XIV. Bátyúi Költészet Napok
2012. április 11-én, a magyar költészet napján került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány közös szervezésében a XIV. Bátyúi Költészeti Napok, melynek a Bátyúi Középiskola adott otthont. A vers- és prózamondó verseny megyei döntőjének megnyitóján Szántó Edit, a KMPSZ elnökségi tagja köszöntötte a versenyzőket, a felkészítő tanárokat, a meghívott vendégeket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Balogh Dénes, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Kókai Krisztina, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete elnöke, Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője.
Csoma Sándor, a versenynek otthont adó iskola igazgatójának köszöntőjét, illetve Berki Károly beszédét követően az ünnepi műsor vette kezdetét, mely során elsőként a Szántó-Demjén Natália vezette irodalmi szakkör összeállítását láthatták „Ezt a földet választottam” címmel, majd a Bátyúi-Újbátyúi Vegyeskar énekelt Ember Orsolya vezetésével.
A megyei szintű megmérettetésre 17 diák érkezett, akik értékelését hattagú zsűri végezte. A zsűri elnöke Györke Magdolna, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense volt. A további tagok: Weinrauch Katalin, ifjúsági költő, Beregszászi Anikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyartanára, Braun Éva, a Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet Nemzetiségi Kabinetjének szaktanácsadója, Czébely Lajos, kárpátaljai költő, a verseny kötelező versének szerzője, valamint Kacsur András, a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház színművésze.
A verseny első fordulójában a szabadon választott verseket adták elő a diákok, majd az értékelő bizottság döntése alapján a legjobb 11 versmondó elmondhatta a következő fordulóban a kötelező verset is: Czébely Lajos: Dal a viski Várhegyről. Amíg a zsűri meghozta a végső döntést, a közönséget a Bagu Géza vezette színjátszó csoport által előadott Fazekas Mihály Lúdas Matyi c. mű színpadi változata szórakoztatta.
A költészet napja az eredményhirdetéssel zárult.
1. hely: Kopasz Márk Dávid (Beregszászi Magyar Gimnázium)
2. hely: Nagy Renáta (Nagyberegi Református Líceum), valamint Balogh Marianna (Nagydobronyi Református Líceum)
3. hely: Mónus Dóra (Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola), valamint Ubrizsi Erika (Ungvári Drugeth Gimnázium)
A vetélkedő győztesei értékes jutalomban részesültek. Ezen kívül a verseny valamennyi résztvevője emléklapot kapott. A továbbiakban gazdára találtak az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetsége, a KMPSZ, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, valamint Beregszászi Konzulátusa által felajánlott különdíjak.
A rendezvény támogatói: Magyarország Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, a Dorcas Segélyszervezet, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága, a Bereg Könyvesbolt, valamint a helyi vállalkozók.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által nyert pályázatból hozzájárul a tehetségpontokban résztvevő hallgatók utazási támogatásához, hogy azok részt vehessenek a KMPSZ által szervezett megyei szintű tantárgyi vetélkedőkön.




