Véget ért a XIV. Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor
A Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alap támogatásával a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2024 nyarán 9 tábort valósít meg, melynek első tehetséggondozó programja a XIV. Bereg-vidéki népzenei és néptánc tábor volt 2024. június 24-29. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének bázisán.
A program célja, hogy a gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népzene és néptánc csodálatos világát, a magyar népi kultúra elmélyítése a foglalkozások alatt.
Olyan 10-16 éves fiatalok jelentkezhettek, akik érdeklődnek a magyar népzene és néptánc iránt.
Összesen 57 gyermek regisztrált a táborra, akik közül 43-an vettek részt. A fiatalok az egy hetes programra 11 településről és 15 oktatási intézmény diákjaiként érkeztek.
A tábor szakmai vezetője Sipos Nikoletta volt, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola harmonika oktatója, aki színes programokkal készült a fiatalok számára az élménydús hétre. Az ifjú népművészek a héten nemcsak a hangszerjáték tanulásban (harmonika, hegedű, tárogató, klarinét, furulya) merültek el, hanem népi ének órákat is vettek és a néptánc és népi játékok világába is bővebb betekintést nyertek. Emellett az esti órákban filmklub, ki mit tud és táncházak szórakoztatták a gyermekeket. A táborban minden napon forgószínpadként vettek részt a gyermekek a zenei, tánc és a kézműves foglalkozásokon.
A táborvezető mellett 9 pedagógus oktatott: Molnár István /Csipkés zenekar/ – hangszeres oktató, hegedű, Bernáth Ferenc /Csipkés zenekar/ – hangszeres oktató, brácsa, Halász Bertalan – hangszeres oktató, harmonika, Juhász József /Csipkés zenekar/ – hangszeres oktató, nagybőgő, Holozsai Imre – hangszeres oktató, klarinét, tárogató, Kopasz Vivien - Kitti – néptánctanár, Kovács Mónika – népi játék oktató, Oniszkó Erzsébet – népi ének oktató, Mester Andrea – kézműves. A tehetséggondozó programon 8 nevelő segédkezett.
Jó hangulatban telt a tábor, ami alatt a fiatalok felkészültek a 2024. június 28-án megszervezésre a II. RFKMF Szakképzési Intézet Dísztermében megrendezésre kerülő záró műsorra. Az alábbi produkciókat adták elő a táborlakók különböző szakcsoportokban:
- Népi furulyások: Dunántúli ugrós
- Népi énekesek: Galgamenti népdalcsokor
- Népi harmonikások: Galgamenti lassú és friss csárdás
- Hegedűsök: Dobronyi csárdás, Sárközi egyveleg és Szatmári verbunk
- Népi játékosok: Kárpátaljai népi játékok
- Néptáncosok: Viski lassú és friss csárdás
Köszönjük a pedagógusoknak az áldozatos munkát, a szülőknek a bizalmat és a gyerekeknek az aktív részvételt.
Váradi Natália,
programfelelős,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója