Megvalósult a „Szól a Fülemüle” – XI. kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató hangszeres kategóriája
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány XI. alkalommal valósítja meg a „Szól a Fülemüle!” – kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutatót. A rendezvény szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége, védnöke a Pál család. A rendezvény a Magyar Kormány Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatásával valósul meg.
A tehetségkutató 11 éve során összesen 575 produkció, 3704 versenyző lépett színpadra.
A tehetségkutató célja, hogy a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népzene és néptánc csodálatos világát és egy életre kötelezzék el magukat a magyarság értékei mellett.
Nevezni az autentikus magyar népzene és néptánc bármely tájegységéhez kötődő produkcióval lehet.
A versenyre minden olyan 7 és 17 év közötti fiatal jelentkezhet, aki Kárpátalja valamely tanintézményében népzene, néptánc hagyományápoló oktatásban vesz részt.
A hangszeregyüttesek, néptáncegyüttesek kategóriában két korcsoportban lehet jelentkezni:
I. korcsoport: 7-11 korosztály
II. korcsoport: 12-17 korosztály
A hangszeres szólisták, szólótáncosok/táncospárok kategóriában három korcsoportban lehet jelentkezni:
I. korcsoport: 7-10 korosztály
II. korcsoport: 11-14 korosztály
III. korcsoport: 15-17 korosztály
A tehetségkutató versenyszabályzata ide kattintva elérhető.
A rekordszámú jelentkező miatt a program két időpontban valósul meg:
Népzenei kategória – 2025. április 26.
Néptánc kategória – 2025. május 3.
Az idei versenyre 2025. március 3. – április 4. között lehetett regisztrálni, mely idő alatt 137 produkció, 625 versenyző regisztrált.
A versenyen 131 produkcióval 612 fiatal mutatkozik be, 54 felkészítő tanár közreműködésével, 23 intézményből. Vannak versenyzők (24 fő), akik mindkét kategóriában fellépnek.
Az alábbi intézmények képviseletében lépnek színpadra az ifjú népművészeti tehetségek:
A felkészítő tanárok közül számos pedagógus több produkció szakmai koordinálásában is közreműködik.
A zsűri munkájában a népzene kategóriában az alábbi szakértők vesznek részt:
Albert Sándor Szilárd – Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett hegedűművész-tanár, népzenész, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának oktatója, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium művésztanára, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művésze.
Jobbágy Bence – a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, a Budapesti Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola tanára, a Tarsoly zenekar és a Flaska banda cimbalmosa.
Pál Katalin – a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének vezetője
Pál Lajos – népzenész, zenetanár, Magyarország Érdemes Művésze, a Magyar Kultúra Lovagja
Hegedűs István – a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium népi ének és népi furulya tanára.
Dr. Dragony Gábor – a Tokaj-Hegyalja Egyetem Comenius Intézetének adjunktusa és a Térségi Alapfokú Művészeti Iskola népzenetanára, a Parapács és a Nálada Zenekar tagja. Szakmai munkásságát 2012-ben Junior Prima díjjal, 2015-ben a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetéssel ismerték el, 2023-ban a Debreceni Egyetemen szerzett tudományos fokozatot a neveléstudomány területén.
A néptánc kategória zsűri tagjai:
Antal Roland és Antal Dóra – a Népművészet Ifjú Mesterei, Örökség Díjas Pedagógusok, a TáncTudásTár ötletgazdái, a Nyíregyházi Tánctanoda művészeti vezetői, néptánc pedagógusok, nívódíjas koreográfusok.
Mikulics Ádám – a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti tagozatának pedagógusa, a Magyar Táncművészeti Egyetem Néptánc Tanszékének óraadó oktatója.
Pál Lajos – a Kárpátaljai népzene és néptánc tábor, és az Által mennék én a Tiszán népdaléneklési verseny elindítója, Ukrajna Érdemes Népművelője.
Papp Judit – a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti tagozatának tanára, mesterpedagógus, Örökös Aranygyöngyös Táncos.
Tajti Erzsébet – viseletkészítő, a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja szakoktatója
A versenynek 2025-ben is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ad otthont.
A Népzenei kategória programja:
A népzene kategória megnyitóján köszöntő beszédet mondott: Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Balogh György, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja és Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének vezetője. Továbbá megtisztelte jelenlétével Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója, Dobsa Beáta, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képviseletének vezetője, Várady Enikő, Kárpátaljai Magyar Nemzeti Táncegyüttes igazgatója.
A verseny napján 74 produkció állt színpadra.
A szakmai zsűri az alábbi értékelési rendszer szerint pontozta és rangsorolta a bemutatott produkciókat:
Hangszeres szólista:
- Dallamválasztás, zenei összeállítás
- Zenei megformálás, előadói készség
- Színpadi megjelenés és viselkedés
Hangszeregyüttesek:
- Dallamválasztás, zenei összeállítás
- Zenei megformálás, zenekari összjáték
- Színpadi megjelenés és viselkedés
A „Szól a Fülemüle!” – XI. kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató népzenei kategóriájának eredményei:
Hangszeres szólista
I. korcsoport (7-10 éves) Citera-furulya hangszerek
Arany minősítés
I. helyezés – Badó Kinga (Intézmény: Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola, Felkészítő tanár: Mészár Katalin)
II. helyezés – Balogh Máté (Intézmény: Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola, Felkészítő tanár: Mészár Katalin)
III. helyezés – Ráti Panka (Intézmény: Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola, Felkészítő tanár: Mészár Katalin)
I. korcsoport (7-10 éves) Hegedű-cimbalom-tambura-harmonika hangszerek
Arany minősítés
I. helyezés – Bakó Brigitta (Intézmény: Beregszászi Rezeda Folkműhely, Felkészítő tanár: Kurindás Szilvia)
II. helyezés – Szup Krisztián (Intézmény: Viski Folkműhely, Felkészítő tanár: Miklós Márta)
II. korcsoport (11-14 éves) Citera-furulya hangszerek
Arany minősítés
I. helyezés – Domokos Jázmin (Intézmény: BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző civil szervezet, Felkészítő tanár: Bíró Ágnes)
II. helyezés – Szanyi F. Vivien (Intézmény: Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola, Felkészítő tanár: Mészár Katalin)
III. helyezés – Snicer Patrícia (Intézmény: Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola - Kisgejőc, Felkészítő tanár: Györkené Csákány Marianna)
II. korcsoport (11-14 éves) Hegedű-cimbalom-tambura-harmonika hangszerek
Arany minősítés
I. helyezés – Jőrös Ádám (Intézmény: Viski Folkműhely, Felkészítő tanár: Becske Adrienn, Petrécs Dániel)
I. helyezés – Fudella Csenge (Intézmény: Nevetlenfalui Művészeti Iskola, Felkészítő tanár: Kurindás Szilvia)
I. helyezés – Makó Jázmin (Intézmény: Beregszászi Rezeda Folkműhely, Felkészítő tanár: Lemen Iván)
II. helyezés – Nagy Emese (Intézmény: Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola Verbőci kihelyezett szakkör, Felkészítő tanár: Sarkadi Anita)
II. helyezés – Szmereka Iván (Intézmény: Viski Folkműhely, Felkészítő tanár: Becske Adrienn, Petrécs Dániel)
II. helyezés – Orosz Júlia (Intézmény: BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző civil szervezet, Felkészítő tanár: Szilágyi Gergő)
III. helyezés – Botos Diána (Intézmény: Viski Folkműhely, Felkészítő tanár: Kurindás Szilvia)
III. helyezés – Jancsik Félix (Intézmény: BorzsaVári Tehetséggondozó Művészeti és Hagyományőrző civil szervezet, Felkészítő tanár: Kovács Sándor)
III. korcsoport (15-17 éves)
Arany minősítés
I. helyezés – Ferima János (Intézmény: Nereszen Népművészeti Egyesület, Felkészítő tanár: Lemen Iván)
Hangszeregyüttes
I. korcsoport (7-11 éves) Citera-furulya hangszerek
Arany minősítés
I. helyezés – Rezeda citeraegyüttes (Intézmény: Beregszászi Rezeda Folkműhely, Felkészítő tanár: Simon Sarolta)
II. helyezés – Dobronyi Rózsák (Intézmény: Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola, Felkészítő tanár: Mészár Katalin)
III. helyezés – Rezedás legények citeraegyüttes (Intézmény: Beregszászi Rezeda Folkműhely, Felkészítő tanár: Simon Sarolta)
- korcsoport (7-11 éves) Hegedű-cimbalom-tambura-harmonika hangszerek
Arany minősítés
I. helyezés – Beregszászi harmónikások (Intézmény: Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola, Felkészítő tanár: Sipos Nikoletta)
II. korcsoport (12-17 éves)
Arany minősítés
I. helyezés – Zengő citerások (Intézmény: Viski Folkműhely, Felkészítő tanár: Heczel Katalin)
A zsűri pedagógus különdíjakat adott át több felkészítő tanárnak.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szívből gratulál minden részt vett és helyezést elért fiatalnak és felkészítő tanárának.
Dr. habil. Váradi Natália,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója