoportszám |
|
U8–9 (3–4. osztály) lány |
1 |
|
U8–9 (3–4. osztály) fiú |
1 |
|
U8–9 (3–4. osztály) vegyes |
6 |
|
U10–11 (5–6. osztály) lány |
2 |
|
U10–11 (5–6. osztály) fiú |
2 |
|
U10–11 (5–6. osztály) vegyes |
13 |
|
U12–13 (7–8. osztály) lány |
3 |
|
U12–13 (7–8. osztály) fiú |
3 |
|
U12–13 (7–8. osztály) vegyes |
11 |
|
U14 (9. osztály) fiú |
1 |
|
U14 (9. osztály) lány |
1 |
|
U14 (9. osztály) vegyes |
7 |
|
U15 (10. osztály) fiú |
1 |
|
U15 (10. osztály) lány |
0 |
|
U15 (10. osztály) vegyes |
2 |
|
U16 (11. osztály) fiú |
0 |
|
U16 (11. osztály) lány |
1 |
|
U16 (11. osztály) vegyes |
2 |
|
U17+ (Szakgimnázium) fiú |
0 |
|
U17+ (Szakgimnázium) lány |
0 |
|
U17+ (Szakgimnázium) vegyes |
1 |
|
Összesen |
58 |
A 20 Kézilabda Tehetségpontban összesen 339 fiú és 248 lány vett részt az edzéseken:
|
Korcsoportok: |
Fiú |
Lány |
|
U8–9 (3–4. osztály) |
36 |
37 |
|
U10–11 (5–6. osztály) |
110 |
81 |
|
U12–13 (7–8. osztály) |
105 |
83 |
|
U14 (9. oszály) |
44 |
24 |
|
U15 (10. oszály) |
30 |
7 |
|
U16 (11. oszály) |
10 |
12 |
|
U17+ (Szakgimnázium) |
4 |
4 |
|
Összesen: |
339 |
248 |
A 2024/2025-ös tanév első félévében 196 elsőéves, 201 másodéves és 190 harmadéves fiatal kézilabdázó fejlesztette képességeit.
|
Tehetségpontokban tanulók száma évfolyamok szerint |
|||||
|
S.sz. |
Tehetségpont neve |
Hányadik alkalommal vesz részt a programban |
Összesen |
||
|
1 |
2 |
3 |
|||
|
1. |
Aknaszlatinai Kézilabda Tehetségpont |
14 |
0 |
0 |
14 |
|
2. |
Benei Kézilabda Tehetségpont |
5 |
3 |
4 |
12 |
|
3. |
Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont (Horváth Anna Gimnázium), (U8–9) |
5 |
2 |
2 |
9 |
|
4. |
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont (Kossuth Lajos Líceum), (U10–U11, U12–13, U14) |
10 |
28 |
7 |
45 |
|
5. |
Beregszászi 3. sz. Kézilabda Tehetségpont (II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete) |
9 |
4 |
0 |
13 |
|
6. |
Csepei Kézilabda Tehetségpont |
6 |
28 |
11 |
45 |
|
7. |
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont |
5 |
14 |
42 |
61 |
|
8. |
Gáti Kézilabda Tehetségpont |
9 |
0 |
0 |
9 |
|
9. |
Huszti Kézilabda Tehetségpont |
53 |
0 |
0 |
53 |
|
10. |
Kisdobronyi Kézilabda Tehetségpont |
5 |
20 |
0 |
25 |
|
11. |
Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont |
1 |
5 |
14 |
20 |
|
12. |
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont |
3 |
4 |
10 |
17 |
|
13. |
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont |
5 |
4 |
15 |
24 |
|
14. |
Nagyszőlősi Kézilabda Tehetségpont |
5 |
20 |
0 |
25 |
|
15. |
Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont |
9 |
18 |
5 |
32 |
|
16. |
Sislóci Kézilabda Tehetségpont |
11 |
7 |
0 |
18 |
|
17. |
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
15 |
13 |
20 |
48 |
|
18. |
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
14 |
11 |
56 |
81 |
|
19. |
Vári Kézilabda Tehetségpont |
1 |
1 |
4 |
6 |
|
20. |
Viski Kézilabda Tehetségpont |
11 |
19 |
0 |
30 |
|
|
Összesen |
196 |
201 |
190 |
587 |
2024. augusztus 22–24. között a délvidéki Ada városában került megrendezésre a Határok Nélkül Kézilabda és Kulturális fesztivál. A tornán az U14–es korosztályban 8 lánycsapat – Ada, Beregszász, Dunaszerdahely, Ferencvárosi Torna Club, Hajdúnánás, Nagykanizsa, Partium, Székelyudvarhely – és 4 fiúcsapat: Ada, Dabas, a Ferencvárosi Torna Club és Székelyudvarhely mérkőzött meg. A Beregszászi Tehetségpont Kézilabda csapata Kaszonyi Katalin és Borgató Szilvia vezetésével a verseny során barátságos mérkőzéseken vett részt és kiválóan teljesített. 2024. augusztus 23–án az Ada B csapatával játszott, ahol magabiztos 18:6–os győzelmet aratott. 2024. augusztus 24–én a délvidéki Nagykanizsa ellen mérkőztek meg, azonban ez a találkozó vereséggel zárult a kárpátaljai csapat számára.
2024. augusztus 25–én került megrendezésre a Hajdú Kézilabda Utánpótlás Torna, amelyen az U12–es korosztály fiúcsapatai mérték össze tudásukat. A torna szervezője a Hajdú–Bihar Vármegyei Kézilabda Szövetség volt. A versenyen hat csapat indult: a Balmazújvárosi Kézilabda Klub, a Beregszászi Tehetségpont Kézilabda csapata, a Debreceni Sportiskola, a Hajdúnánás Sport Klub, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. csapata és a Sütőkézi Suli. A csoportmérkőzéseken a beregszászi csapat kiváló teljesítményt nyújtott. Az első összecsapást a Debreceni Sportiskola ellen nyerték 24:12 arányban. A Sütőkézi Suli elleni mérkőzés izgalmas csatát hozott: az első félidő döntetlennel zárult (7:7), de a második félidőben a beregszásziak két góllal felülkerekedtek, és 15:13–as győzelmet arattak. Ezzel a két sikerrel a beregszásziak a döntőbe jutottak, ahol a hazai Hajdúnánás csapata ellen léptek pályára. A döntőt 26:10–re nyerték megszerezve ezzel az első helyet.
.jpg)
A 26 oktató 2024. augusztus 22-én ülést tartott ahol megvitattak a foglalkozások menetét, csoportbeosztásokat, versenyszabályzatokat, regionális bajnokságok lebonyolításának menetrendjét, továbbá a II. Genius Kupával kapcsolatos kérdéseket.
2024. október 9–én a II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének bázisán valósult meg a Bereg–vidéki regionális bajnokság. A kézilabda tehetséggondozás Bereg–vidéken öt településen – Beregszászon, Benében, Mezőváriban, Nagyberegen, Gáton – működik, ahová összesen 147 fő jelentkezett.
A bajnokságra 7 csapat és 91 fiatal sportoló jelentkezett, 4 Tehetségpontból (Beregszász 2. sz., Beregszászi 3. sz., Benei és a Nagyberegi Tehetségpont). A bajnokságon összesen három U12–13–as korosztályú csapat vett részt 32 fővel, 6 játékos 1 kapus felállásban, 2x15 perces körmérkőzésekkel.
2024. október 12–én Técsőn került megrendezésre az U12–13–as korosztály megyei kézilabda bajnokság első fordulója a lány csapatok számára. A tornán két csapat vett részt Ungvárról, valamint Volócról, Aknaszlatináról, Beregszászról és Técsőről is részt vettek. A Técsői Kézilabda Tehetségpont csapata Számárszkij Román vezetésével Ungvár ellen játszott, ahol 21:9–es győzelmet aratott, majd Volóc ellen léptek pályára és 20:7–es eredménnyel zárták a mérkőzést. A Beregszászi Tehetségpont csapata Kaszonyi Katalin vezetésével először Aknaszlatinával mérkőzött meg és 26:7–es győzelmet aratott, majd Ungvár ellen 18:1–re győzött.
2024. október 16–án a Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont fiatal kézilabdázóihoz ellátogatott Hanna Suikalo, az ukrán kézilabda válogatott híres játékosa, aki 2004–ben az Athéni olimpián bronzérmet szerzett csapatával. A találkozó különlegességét tovább fokozta, hogy Hanna magával hozta az olimpiai bronzérmét, amit a gyerekek nagy lelkesedéssel és csodálattal szemléltek. Az edzésen Hanna Suikalo nemcsak a sportolói pályafutásáról és az olimpiai élményeiről mesélt a fiataloknak, hanem igyekezett átadni néhány olyan technikai fogást is, amit a gyerekek a mérkőzéseken hasznosíthatnak. Tapasztalatából merítve mutatott be különböző játékhelyzeteket, és megosztotta azokat a profi módszereket, amelyeket ő is alkalmazott a pályafutása során. A foglalkozás során nagy hangsúlyt fektetett a technikai fejlődésre és a helyes mozdulatok gyakorlására. Hanna hangsúlyozta, hogy a sikeres felkészülés és a kitartó munka elengedhetetlen a versenyeken való eredményes szerepléshez.
2024. október 16–17. között a Técsői Kézilabda Tehetségpont lány csapata az U10–11–es korosztályban részt vett a Zsidacsi országos kézilabda kupán, Lemberg megyében Számárszkij Román edző vezetésével. Október 16–án a lányok először a házigazda, Zsidacs csapatával mérkőztek meg, ahol 15:13 arányban diadalmaskodtak. Ezt követően a Kamjanka–Buzka csapata ellen léptek pályára, ahol szintén fölényesen, 26:17–re nyertek. Október 17–én a Novojavorivszk csapata ellen álltak pályára, ahol szoros mérkőzésen 23:22–es győzelmet arattak. A három győzelem után a csapat bejutott a döntőbe, ahol a Horodenka csapatával nézett szembe. A 19:19–es döntetlent követően hétméteres büntetőkkel dőlt el a kupa sorsa: Számárszkij Román csapata 23:22–es eredménnyel megnyerte a tornát.
2024. október 19–20-án a Főiskola bázisán a 20 Kézilabda TP testnevelői továbbképzésen vettek részt, ahol elméleti és gyakorlati foglalkozásokra került sor, amelyet elismert szakemberek tartottak. A hétvégi workshop nemcsak a szakmai fejlődést segítette, hanem lehetőséget biztosított a szakmai közösség építésére is. A résztvevők nemcsak új technikákat tanultak, hanem értékes kapcsolatokat is ápoltak a régió más edzőivel.
2024. október 27–én valósult meg a Nagydobronyi Líceum bázisán az Ung–vidéki Regionális bajnokság. A bajnokságra 5 csapat és 52 fiatal sportoló jelentkezett, 4 Tehetségpontból (Nagydobronyi, Kisdobronyi, Kisgejőci és Sislóci Tehetségpont). A bajnokságon összesen három U12–13–as korosztályú csapat 5 játékos 1 kapus felállásban 2x15 perces mérkőzésekkel, illetve kettő U16–18–as korosztályú csapat 6 játékos 1 kapus felállásban 2x20 perces mérkőzésekkel vett részt.
2024. november 16–án valósult meg a Feketeardói Líceum bázisán az Ugocsa–Máramaros–vidéki bajnokság. A bajnokságra 23 csapat és 235 fiatal sportoló jelentkezett, 6 Tehetségpontból (Tiszabökényi, Feketeardói, Técsői, Huszti, Aknaszlatinai, Csepei Tehetségpont). A bajnokságon 20 csapat és 197 fő vett részt.
|
S.sz. |
Versenykategória |
Csapatok száma |
Létszám |
|
1. |
Általános iskolák lány csapat U10–11 (10–11 évesek) |
1 |
11 |
|
2. |
Általános iskolák fiú csapat U10–11 (10–11 évesek) |
2 |
17 |
|
3. |
Általános iskolák vegyes csapat U10–11 (10–11 évesek) |
3 |
24 |
|
5. |
Általános iskolák fiú csapat U12–13 (12–13 évesek) |
4 |
44 |
|
6. |
Általános iskolák vegyes csapat U12–13 (12–13 évesek) |
3 |
36 |
|
7. |
Általános és középiskolás fiú csapat U14–15 (14–15évesek) |
2 |
18 |
|
8. |
Általános és középiskolás vegyes csapat U14–15 (14–15évesek) |
3 |
30 |
|
10. |
Általános és középiskolás vegyes csapat U16–18 (16–18 évesek) |
2 |
17 |
|
Összesen |
20 |
197 |
|
A 3 regionális bajnokságon (Bereg–vidéki, Ung–vidéki, Ugocsa–Máramarosi) így összesen 28 csapat és 281 ifjú sportoló mérte össze tudását.
.jpg)
2024. december 7–én négy helyszínen (II. RFKMF Egészségügyi– és Sportcentruma, II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézete, Beregszászi Kossuth Lajos Líceum, „Kárpátalja” Sportkomplexum) valósult meg az II. Genius Kézilabda Kupa, ahol a verseny felvette a Rákóczi nevet.
A Kupára 15 Tehetségpontból 363 fő regisztrált.
|
S.sz. |
Kézilabda Tehetségpont neve |
Jelentkezett csapatok megnevezése |
Jelentkezett csapatok létszáma |
Összlétszám |
Oktató neve |
|
1. |
Aknaszlatinai Kézilabda Tehetségpont |
Aknaslotino |
14 |
14 |
Marina Erik |
|
2. |
Benei Kézilabda Tehetségpont |
Benei Bajnokok |
11 |
11 |
Nádel Valerij |
|
3. |
Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont (Horváth Anna Gimnázium) |
Beregszász 2. |
9 |
9 |
Kaszonyi Katalin |
|
4. |
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont (Kossuth Lajos Líceum) |
Beregszász 2. |
4 |
17 |
Kaszonyi Katalin |
|
Beregszász 1. |
13 |
||||
|
Beregszász 2. U10–11 |
11 |
36 |
Soszták Szergej |
||
|
Beregszász 2. U12–13 |
11 |
||||
|
Beregszász 2. U14–15 |
14 |
||||
|
5. |
Csepei Kézilabda Tehetségpont |
Csepei Kózépiskola |
11 |
11 |
Iszák Anatolij |
|
6. |
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont |
Feketeardói Középiskola U10–11 |
10 |
35 |
Grigorovics Igor |
|
Feketeardói Középiskola U12–13 |
13 |
||||
|
Feketeardói Középiskola U14–15 |
12 |
||||
|
7. |
Huszti Kézilabda Tehetségpont |
Edelvejsz |
8 |
44 |
Kondrás Viktória |
|
Drago Huszt |
13 |
||||
|
Drago Huszt |
15 |
Seregi Jenő |
|||
|
Drago Huszt |
8 |
Perec Jároszláva |
|||
|
8. |
Beregszászi 3. sz. Kézilabda Tehetségpont (II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete) |
Beregszászi 3. sz. Kézilabda Tehetségpont |
13 |
13 |
Orbán Irén, Medve Maxim |
|
9. |
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont |
Nagberegi Vadmacskák |
13 |
13 |
Bíró Béla |
|
10. |
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont |
Nagydobronyi Líceum U12–13 |
15 |
24 |
Szanyi–Szabó János |
|
Nagydobronyi Líceum U16–18 |
9 |
||||
|
11. |
Nagyszőlősi Kézilabda Tehetségpont |
Lucky Team |
8 |
18 |
Oláh Ildikó |
|
Kihívok |
10 |
||||
|
12. |
Sislóci Kézilabda Tehetségpont |
Sislóci Líceum |
10 |
10 |
Peleskó Artúr |
|
13. |
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
Técső 1. |
10 |
41 |
Számárszki Román |
|
Técső 2. |
13 |
||||
|
Técsői Sztárok |
9 |
Szenek Zoltán |
|||
|
Shock |
9 |
||||
|
14. |
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
Sasok U10–11 fiú |
8 |
34 |
Borgató Szilvia |
|
Sasok U10–11 vegyes |
9 |
||||
|
Bátrak |
8 |
Szilágyi Zoltán |
|||
|
Párducok |
9 |
||||
|
15. |
Viski Kézilabda Tehetségpont |
KC Visk U14–15 |
10 |
33 |
Munkácsi Inga |
|
Kc Visk U12–13 |
14 |
||||
|
KC Visk U10–11 |
9 |
||||
|
Összesen |
33 |
363 |
363 |
20 |
|
A regisztrálni három kategóriában – fiú, lány és vegyes – és 10 korcsoportban lehetett.
|
S.sz |
Kategória |
Csapatnév |
Létszám |
Csapatszám |
Csapatok összlétszáma |
Tehetségpont |
Edző neve |
|
1. |
Általános iskolák lány csapat U10–11 (10–11 évesek) |
Técső 1. |
10 |
3 |
37 |
Técsői |
Számárszki Román |
|
Beregszász 2. |
13 |
Beregszász 1. sz. |
Kaszonyi Katalin |
||||
|
Aknaslotino |
14 |
Aknaszlatinai |
Marina Erik |
||||
|
2. |
Általános iskolák fiú csapat U10–11 (10–11 évesek) |
Sasok U10–11 fiú |
8 |
3 |
29 |
Tiszabökényi |
Borgátó Szilvia |
|
Beregszáz 2. U10–11 |
11 |
Beregszász 2. sz. |
Soszták Szergej |
||||
|
Feketearói Középiskola U10–11 |
10 |
Feketeardói |
Grigorovics Igor |
||||
|
3. |
Általános iskolák vegyes csapat U10–11 (10–11 évesek) |
Drago Huszt |
8 |
4 |
36 |
Huszti |
Perec Jároszlává |
|
Kihívók |
10 |
Nagyszőlősi |
Oláh Ildikó |
||||
|
Sasok U10–11 vegyes |
9 |
Tiszabökényi |
Borgátó Szilvia |
||||
|
KC Visk U10–11 |
9 |
Viski |
Munkácsi Inga |
||||
|
4. |
Általános iskolák lány csapat U12–13 (12–13 évesek) |
Nagyberegi Vadmacskák |
13 |
3 |
41 |
Nagyberegi |
Bíró Béla |
|
Drago Huszt |
15 |
Huszti |
Seregij Jenő |
||||
|
Beregszász 1. |
13 |
Beregszász 2. sz. |
Kaszonyi Katalin |
||||
|
5. |
Általános iskolák fiú csapat U12–13 (12–13 évesek) |
Beregszász 2. U12–13 |
11 |
4 |
48 |
Beregszász 2. sz. |
Soszták Szergej |
|
Csepei Középiskola |
11 |
Csepei |
Iszák Ánatolij |
||||
|
Drago Huszt |
13 |
Huszti |
Kandrás Viktória |
||||
|
Técső 2. |
13 |
Técsői |
Számárszkij Román |
||||
|
6. |
Általános iskolák vegyes csapat U12–13 (12–13 évesek) |
Nagydobronyi Líceum U12–13 |
15 |
5 |
61 |
Nagydobronyi |
Szanyi–Szabó János |
|
Bátrak |
8 |
Tiszbökényi |
Szilágyi Zoltán |
||||
|
Feketearói Középiskola U12–13 |
13 |
Feketeardói |
Grigorovics Igor |
||||
|
KC Visk U12–13 |
14 |
Viski |
Munkácsi Inga |
||||
|
Benei Bajnokok |
11 |
Benei |
Nádel Valeriy |
||||
|
7. |
Általános és középiskolás fiú csapat U14–15 (14–15 évesek) |
Beregszász 2. U14–15 |
14 |
3 |
32 |
Beregszász 2. sz. |
Soszták Szergej |
|
Edelvejsz |
8 |
Huszti |
Kandrás Viktória |
||||
|
KC Visk U14–15 |
10 |
Viski |
Munkácsi Inga |
||||
|
8. |
Általános és középiskolás vegyes csapat U14–15 (14–15 évesek) |
Shock |
9 |
3 |
30 |
Técsői |
Szenek Zoltán |
|
Párucok |
9 |
Tiszabökényi |
Szilágyi Zoltán |
||||
|
Feketeardói Középiskola U14–15 |
12 |
Feketeardói |
Grigorovics Igor |
||||
|
9. |
Általános és középiskolás fiú csapat U16–18 (16–18 évesek) |
Lucky Team |
8 |
3 |
27 |
Nagyszőlősi |
Oláh Ildikó |
|
Sislóci Líceum |
10 |
Sislóci |
Peleskó Artúr |
||||
|
Nagydobronyi Líceum U16–18 |
9 |
Nagydobronyi |
Szanyi–Szabó János |
||||
|
10. |
Általános és középiskolás vegyes csapat U16–18 (16–18 évesek) |
Beregszászi 3. sz. Kézilabda Tehetségpont |
13 |
2 |
22 |
Beregszász 2. sz. |
Orbán Irén Medve Maxim |
|
Técsői Sztárok |
9 |
Técsői |
Szenek Zoltán |
||||
|
|
Összesen |
|
363 |
33 |
363 |
|
|
Összesen 10 kategóriában zajlott a torna körmérkőzéssel.
|
S.sz. |
Korosztály |
Típus |
Játékosok száma |
Játékidő (perc) |
|
1. |
U10–11 |
Lányok, fiúk, vegyes |
4+1 |
2x10 |
|
2. |
U12–13 |
Vegyes |
4+1 |
2x12 |
|
3. |
U12–13 |
Fiúk, lányok |
6+1 |
2x12 |
|
4. |
U14–15 |
Fiúk, vegyes |
6+1 |
2x15 |
|
5. |
U16–18 |
Fiúk, vegyes |
6+1 |
2x15 |
.jpg)
2025. április 25-én Hajdúnánás adott otthont az Országos utánpótlásedző-továbbképzésnek, melyet a Magyar Kézilabda Szövetség szervezett a kézilabda utánpótlás színvonalának emelése és a szakmai tudás bővítése céljából. A rangos eseményen az ország számos pontjáról érkező utánpótlásedzők vettek részt, köztük a "GENIUS" Kézilabda Tehetségpont három szakembere is: Oláh Ildikó, Kaszonyi Katalin és Szilágyi Zoltán. Oláh Ildikó a Nagyszőlősi Kézilabda Tehetségpont, Kaszonyi Katalin a Beregszászi 2. számú Kézilabda Tehetségpont, míg Szilágyi Zoltán a Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont képviseletében vett részt a továbbképzésen. Részvételük nemcsak szakmai fejlődésüket szolgálta, hanem közvetlen hatással van a tehetségpontok fiatal sportolóinak felkészítésére is. A gyakorlati és elméleti előadások során a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy a sportág neves szakembereitől tanuljanak, valamint tapasztalatot cseréljenek egymással.
2025. május 10-én tizenkettedik alkalommal valósult meg a Zupkó József Kézilabda Emléktorna. Az Emléktornára, 2025. március 4. – 2025. április 4. között lehetett jelentkezni.
Ez idő alatt 40 csapat regisztrált, Kárpátalja 21 intézményéből, 15 versenykategóriában, viszont ellenfél hiányában 5 kategória nem indult el. A versenyen összesen 36 csapat mérkőzött meg, azaz összesen 417 ifjú kézilabdázó állt pályára.
A verseny 3 helyszínen, 4 sportpályán zajlott, ahol a csapatok az alábbi korosztályok szerint mérték össze tehetségüket:
|
S. sz. |
Helyszín |
Kategória |
Csapatok száma |
|
1. |
II. R FKMF Egészségügyi- és Sportcentruma benti pálya |
Általános és középiskolák U14-15 korosztály (fiú) |
3 |
|
Általános és középiskolák U14-15 korosztály (vegyes) |
5 |
||
|
2. |
II. R FKMF Egészségügyi- és Sportcentruma kinti pálya |
Általános iskolák U10-11 korosztály (fiú) |
4 |
|
Általános iskolák U10-11 korosztály (lány) |
2 |
||
|
Általános iskolák U10-11 korosztály (vegyes) |
5 |
||
|
3. |
II. RFKMF FSZI kinti pálya |
Általános és középiskolák U16-18 korosztály (fiú) |
4 |
|
Általános és középiskolák U16-18 korosztály (vegyes) |
3 |
||
|
4. |
Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház |
Általános iskolák U12-13 korosztály (fiú) |
3 |
|
Általános iskolák U12-13 korosztály (lány) |
4 |
||
|
Általános iskolák U12-13 korosztály (vegyes) |
3 |
||
|
Összesen: |
36 |
||
A kézilabda emléktornán az alábbi oktatási intézmények képviseltették magukat:
|
S.sz. |
Iskola neve: |
Csapatok száma |
Létszám, fő |
|
1. |
Aknaszlatinai Bolyai János Líceum |
1 |
15 |
|
2. |
Benei Gimnázium |
1 |
11 |
|
3. |
Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont |
4 |
50 |
|
4. |
Csepei Középiskola |
1 |
10 |
|
5. |
Feketeardói Középiskola |
4 |
37 |
|
6. |
Huszti 2. sz. Gimnázium |
4 |
63 |
|
7. |
II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézete |
1 |
12 |
|
8. |
Jánosi Líceum |
1 |
10 |
|
9. |
Kárpátaljai Magyar Líceum Nagyszőlősi bázisa |
1 |
10 |
|
10. |
Kereknyei Líceum |
1 |
13 |
|
11. |
Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola |
1 |
17 |
|
12. |
Nagydobronyi Líceum |
3 |
28 |
|
13. |
Nagyszőlősi 3. sz. Perényi Zsigmond Középiskola |
1 |
10 |
|
14. |
Nevetlenfalui Középiskola |
1 |
8 |
|
15. |
Sislóci Líceum |
1 |
12 |
|
16. |
Técsői Hollósy Simon Középiskola |
4 |
55 |
|
17. |
Tiszabökényi Gimnázium |
4 |
33 |
|
18. |
Viski Kölcsey Ferenc Líceum |
2 |
23 |
|
ÖSSZESEN |
36 |
417 |
|
2025. május 10-én a XII. Zupkó József Kézilabda Emléktornán kézilabdákat vehettek át a “GENIUS” Tehetségpontok a Magyar Kézilabda Szövetség rendezvényre érkezett képviselőitől – Horváth Lászlótól, a Magyar Kézilabda Szövetség Képzési Központjának vezetőjétől, Varga Józseftől, a Hajdúnánási Sport Klub Képzőközpont szakmai vezetőjétől, valamint Rácz Sándortól, a Magyar Kézilabda Szövetség szakfelügyelőjétől és mentorától – a szakmai munka további erősítése érdekében, 43 571 (negyvenháromezer ötszázhetvenegy) UAH összegben. Az átadott sporteszközök elsősorban a tehetséggondozás hatékonyságát szolgálták, hozzájárulva ahhoz, hogy a fiatal kézilabdázók modern, minőségi körülmények között fejlődhessenek. A kézilabdák nemcsak az edzések színvonalát emelik, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy a gyerekek még nagyobb lelkesedéssel és motivációval vegyenek részt a foglalkozásokon. A támogatás egy újabb fontos lépés a kézilabda-utánpótlás megerősítése felé, és egyben elismerése annak az elkötelezett munkának, amelyet a tehetségpontok edzői nap mint nap végeznek.

A 2025/2026-os tanévben is 20 Kézilabda Tehetségpontban zajlottak az edzések, 5 korcsoportban, 26 testnevelő tanárral, 3 régióban (Ung, Bereg, Máramaros-Ugocsa), 52 csoportban, 808 gyermekkel.
|
S.sz. |
Kézilabda Tehetségpont neve |
Tanulók száma |
Oktatók száma |
Oktató neve |
|
1. |
Aknaszlatinai Kézilabda Tehetségpont |
15 |
1 |
Bozsuk Júlia |
|
2. |
Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont (Horváth Anna Gimnázium), (U8-9) |
18 |
1 |
Kaszonyi Katalin |
|
3. |
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont (Kossuth Lajos Líceum), (U10-U11, U12-13, U14) |
37 |
2 |
Kaszonyi Katalin |
|
Soszták Szergej |
||||
|
4. |
Beregszászi 3. sz. Kézilabda Tehetségpont (II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete), (U15,U16, U17+) |
15 |
2 |
Orbán Irén |
|
Medve Maxim |
||||
|
5. |
Csepei Kézilabda Tehetségpont |
61 |
1 |
Iszák Anatolij |
|
6. |
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont |
65 |
1 |
Grigorovics Igor |
|
7. |
Huszti Kézilabda Tehetségpont |
132 |
5 |
Seregi Jenő |
|
Perec Jároszláva |
||||
|
Kondrás Viktória |
||||
|
Teterja Vászil |
||||
|
Hernesij Jurij |
||||
|
8. |
Kereknyei Kézilabda Tehetségpont |
12 |
1 |
Altunina Tetjána |
|
9. |
Kisdobronyi Kézilabda Tehetségpont |
28 |
1 |
Gál Dezső |
|
10. |
Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont |
29 |
1 |
Ladányi Zsolt |
|
11. |
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont |
19 |
1 |
Bíró Béla |
|
12. |
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont |
14 |
1 |
Szanyi-Szabó János |
|
13. |
Nagyszőlősi Kézilabda Tehetségpont |
49 |
1 |
Oláh Ildikó |
|
14. |
Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont |
34 |
1 |
Korpos Sándor |
|
15. |
Péterfalvi Kézilabda Tehetségpont |
43 |
1 |
Szilágyi Zoltán |
|
16. |
Sislóci Kézilabda Tehetségpont |
27 |
1 |
Peleskó Artúr |
|
17. |
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
51 |
1 |
Számárszki Román |
|
18. |
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
84 |
2 |
Borgató Szilvia |
|
Szilágyi Zoltán |
||||
|
19. |
Ungvári Kézilabda Tehetségpont |
65 |
2 |
Beke Diana |
|
Hojsz-Sajbakova Viktória |
||||
|
20. |
Viski Kézilabda Tehetségpont |
10 |
1 |
Munkácsi Inga |
|
|
Összesen |
808 |
26 |
|
A foglalkozások az alábbi csoportbontásban zajlottak a 2025/26-os tanévben:
|
Korcsoport |
Csoport száma |
|
|
|
U8-9 (3-4. osztály) lány |
3 |
|
|
|
U8-9 (3-4. osztály) vegyes |
8 |
|
|
|
U10-11 (5-6. osztály) fiú |
4 |
|
|
|
U10-11 (5-6. osztály) lány |
3 |
|
|
|
U10-11 (5-6. osztály) vegyes |
8 |
|
|
|
U12-13 (7-8. osztály) fiú |
4 |
|
|
|
U12-13 (7-8. osztály) lány |
6 |
|
|
|
U12-13 (7-8. osztály) vegyes |
6 |
|
|
|
U14 (9. osztály) fiú |
3 |
|
|
|
U14 (9. osztály) vegyes |
4 |
|
|
|
U15 (10. osztály) fiú |
2 |
|
|
|
U15 (10. osztály) vegyes |
1 |
|
|
|
Összesen: |
52 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoport fajtája |
Csoport száma |
|
|
|
Lány |
12 |
|
|
|
Fiú |
13 |
|
|
|
Vegyes |
27 |
|
|
|
Összesen: |
52 |
|
|
A 2025/26-os tanév jelentkezettjei között voltak, akik már negyedik éve vesznek részt az edzéseken, de sokan csatlakoztak első alkalommal a programhoz.
|
Hányadik alkalommal jelentkezett |
Fő |
|
1 |
435 |
|
2 |
181 |
|
3 |
110 |
|
4 |
82 |
|
Összesen |
808 |
|
Jelentkezettek száma évfolyamok szerint a 20 Genius Kézilabda Tehetségpontban |
|||||||
|
S.sz. |
Tehetségpont megnevezése |
Hányadik alkalommal jelentkezik a tehetséggondozó programba? |
Összesen |
||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
||||
|
1. |
Aknaszlatinai Kézilabda Tehetségpont |
0 |
15 |
0 |
0 |
15 |
|
|
2. |
Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont (Horváth Anna Gimnázium), (U8-9) |
18 |
0 |
0 |
0 |
18 |
|
|
3. |
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont (Kossuth Lajos Líceum), (U10-U11, U12-13, U14) |
7 |
25 |
4 |
1 |
37 |
|
|
4. |
Beregszászi 3. sz. Kézilabda Tehetségpont (II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete), (U15,U16, U17+) |
10 |
4 |
0 |
1 |
15 |
|
|
5. |
Csepei Kézilabda Tehetségpont |
20 |
27 |
14 |
0 |
61 |
|
|
6. |
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont |
28 |
1 |
12 |
24 |
65 |
|
|
7. |
Huszti Kézilabda Tehetségpont |
101 |
31 |
0 |
0 |
132 |
|
|
8. |
Kereknyei Kézilabda Tehetségpont |
12 |
0 |
0 |
0 |
12 |
|
|
9. |
Kisdobronyi Kézilabda Tehetségpont |
24 |
4 |
0 |
0 |
28 |
|
|
10. |
Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont |
11 |
1 |
5 |
12 |
29 |
|
|
11. |
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont |
6 |
0 |
10 |
3 |
19 |
|
|
12. |
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont |
2 |
5 |
3 |
4 |
14 |
|
|
13. |
Nagyszőlősi Kézilabda Tehetségpont |
27 |
10 |
12 |
0 |
49 |
|
|
14. |
Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont |
16 |
11 |
0 |
7 |
34 |
|
|
15. |
Péterfalvi Kézilabda Tehetségpont |
40 |
2 |
1 |
0 |
43 |
|
|
16. |
Sislóci Kézilabda Tehetségpont |
11 |
16 |
0 |
0 |
27 |
|
|
17. |
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
16 |
11 |
23 |
1 |
51 |
|
|
18. |
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
20 |
15 |
20 |
29 |
84 |
|
|
19. |
Ungvári Kézilabda Tehetségpont |
65 |
0 |
0 |
0 |
65 |
|
|
20. |
Viski Kézilabda Tehetségpont |
1 |
3 |
6 |
0 |
10 |
|
|
|
Összesen |
435 |
181 |
110 |
82 |
808 |
|
Jelentkezettek a 2025/2026-os tanévben:
|
Jelentkezettek bontása gyakoriság szerint a 2025/2026 tanévben |
|
|
Hányadik alkalommal jelentkezett |
Fő |
|
1. |
435 |
|
2. |
181 |
|
3. |
110 |
|
4. |
82 |
|
Összesen |
808 |
2026. január 15-én hivatalosan is megszületett a döntés a Rákóczi GENIUS Válogatott kézilabda-csapat létrehozásáról. A válogatott létrehozásának elsődleges törekvése, olyan tehetséges fiatal sportolók kinevelése és támogatása, akik méltó módon képviselhetik a kárpátaljai magyarság kézilabda-hagyományait nemcsak a régióban, hanem határon túlon is.
A létrejövő válogatott csapat tagjai a 2012–2013-as születésű lány korosztályból kerültek ki. A kiválasztási folyamat több lépcsőben, szakmai szempontok mentén zajlott: a Kézilabda Tehetségpontok hálózatában nyilvántartott 104 sportolóból előzetesen 26 fő került kiválasztásra edzőik ajánlása, valamint szakmai értékelésük alapján. Ezt követően a 20 működő Tehetségpont közül az alábbi 7 központból kerültek ki azok a sportolók, akik végül a válogatott csapatba meghívást kaptak:
Válogatott csapat tehetségpontonként:
|
Tehetségpont neve |
Létszám |
|
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
4 |
|
Péterfalvai Tehetségpont |
3 |
|
Feketeardói Tehetségpont |
5 |
|
Técsői Tehetségpont |
2 |
|
Huszti Tehetségpont |
2 |
|
Ungvári Tehetségpont |
5 |
|
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont |
5 |
|
Összesen: |
26 |
A döntést a 26 GENIUS kézilabda-edző részvételével megtartott szakmai egyeztetés előzte meg, amely világosan megmutatta: a térségben komoly szakmai bázis és elkötelezettség áll rendelkezésre a magas színvonalú utánpótlás-neveléshez. A megállapodás értelmében a létrejövő válogatott csapat félévente 40 órás fejlesztési program keretében készül a Rákóczi Egyetem sportbázisán.
A Rákóczi Egyetem Egészségügyi- és Sportcentruma adott otthont a Rákóczi GENIUS Válogatott kézilabda-csapat tehetséggondozó hétvégéinek, melyre először 2026. február 13–15. között, a második alkalomra 2026. március 6–8. között, a 3. alkalomra pedig 2026. április 17-19 között került sor. A program folytatásaként egy bentlakásos edzőtábor valósul meg augusztusban.
A felkészítő munkát Borgátó Szilvia, Kaszonyi Katalin, Számárszky Román és Beke Diána edzők irányították. A közös munka elsődleges célja az volt, hogy a játékosok egységes szakmai elvek mentén fejlődjenek és egyre inkább csapatként működjenek a pályán.
A hétvégék szakmai színvonalát tovább emelte Balog Judit korábbi élvonalbeli játékos részvétele, aki nemcsak példamutató pályafutásával motiválta a fiatalokat, hanem aktívan részt vett az edzésmunkában is. Kiemelt figyelmet fordított a kapusok reakciókészségének fejlesztésére, valamint a mezőnyjátékosok lövéshatékonyságának javítására. A harmadik hétvége lezárásaként egy fontos bejelentésre is sor került: a kemény és kitartó munka eredményeként a 27 résztvevő közül 17-en képviselték a válogatottat a XIII. Zupkó József Kézilabda Emléktornán.
Az alábbi összesítés azt mutatja hogyan oszlik meg a 17 fős keret az egyes tehetségpontok között:
|
Tehetségpont |
Létszám |
|
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont |
5 |
|
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont |
2 |
|
Ungvári Kézilabda Tehetségpont |
5 |
|
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
2 |
|
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
2 |
|
Huszti Kézilabda Tehetségpont |
1 |
|
Összesen: |
17 fő |

A négy éve működő kézilabda tehetséggondozó programban több száz gyermek vesz részt évente.
Kézilabda Tehetséggondozó Tehetségpontok összesítő adatai 2022-2026-ig
|
S.sz. |
Tanév |
2022/2023 |
2023/2024 |
2024/2025 |
2025/2026 |
|
1. |
Résztvevők száma |
572 |
636 |
587 |
808 |
|
2. |
Oktatók száma |
17 |
20 |
27 |
26 |
|
3. |
Iskolák száma |
53 |
33 |
40 |
37 |
|
4. |
Edzők száma |
17 |
21 |
27 |
26 |
A Kézilabda Tehetségpontok csoportszáma az alábbiak szerint alakult 2022-től:
|
S.sz |
Tehetségpont neve |
2022/2023 |
2023/2024 |
2024/2025 |
2025/2026 |
|
|
Aknaszalatinai Kézilabda Tehetségpont |
0 |
0 |
1 |
1 |
|
|
Bátyúi Kézilabda Tehetségpont |
1 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Benei Kézilabda Tehetségpont |
1 |
1 |
1 |
0 |
|
|
Beregszászi 1. sz. Kézilabda Tehetségpont |
2 |
1 |
1 |
1 |
|
|
Beregszászi 2. sz. Kézilabda Tehetségpont |
1 |
2 |
4 |
3 |
|
|
Beregszászi 3. sz. Kézilabda Tehetségpont |
0 |
1 |
2 |
1 |
|
|
Csepei Kézilabda Tehetségpont |
4 |
4 |
4 |
4 |
|
|
Feketeardói Kézilabda Tehetségpont |
4 |
4 |
4 |
4 |
|
|
Huszti Kézilabda Tehetségpont |
0 |
0 |
4 |
8 |
|
|
Gáti Kézilabda Tehetségpont |
3 |
0 |
1 |
0 |
|
|
Jánosi Kézilabda Tehetségpont |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Kaszonyi Kézilabda Tehetségpont |
4 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Kereknyei Kézilabda Tehetségpont |
0 |
0 |
0 |
1 |
|
|
Kisdobronyi Kézilabda Tehetségpont |
0 |
2 |
4 |
2 |
|
|
Kisgejőci Kézilabda Tehetségpont |
4 |
2 |
2 |
2 |
|
|
Nagyberegi Kézilabda Tehetségpont |
3 |
2 |
3 |
1 |
|
|
Nagydobronyi Kézilabda Tehetségpont |
2 |
2 |
3 |
1 |
|
|
Nagyszőlősi Kézilabda Tehetségpont |
0 |
2 |
3 |
3 |
|
|
Nevetlenfalui Kézilabda Tehetségpont |
2 |
3 |
5 |
2 |
|
|
Péterfalvai Kézilabda Tehetségpont |
0 |
0 |
0 |
3 |
|
|
Técsői Kézilabda Tehetségpont |
3 |
8 |
5 |
4 |
|
|
Tiszabökényi Kézilabda Tehetségpont |
4 |
4 |
4 |
4 |
|
|
Sislóci Kézilabda Tehetségpont |
0 |
0 |
2 |
2 |
|
|
Vári Kézilabda Tehetségpont |
1 |
1 |
1 |
0 |
|
|
Viski Kézilabda Tehetségpont |
0 |
4 |
4 |
1 |
|
|
Ungvári Kézilabda Tehetségpont |
0 |
0 |
0 |
4 |
|
Összesen |
39 |
45 |
58 |
52 |
|
Tehetséggondozó programunk I. féléves versenye – minden év májusában – a Zupkó József Kézilabda Emléktorna, melynek jelentkezéseit az alábbi statisztika szemlélteti 2023 – 2026 között.
|
Év |
Bereg-vidék |
Ung-vidék |
Ugocsa-Máramaros vidék |
Összesen csapatszám |
Összesen |
|
2023 |
275 Fő |
22 Fő |
130 Fő |
35 csapat |
427 Fő |
|
2024 |
208 Fő |
77 Fő |
162 Fő |
38 csapat |
447 Fő |
|
2025 |
208 Fő |
53 Fő |
153 Fő |
36 csapat |
417 Fő |
|
2026 |
104 Fő |
115 Fő |
219 Fő |
38 csapat |
438 Fő |
|
Összesen: |
795 Fő |
267 Fő |
664 Fő |
147 csapat |
1726 Fő |
A kézilabda program évzáró versenye minden évben a Rákóczi GENIUS Kézilabda Kupa, amelyre 2023-2025 között az alábbiak szerint alakult a jelentkezettek száma:
Rákóczi GENIUS Kézilabda Kupa résztvevők régiónként 2023-2025 között
|
№. |
Év/Régió |
Létszám |
Bereg-vidék |
Ugocsa-Máramaros |
Ung-vidék |
Összesen |
|
1. |
2023 (I. GENIUS Kézilabda Kupa) |
Résztvevők |
69 |
137 |
32 |
238 |
|
Csapatok |
6 |
12 |
3 |
21 |
||
|
2. |
2024 (II. Rákóczi Genius Kézilabda Kupa) |
Résztvevők |
99 |
230 |
34 |
363 |
|
Csapatok |
8 |
22 |
3 |
33 |
||
|
3. |
2025 (III. Rákóczi Genius Kézilabda Kupa) |
Résztvevők |
58 |
252 |
50 |
360 |
|
Csapatok |
4 |
21 |
5 |
30 |
A Kézilabda Tehetséggondozó program működése a Magyar Kormány, Magyar Kézilabda Szövetség támogatásával valósul meg.
A szakmai és anyagi támogatást nagyon szépen köszönjük!
Dr. habil. Váradi Natália,
a ”GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója




